Kezdjük a végén. A 2010-es Világzenei Vásár, a WOMEX díjait idén a következők zsebelhették be:
1. A szakmai díjat Ian Anderson kapta. Ian Anderson nem tévesztendő össze a Jethro Tull együttes énekesével, ezért valamikor egy plusz A betű is az Anderson elé került. De ez csak adalék. Ami a lényeg: 1979-ben, amikor Anglia a punk és a new wave lázában égett, Anderson folkfanzint indított. Ez a The Southern Rag aztán többeknek úgy bejött, hogy 1984-től havilappá nőtte ki magát, és onnantól Folk Roots lett a neve. 1999 óta pedig úgy hívják, hogy fRoots - de változatlanul a világ egyik legbefolyásosabb szakmai orgánuma. Ezért járt most az elismerés. Andersont, aki maga is népzenészként indult, amúgy azért is felelősség terheli, hogy a world music terminus megszületett - ő volt az egyik alak abban a brancsban, amely a londoni The Empress of Russia nevű kocsmában erre az elnevezésre szavazott. A többi már történelem. A főleg lemezkiadókból álló társaság ezután kampányt indított a lemezáruházakban, hogy a világzenének (külön) helye legyen a polcokon. És lőn.
2. A művészeti díjban Danyel Waro részesült. Waro a Réunion sziget (Indiai-óceán, Madagaszkárhoz közel) kreol zenei hagyományának fő-fő ápolója, azon az égtájon maga az isten. Ezt a zenét maloya bluesnak nevezik, és a valamikori rabszolgák munkadalain és rituáléin alapul. Főleg házilag barkácsolt ütő- és csörgőhangszereken nyomják, és amikor működik, kőkemény transz tud lenni. Járt már amúgy nálunk, 2006-ban a Szigeten.
3. Végül a lemezkiadóknak kijáró díj: ez most a francia-amerikai World Village kezébe került. 'k adták ki Natacha Atlas két új lemezét is - az idei Mounqaliba az európai világzenei rádióslista 2. helyén áll, és november 12-én mutatják be a MűPában.
*
Ennyit erről, és most nézzük, hogy mi történt a díjátadást megelőző napokban. Valami nagyon olyan, mint tavaly, csak ha lehet, még durvábban. Azaz tovább mélyültek a világgazdasági válság jelei. Vagyis a koncertszervezők nehezebben találnak szponzorokra és fizetőképes keresletre, a lemezpiacnak meg amúgy is annyi: mennek a kiadók és az üzletek tönkre. Ez van. Valahogy túl kell élni. (Mindenesetre nem meglepő, hogy idén szemlátomást szellősebb volt a vásár, mint az előző években. "Barátságosabb" - mondták az eufemizálásra hajlamos öreg rókák.)
Ha pedig túlélés, akkor előre kell menekülni. Az egyik útnak profilbővítés a neve, és erre hazulról is akadt példa. Standdal volt jelen a NarRator Records (Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Chalaban, Egy Kiss Erzsi Zene, Fókatelep és mások) és a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás is - hogy zenekarait ügynökségként a koncertszervező színtéren is képviselje. Ez jó. Az viszont nem jó, hogy a magyarországi nép- és világzenék "központosított" képviselete (a Magyar Könnyűzenei Exportirodával egyetemben) megszűnt idén, mert így még sanszosabb, hogy elveszítjük a nemzetközi kapcsolatainkat, és kimaradunk a legtöbb nemzetközi buliból. Ebben a viharos időben Koppenhágában összefogva, közös "esernyő" alatt mutatta meg magát többek közt Ausztrália, Ausztria, Lettország, Kuba, Brazília, Kanada, Dánia, Finnország, Norvégia, Dél-Korea, Spanyolország, Nagy-Britannia és Svédország. Tudván, hogy ez a másik járható út. Példát kéne vennünk róluk.
*
A WOMEX-eken már jó pár éve a koncertek körül adódik a legtöbb baj. A program úgy áll össze, hogy miután jelentkezik vagy hétszáz zenekar, a 7 szamuráj nevű zsűri kiválaszt úgy harmincat. Ehhez alternatív színhelyeken (Off WOMEX) még legalább ennyi járulhat, de hozzájuk külön szponzor kell. Most ebben a körben erős volt a skandináviai felhozatal (Finnországból a Frigg és Maria Kalaniemi, Svédországból pedig a Stockholm Lisboa Project és Esbjörn Hazelius), de spanyol, kanadai és walesi nap is volt. De mondom, ez csak a bónusz, és nem ez a gond.
A gond a "fő" programért felelős zsűri ízlésével vagy szempontjaival van. Ilyen szempont lehet, ha a különböző szervezetek, szponzorok, partnerek, kiadók satöbbik nyomásának engednie kell. És sajnos megesik az ilyen.
Persze mindig akadnak igazi felfedeznivalók is. Mint például most az algériai Kamel el Harrachi. Aki annak a Dahmane el Harrachinak a fia, aki a Rachid Taha által elhíresült Ya Rayah című örökzöld szerzője. Hát most már tudjuk, hogy Kamelra is figyelni kell. A stílusán erősen érződik a hatvanas évek körüli akusztikus arab tánczene világa, ami nagyon tud működni ma is, ha egy ilyen sármos-karizmatikus lantos-énekes van mögötte. (Lemez: Ghana Fenou címmel.) De az indiai Desert Slide sem volt piskóta. Ennek a slide-gitáros Vishwa Mohan Bhatt a feje, aki egyszer már leakasztott egy Grammy-díjat Ry Cooder társaságában. Most rádzsasztáni cigányzenészekkel állt össze, és időnként egészen bámulatos dolgokat műveltek, beszippantva a közönséget a Thar sivatag varázslataiba. (Lemezen: Desert Slide.) Németországból egy bajor rezesbanda, a LaBrassBanda jött, és látni lehetett, hogy azonnal győz rockos alapú funkos-punkos polkájával, s hozzá sok sörrel és humorral. (Lemezen: Übersee.) Az izraeli-amerikai Yemen Blues megosztotta a közönséget, volt, aki elájult, és voltunk, akik nem kajáltuk be. Ennek a társaságnak az élén az énekes Ravid Kahalani áll, illetve rohangál - és a jemeni daloktól az észak-afrikai gnauán át a rapig és a dzsesszes fúvósokig sok mindent összekapar, ami manapság igen népszerű, én azonban nem hittem el egyetlen szavát sem. (Lemezen: Yemen Blues.) Nem felfedezés (hiszen Magyarországon is járt háromszor, s legutóbb, Pécsen pont ezzel a programmal), de nem hagyható szó nélkül a galíciai Mercedes Peón. ' egyedül is teljesen "benépesítette" a színpadot, és valahogy tetőtől talpig az egész teste muzsikált, iszonyatos energiával meg koncentrációval, az éneke mellett vagy közben fúvós hangszereken, dobokon és kütyükön. (Lemezen: S.".S.)
*
Az idei volt a tizenhatodik WOMEX. Tizenötön kint jártam. Az első alkalommal, Berlinben úgy kétszázan voltunk. Most több mint kétezren. És persze mindenki hajtja a magáét. Ugyanaz a mondat, kétezerszer. Nem sokban tér el egy mosóporreklámtól.
Koppenhága amúgy nagyon klassz hely, és a vásár (Forum Copenhagen) meg az esti programok (DR Koncerthuset, öt koncertteremmel) szempontjából is tökéletes.
Végül még egy-két, mindannyiunk számára hasznosítható friss hír. A hazánkban méltán rendkívül népszerű Oi Va Voi együttest alapító Lemez Lovas (magyarul: Jonathan Walton) összehozta új bandáját, a Lemezt. Az Oi Va Voi, a Rotfront, a Triabolique, a Boom Pam és az Amsterdam Klezmer Band egyik-másik tagja alkotja a klezmerpop és az orosz diszkó jegyében. Nos, ők alighanem itt lesznek a következő Szigeten. Ahogy napjaink legnagyobb durranása, a Buena Vista Social Club eredeti tervét megvalósító (azaz nyugat-afrikai és kubai muzsikusokat összeboronáló) AfroCubism is.
Majd a többit is jelzem...
Koppenhága, október 27-31.
