"A térképet a valóság másolatának és így teljesen hitelesnek tartjuk. Mindenütt velünk van, turistaként a kézben, az autóban GPS-ként, de a térbeli világszemlélet miatt a fejünkben is. Minden város szubjektív: benne van a kapcsolathálónk, az érzéseink, nem csak azok, amiket fizikailag is meg tudunk határozni. Bennünket az érdekelt, mi van, ha a kartográfia és a művészet találkozik, ha a művész alapnak használja a térképet, játszani kezd vele, és elkezdi a kereteket feszegetni" - magyarázza Seres Szilvia, az OSA Archívum Centrális Galériájában látható Szubjektív Budapest Tér-képek kiállítás kurátora, amely az OSA májusi pályázatán kiválasztott, valamint a témában korábban készült, meghívott műveket mutat be a térinstallációtól a rézkarcon át a hangtérképig. "A város funkcióit, a városi teret, életet,
mozgásokat, problémákat, változásokat,
rejtett városi hálózatokat bemutató alkotásokat vártunk, amelyek a rendszerváltás óta eltelt húsz év Budapestjére fókuszálnak: az akkor elkezdődött társadalmi és gazdasági átalakulással egy teljesen új városi térszerkezet jött létre" - mondja Seres. A pályázatra 44 terv érkezett, amiből a szakmai zsűri tizenkettőre bólintott rá, az OSA Archívum pedig - mivel Rév István igazgatónak is tetszett az ötlet - fedezte a projektek megvalósításának és a kiállítás létrehozásának költségeit, azNKA mellett a Nav N Go és a Microsoft támogatásával. (Ez utóbbi többek közt az egyik, később fődíjasnak választott projekt rendelkezésére bocsátotta egyetlen Magyarországon található, 14 ezer dollár értékű, sci-fiket idéző érintésérzékeny gépét, a Surface-t a kiállítás első két hetére.)
"Álltunk valahol Budapesten, egy körgangos házban, és hallgattuk, hogy valahol a tévé üvölt, a másik irányban szidják a gyereket, mert intőt kapott, a harmadikban meg egy kutyát egzecíroztatnak - és mindez összeállt egy egésszé. Itt jutott eszünkbe, hogy az egész város egy szimfonikus költemény - emlékszik vissza Liszka Tamás, akinek Bart Dániellel közös munkája nyerte a pályázat fődíját; a műben a már említett Surface segítségével Budapest madártávlati képét "simogatva" választhatunk ki tetszőleges pontokat, hogy meghallgassuk azokat a hangokat, amelyeket olyan régóta hallgatunk, hogy legfeljebb annyira vesszük észre őket, mint egy kopást a sarki KRESZ-táblán. - Az elmúlt pár hónapban folyamatosan egy diktafonnal a kezemben mászkáltam, és akármi történt, megnyomtam a felvevőgombot: amikor a parkolóőr és a tulaj között elkezdődött a szokásos vita, hogy 'én csak a pénzt felváltani mentem el két percre' - az ilyen tipikus budapesti hangokra vadásztam. Ahogy a Blahán, az aluljáróban két részeg hajléktalan civakodott, abban például nagyon nagy zeneiséget hallottam meg: a velőtrázóan tragikus és teljesen értelmetlen szitkozódásban, ami másfél óráig ment körbe-körbe. Az egyik azt hajtogatta, hogy 'öljél meg, bazmeg, öljél meg!', a másik meg reszketeg kézzel fojtogatta. Egyszerre volt nevetséges és tragikus" - meséli Liszka, aki a későbbiekben az egészet feltenné a netre, lehetőséget adva mindenkinek, hogy hozzátegye a maga hanganyagát.
Bár kifejezetten elégedett a kiállított pályamunkákkal és azzal, hogy nem csak képzőművészek pályáztak, Seres Szilvia bevallja: "Azt vártuk, hogy valamivel több szociálisan érzékeny projekt érkezzen." Ilyen például Fisli Éva történész, Róbert Júlia dramaturg és Varga Piroska építész Rejtett útvonalak című, a vakok és gyengénlátók Budapestjét bemutató installációja. Egy, a visustábla (avagy látáspróbatábla) motívumait idéző dobozban három fülhallgatóba lehet belehallgatni: az egyikben zakatoló monoton kopogás a jó botozás technikáját imitálja, a másikban egy hangostérképet lehet meghallgatni, a harmadikban pedig három látássérült mondja el, hogyan jutott el a Centrális Galériába. "Hónapok közös sétái és beszélgetései során ismertük fel, hogy a vakok és gyengénlátók Budapestje éppen annyiféle lehet, mint a látóké" - írják a magyarázó szövegben. "Fontos volt, hogy ne sötétséggel beszéljünk a vakságról, inkább rávezessük a látogatót, hogy ezzel a dobozzal egy olyan világba lép be, ami korántsem egynemű. Ha látogatóként azzal szembesülsz, hogy azt mondják el, milyen úton jöttek el oda, ahol te éppen állsz, akkor látod igazán a különbségeket" - fejti ki Fisli Éva, aki az ötlet születéséről elmondta: "Egy ideje fényképekkel foglalkozom, az életem jelentős része a látványra épül; meg kellett tudnom, milyen az a rendszer, ahol mindez nem számít. Emlékszem az első látogatásra a Vakok Iskolájában, egy közlekedésórára a Herminamezőn; sok mindenre akkor döbbentünk rá, például hogy többnyire milyen rosszul segítünk mi, látók egy fehér bottal közlekedő embernek. Szinte mindig azt a kezét fogjuk meg, amellyel a botot tartja, és rögtön belekapaszkodunk, ahelyett, hogy előbb megkérdeznénk, szüksége van-e egyáltalán segítségre.
Szociálisan érzékeny térkép a fiatal képzőművész, Matyus Dóra Budapest (V)érképhálózata című alkotása is. A rézkarc Budapest kórházait és a köztük létező útvonalakat ábrázolja, pontosabban jelképezi: az utak verő- és visszerek, az úthálózat pedig így erek hálója. "Minden városnak fontosak az egészségügyi intézményei: mégiscsak ezek biztosítják az életet, így sok kis szívként működnek. Ennek ellenére még sosem találkoztam ilyesmivel, hogy a kórházak elhelyezkedése alapján ábrázoltak volna egy várost" - magyarázza Matyus, akinek egyébként nincs semmiféle orvosi képesítése, bár "a biológiát emelt óraszámban tanulta a gimnáziumban".
Míg vizuálisan talán az elképesztően kidolgozott (V)érképhálózat adja a legtöbbet a látogatónak, addig a legszórakoztatóbb kiállított tárgy kétségkívül Berei Zoltán és Barcsay Gergely Metró Bouldere (a boulder egyfajta nem túl magas mászófal). A kiállítóterem hátsó falán messziről nézve a kék-sárga-piros-zöld metrótérkép látható; közelebbről feltűnik, hogy egy gyerek épp a Lehel térbe kapaszkodik, miközben a Vörösmarty téren és az Astorián áll. "Mászás közben jött az ötlet, hogy valahogy fel kéne használni a fogásokat valamilyen térképhez: a kapaszkodókkal való hasonlóság adta magát. A koncepció az volt, hogy az állomásokat nem kötjük össze, és majd ahogy a látogatók másznak, úgy a cipőtalpuk húzta csíkokkal rajzolnak új útvonalakat" - magyarázza Berei. Aktuálpolitikáról nincs szó, "az viszont tény, hogy a négyes metró vonala sokkal nehezebben mászható, mint a másik három" - így Barcsay. "Nem akartuk erőltetni az üzenetet, de az igaz, hogy a gyenge tömegközlekedés miatt cselekvésre késztetnénk az utasokat, akik ezen a falon kapaszkodnak" - teszi hozzá a bringával közlekedő Berei.
Keszegh Balázs és Székely Júlia díjazott Pexeso.Bp-je a kiállítás egyik legösszetettebb tárgya. Egy érintőképernyőn látható Budapest térképe, rajta azok a köztéri szobrok, amelyeket a rendszerváltás óta állami vagy önkormányzati megrendelésre állítottak, valamint az előző éra azon szobrai, amelyeket a rendszerváltás után elpusztítottak, újraállítottak vagy átalakítottak. Minden mai szobor az adott megrendelő testület többségben lévő pártjához van sorolva, hogy kiderüljön, melyik pártnak mekkora a szoborállítási ingerenciája, és hogy milyen témák bizsergetik őket. A gyűjtést és a mellékelt táblázatokat, grafikonokat mind a két egyetemista alkotó készítette el, csakúgy, mint a vizualizációt. "Reméltük, hogy úgy száz szobor van a városban, ezt még kivitelezhetőnek tartottuk" - emlékszik vissza Keszegh Balázs. A pártok viszont túlteljesítették a tervet: a kritériumoknak 177 alkotás felelt meg. "Akkor már nem hagyhattuk abba a felénél" - mondja Keszegh. "Érdekelt, hogyan változtatta meg a rendszerváltás a szoborállítás gyakorlatát; a statisztikákból, a térképből végül leszűrhetők bizonyos tanulságok és összefüggések" - véli Székely Júlia.
A Pexeso.Bp a hangtérképhez hasonlóan nem biztos, hogy befejezett projekt: létrehozói gondolkodnak más városokra alkalmazásán, de bíznak abban is, hogy ha sikerül megvalósítani a kurátor tervét - hogy az EU-elnökség évében külföldre utazzon a kiállítás -, akkor jó bemutató lehet Budapestről a külföldiek számára is. Az utazás még nem biztos, viszont hogy minél szélesebb körrel megismertethesse a kiállítást, Seres Szilvia különféle társrendezvényeket szervez: az első a Nagy Budapest Törzsasztal ide áthelyezett ülése lesz november 16-án fél hatkor.
A kiállítás díjmentesen látogatható december 2-ig a Centrális Galériában (Arany János u. 32.), hétfő kivételével mindennap 10-18 óráig.
