A makói városvezetés alighanem komolyan úgy véli, hogy akad ember az országban, akit "a hagyma városa" szlogen vonzana a Viharsarok eme eldugott szegletébe. A városba érkezőt ember nagyságú hagymaszobor fogadja, kicsit arrébb hagyma témájú plasztikát láthatunk a főtéri lakóházon, a Korona Szálló éttermének specialitása pedig - de hagyjuk is. A jéghegy csúcsa az új, a városba a tervek szerint százezres tömegeket vonzó és Makó jövőjét hosszú távon is megalapozó fürdő, amely egyben a tavaly ősszel elhunyt Makovecz Imre utolsó nagyszabású alkotása.
Hagymatikum. Még ha szimpatizálunk is Nádasdy Ádámnak a nyelv szabad és organikus fejlődéséről vallott nézeteivel, a fürdő elnevezése a nemzettest hasfalára mért erőteljes, kivédhetetlen jobbegyenes. A helyzetet a fantáziadús szlogen, "a fürdők fürdője" súlyosbítja, az igazi meglepetés pedig akkor következik, amikor először szembesülünk "a Kárpát-medence egyik legnagyobb tervező géniuszának" alkotásával. A definíció Makó városának információs portáljáról származik, és kétségtelenül sokan egyetértenek vele manapság. Bár az építész saját megfogalmazása szerint munkái "a műveltség metatermészetében", a "kultúra titkos kertjében" járatosak számára érthetőek csupán, a felületes szemlélőnek könnyű azonosulnia egyszerű formáival és szimbólumaival, pláne, ha a betonfák és gipszarcok mögé titokzatos üzeneteket képzelünk. És miért ne tennénk? Ehhez még csak politikai elköteleződés sem szükséges, így kerülhetett a világéletében markánsan jobboldali Makovecz Makóra, amelyet 1994 óta ugyanaz a szocialista polgármester, Buzás Péter vezet. A közös munka 1996-ban kezdődött, amikor a város kormányzati támogatást nyert a régi kulturális központ, a Hagymaház átépítésére. Az építkezés csúszott is, többe is került a tervezettnél, de Makovecz új Hagymaháza egy nemzetközi építészeti atlaszba kerülve mégiscsak Makó első, külföldi elismertséget hozó épületévé vált, így az együttműködés folytatódhatott. 1998-ban az építész terveket készített a helyi fürdőhöz, miután a város felismerte: a marosi gyógyiszap a kitörés lehetőségét kínálja a határ menti elszigeteltségből. Az első Orbán-kormány nem támogatta az elképzelést, Makó azonban kitartott Makovecz és az irodájából, a Makonából kinőtt organikus műhelyek mellett, és - immár a 2001 óta a városban dolgozó Prima Primissima-díjas főépítész, Novák István támogatásával - az elmúlt tíz évben minden komolyabb közberuházást rájuk bízott: városi sportcsarnok, új tanuszoda, buszpályaudvar, a közhivatalok irodaháza, a Kálvin téri iskola bővítése, Búza utcai bölcsőde, illetve a talán posztumusz megvalósuló Makovecz-féle városi könyvtár. Mind közül azonban a legméretesebb a 14 éve kezdett munka mostanra beérett gyümölcse, az új gyógy- és termálfürdő.
A Hagymatikum több szempontból is kockázatos beruházásként indult. Először is a 31 kilométerre fekvő megyeszékhelyen a felújított Anna fürdő mellett 2010-ben új élményfürdő nyílt; ráadásul Makón mindezt első kézből tudják, Novák ugyanis Szeged főépítésze is egyben. Másodsorban a köztérfejlesztéssel összekapcsolt, 50 százalékban uniós forrásokból finanszírozott, közel négymilliárd forintos beruházáshoz a város 2,5 milliárd forint értékű svájcifrank-kötvényt is kibocsátott. Az évek óta belviszályokkal küzdő, erőtlen helyi Fidesz sokallta az összeget, egyedül a frakció elnöke, Mágori Józsefné szavazta meg az előterjesztést. A kifizetés 2013-tól esedékes, azaz a fürdőnek egy éven belül komoly pénzt kell hoznia a konyhára.
A városvezetést az sem hatotta meg, hogy hatezer polgára aláírásával tiltakozott a jó állapotú, versenyek rendezésére is alkalmas ötvenméteres medence elbontása ellen. A helyi úszósport ezzel legfontosabb létesítményét vesztette el; ráadásul még az eredetileg tervezett, fedett 25 méteres medence is kikerült az épületből, miután takarékossági okokból átdolgozták a terveket. Az új fürdőben csaknem pontosan annyi, 1073 négyzetméternyi vízfelület jött létre, mint amennyi elveszett az ötvenméteres elbontásával - viszont teljesen más célra, inkább a turistáknak, mint a helyieknek. A bontásnak egyetlen oka volt: bár a telek déli része is alkalmas lehetett volna, Makovecz az ötvenméteres helyét szemelte ki, mert a főbejárat csak így kerülhetett a Csanád vezér teréről a korábbi Marczibányi (ma Makovecz) térre vezető út tengelyébe.
A bevezető, háztömbnyi szakaszon valóban látványos a lassan feltáruló épület. Az előcsarnok kupoláját két alacsony torony vigyázza. A főbejárat előtti térre két, emberfejre hasonlító pillér között lépünk be, itt derül ki, hogy az épület nem szimmetrikus: balra a gyógyászati szárny ölel kerek udvart, jobbra viszont két egymásba metsződő kupolával fedett zenepavilon áll. Ez nyitott lenne, csak most a befejezetlen tájépítészeti munkák miatt fehérre mázolt parafa táblák határolják. Ha a park elkészül, sekély vízmedencék is kerülnek a pavilon mellé, amelynek fakupolájában mérete folytán kissé ijesztő, kopjafafarkú madár lebeg. A képet a kétoldalt sorakozó garázsok, valamint a Bérpalota és a régi városháza ódon tűzfalai rondítják csupán, de tömbbelsőbe építkezni kompromisszumokkal jár.
Észak felől kerülve láthatóvá válik az összetett tömeg. Az előcsarnok mögött még nagyobb, a karácsonyfák csúcsdíszeire emlékeztető kúppal lezárt kupola emelkedik, amelynek oldalfalait földhányás takarja, és két sorban kisebb, domború bevilágítóval ellátott kupolák kísérik. Ezek joggal kelthették fel több szakértő és laikus figyelmét, de a tervezői szándék szerint nem
égnek meredő mellekre
vagy hagymagumókra kellene emlékeztetniük, hanem belülről az iszlám-török fürdőkultúra kupolás tereire, kívülről pedig a földből felbugyogó gyógyforrásra. Dél felé láthatóvá válnak az épülethez csatlakozó kisebb, önálló tömegek: újabb kupolák, valamint a gyógyászati szárny medencéjének szilvamag alaprajzú tömbje. Bár Makovecz alapvetően azzal a sajátjának tekinthető és könnyen azonosítható formatárral dolgozott, mint a Hagymaház vagy a piliscsabai Stephaneum esetében, a hatalmas méretek és a városi környezet felerősíti az épület idegenségét, a fekete műemléki palával fedett kupolahalmaz mellett pedig zavarunkat csak fokozzák az építésztől szokatlan technicista részletek, például a kupolahasítékokon lelépcsőző üvegborítás.
Belépve szinte azonnal nyilvánvalóvá válik az épület legkomolyabb problémája: a funkció és a forma között feszülő, a tervező személye által kódolt ellentét. A fürdő tömege egymásba olvadó és egymásnak feszülő körívek, hasábok, gömbszeletek festői kompozíciójára épül, az alaprajz ennek következtében átláthatatlan, a belső terek kiosztását pedig nem a racionalitás, hanem az épület áramló dinamikája diktálja. A grandiózus, 12 ezer négyzetméteres alapterülethez képest kevés a vízfelület és sok a közlekedő, a folyosó, a nehezen takarítható ki- és beugró. Az étterem és a gyerekmedence is fakupolát kapott, soktucatnyi pluszlégköbméterrel, az alagsorban elhelyezett, igényes és változatos kialakítású "szaunavilág" viszont csak egy eldugott lépcsőn keresztül közelíthető meg. Az előcsarnok és az élményfürdő kívülről látványos kupolája belülről felesleges, üres légtér. Az utóbbiba ezért kerülhetett a medencékből kinövő, betonlevelekkel fává stilizált oszlopokon nyugvó galériaszint, illetve a tér közepére helyezett, sekély díszmedencével ölelt térplasztika. A 15 méter magas, ember nagyságú levélornamentikával díszített "Forrás" a tervezett vízesés helyett csak a szellőzőberendezésnek ad helyet. Az erdőnyi fával borított, magas páratartalmú belső terek kezelése rengeteg energiát és figyelmet igényel majd a működtető részéről, máskülönben az épület hamar romlásnak indul. Kérdés, hogy ennek anyagi vonzatát fedezi-e majd a Makovecz személye által bevonzott pluszbevétel.
A 24 ezres újdonsült fürdőváros évi 400 ezer vendégre számít, a szolgáltatások és az építészeti izgalmak együttes vonzerejében bízva. A marketinggépezet már teljes erővel beindult, a nyitást 50-60 millió forintos kampány kíséri. Hogy a remélt szerb és román vendégkört mennyire hatják majd meg Makovecz "ősmagyar jelképei", nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy a város jelenlegi, két-háromszáz fős szállóvendég-kapacitása miképp birkózna meg a tervezett számokkal. A csalódott lakókat a város azzal biztatja, hogy egyszer majd megépítik a mostani komplexumból elmaradt családi részleget és a fedett uszodát, valamint egy új ötvenméteres szabadtérit is. A tervek és az akarat megvannak, most már csak a csodára lenne szükség.
Kisebb fennakadásokA makói gyógy- és termálfürdő története az első kút fúrásával 1956-ban indult a régi városháza udvarán, a város szívében. A fürdő pancsolóval, termál- és ötvenméteres strandmedencével 1963-ban nyílt meg, a marosi gyógyiszap jótékony hatásának felismerését pedig a nyolcvanas évekre követték az újabb beruházások, a kilencvenesekre pedig a hivatalos minősítés. A fürdőfejlesztési koncepciót Makovecz bevonása ellenére 2000-ben az első Orbán-kormány nem támogatta. Azért 2002-ben átadtak egy kisebb, Makovecz tervezte kültéri medencét, 2007-re pedig elkészült az új tanuszoda, Csernyus Lőrinc tervezésében. A most felépült komplexumra, amelynek terveit Makovecz Csernyussal és Turi Attilával készítette, a város 3,2 milliárd forintot szánt, de a közbeszerzésre jelentkező kivitelezők ennél másfél-kétmilliárddal többet láttak reálisnak. Ekkor átterveztették a komplexumot: kikerült belőle a 25 méteres fedett uszoda, a családi részleg és a kiúszós élménymedence. 2011 szeptemberében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vizsgálatot indított, miután szabálytalannak találták, hogy a város egy saját cég, a Makói Fürdőfejlesztő Kft. közbeiktatásával kezeli az építkezés pénzügyeit. Az önkormányzat folytatta az építkezést, és átszervezte a finanszírozási folyamatot, így 2012 februárjában, egy újabb vizsgálat után újraindult az uniós pénzek folyósítása. |
A szerző a hg.hu főszerkesztője. A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatása mellett jött létre.
