Kiállítás

Egy kínai Pesten

Színház és varázslat - Két legendás művész a Tolnay Szalonban

  • - kovácsy -
  • 2012. március 23.

Képzőművészet

Ahogy egyre több az információnk, a tapasztalatunk a jelenről, egyre gyorsabban csúszik hátra emlékeinkben a múlt. A kerek évfordulók - például a saját születésnapunk - alighanem inkább csak afféle atavisztikus mankók az emlékezéshez, ahhoz, hogy visszarántsunk ezt-azt a feledésből, de jók azért az elmerengéshez is minden dolgok tünékeny voltán.

Hogy Kiss Manyival miért éppen Rodolfo került párba a kiállításon, annak biztos megvan a gyakorlati oka, viszont nem hiszem, hogy én volnék az egyetlen, akit meglepett kettejük különleges életrajzi kapcsolata. Rodolfo, ugye, bűvész volt, mondhatni bűvészművész, Kiss Manyinak viszont az első férje gyakorolta ezt a szakmát. Alfredo Uferiniről, egy hamburgi bűvészdinasztia tagjáról van szó - ez persze művésznév, az olaszos névválasztás a jelek szerint a cirkuszi karrier kelléke volt. Kiss Manyi még frissen ünnepelt ifjú szegedi primadonnaként, majd szubrettként ismerkedett meg vele, és egy éven keresztül az Uferini családdal járta a külföldet bűvészsegédként és élő, kilőtt ágyúgolyóként - kár, hogy erről az időszakról (a 30-as évek elején járunk) nem tanúskodnak fényképek a kiállításon. Az olaszos névválasztáshoz - pontosabban ennek ellenében - még annyit, hogy ugyancsak a 30-as években Uferini tanítványául szegődött egy árva magyar fiú, bizonyos Czeisler Franci, aki viszont a Tihany művésznevet vette föl. Sajnos nem tudni, mennyiben segítette elő a névválasztás a pályafutását, Uferiniről viszont ismeretes, hogy Hesseni Ernst Ludwig nagyherceg udvari "varázslóművészévé" nevezte ki - bármit jelentsen is ez.

A Kiss Manyi (vagyis eredetileg Margit) életét bemutató kiállításrész tűnik alaposabbnak, talán azért, mert vándorkiállításként már tavaly óta fut - ezért is érkezett csak most, a centenáriumot lekésve a Madách Színház Tolnay Szalonjába. Kronológiával indul (és elég furcsa, hogy Rodolfónál nincs összefoglaló életrajzi áttekintés). Életútját tavaly bőséggel felidézte a sajtó, a legmeglepőbb tény, hogy hatvanévesen halt meg, ami azt jelenti, hogy nagyjából ugyanennyi idősnek kell ma lenni ahhoz, hogy az embernek élő színházi emléke legyen róla, vagy legalább egy-egy film bemutatásáról, amelyben játszott. Ezeknek a száma egyébként már a háború előtt erősen közelítette az ötvenet, és utána sem lassult a tempó. Lúdas MatyiFel a fejjel2x2 néha ötKörhintaHannibál tanár úrMici néni két élete (öregasszonyt játszott itt, aki még nem vénasszony, miközben még csak 51 éves volt), Hogy szaladnak a fák. Mindezekről a néhány fénykép a semminél is kevesebbet mond, legfeljebb ráutal annak, aki tudja, hogy mire. Kamarakiállítás ez, jó arra, hogy kitöltse az előadás előtti várakozás toporgó perceit.

Kiss Manyi mindig is színésznő akart lenni, Rodolfo - vagyis Gács, vagyis Gross Rezső - sztorija

kacskaringósabban indult

Ő egy betűszedő harmadik gyermeke volt, és fehérneműszabásznak tanult. Élete fordulatáról a saját szavaival olvashatunk: "Még iskolás voltam... a Duna partján sétáltam, és egy fuldokló embert láttam a vízben. Utána vetettem magam, és kimentettem. Egy öreg kínai volt. Azt mondta, hogy hálából egy olyan dologra tanít meg, amit a világon senki se tud. És megtanított egy bűvészmutatványra." Megtanulta, a Mátyás téren mutogatta a barátainak. Meglátta ezt a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke stb., stb. - és így tovább, a nemzetközi hírnévig. Kérdés persze - de nem rovom fel a kiállításnak, hogy nem ad rá választ -, mit keresett éppen egy kínai (ráadásul foglalkozására nézve gyöngyárus), éppen Lágymányosnál a Dunában. Azt viszont igazán odaírhatták volna, mi volt az a trükk.

A bűvészet tulajdonképpen bosszantó dolog. Ha jól csinálják, hiába figyelünk, nem jövünk rá, hogyan csinálják, így aztán az érzékeink kénytelenek elhinni, hogy igaz, amiről tudjuk, hogy nem lehet igaz. Habár szívesen hisszük el (ha nem tart túl sokáig), hiszen tény, hogy a bűvész teremti az illúziót, mi csak részesülünk belőle, de ezáltal magunkat is abba a valóságosnál tágasabb világba képzelhetjük, ahol fel lehet függeszteni, szüneteltetni lehet a természet törvényeinek érvényét. És ezt Rodolfo minden beszámoló és visszaemlékezés szerint (beleértve a sajátomat) jól csinálta, azzal fokozva a feszültséget, hogy ő maga mondta minden alkalommal: "Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!"

Járta az országot, rendszeresen fellépett a pesti mulatókban (az Arizonából csak a Nagymező utca másik oldalára kellett átsétálnia a Moulin Rouge-ba) és külföldön, Görög- és Törökországban, Egyiptomban is - 1944-ben történetesen munkaszolgálatosként Ukrajnában (kíméletesen bántak vele).

Rodolfo ismertségét fellépéseit hirdető plakátokkal, újságkivágásokkal illusztrálja a kiállítás, a legviccesebb talán az a német szöveg, amely manipulátorként, hivatalosan körözött zsebtolvajként ajánlja a közönség figyelmébe - a leghíresebb trükkjei kétségkívül azok voltak, amikor személyes tárgyakat, órát, tárcát, sőt nadrágtartót csent el észrevétlenül, aztán felkínálta őket a restelkedő tulajdonosnak. A párizsi Olympia esztrádműsorában a Freddie Bell & The Bellboys (jól fésült, fehér) rock and roll együttes, az orosz Popov bohóc és további szovjet artisták társaságában mutatta meg a béketábor emberi arcát - 1957-ben. Aztán rendszeresen fellépett az induló televízióban, könyveket jelentetett meg, a nevét viselő bűvészdoboz után gyerekek tömegei sóvárogtak - ez látható is néhány kelléke társaságában. Csupa mosoly és csillogás, csak az utolsó fényképéről süt valami mélységes szomorúság.

Madách Színház, nyitva március 12-ig, az előadások előtt

Neked ajánljuk