rés a présen

Ellentétekből állok

Csiszér Zsuzsi festő, képzőművész

  • rés a présen
  • 2012. február 26.

Képzőművészet

rés a présen: Milyen korszakokra tagolnád a munkásságodat?

Csiszér Zsuzsi: Az eddigi munkáimnál újra meg újra hasonló problémákkal találtam szembe magam, így amiket régebben nem tudtam teljesen feldolgozni technikai hiányosságok miatt, vagy elméleti kérdések akasztottak meg, azokat újra előveszem, feldolgozom, akár az is előfordulhat, hogy ezeket az általam feltett kérdéseket más médiumok használatával látom megválaszolhatóbbaknak. Az út nem lineáris, mindig visszaköszönnek a bensőmből a feldolgozatlan ügyek. Ezért tűnhet úgy, hogy különböznek ezek a más időben készült melók, de mindig egymásra reflektálnak. (Ilyenek pl. a labirintus, az asztronauták, a halmozás módszere vagy az ismétlődések tudatos beépítése.)

rap: Milyen stílust képviselsz, van-e csoportod, generációd, ahova sorolhatod magad?

CSZS: Mivel végletekből építkezem, ellentétekből állok, ezért soha nem szerettem volna semmilyen csoportosuláshoz tartozni, szinte bújócskát játszottam, eközben annyira érdekelt, hogy vajon mások is így gondolkodnak-e a világról, hogy más művészek hogyan érzik és értelmezik a dolgokat, hogy egyre inkább kezdtem részt venni közös projektekben. Akkor lehet igazán érezni, hogy a te problémád más problémája is. Nem sorolom sehova magam, mert az olyan történelmi idős dolog lenne, amivel nem értek művészként egyet, ez más szakmai ágazat feladata. Ugyanis egy-egy izmus akár a kortárs művészetben is az épp aktuális kor társadalmi, politikai állapotára reagál, ami ma annyira gyors ütemet vett fel, hogy egyelőre nem lehet nyilatkozni róla. Nagyon érdekel az együttműködés más művészeti ágakkal, talán mostanra ez érdekel a legjobban.

rap: Mely alkotók, irányzatok a kedvenceid?

CSZS: Az utamat leginkább David Lynch munkássága határozta meg. Lelki tanítómesterem Baksa Soós Január. Kedvenceim: Marina Abramovic, Yoko Ono, Heller Ágnes, Joseph Beuys, Ai Wei Wei, Yayoi Kusama, Rauschenberg, Nádler István, Bak Imre, Vető János. Maurer Dórát és Drozdik Orshit nagyon szeretem. A festő barátaim: Kovács Lola, Haász Kati, Gajzágó Donáta, Baranyai Levi, Nemere Réka. A magyar alkotócsoportok közül pl. a Randomroutine, a Sz. A. F., a Pagium 2000. Inspirál még David LaChapelle fotóművész vagy a zenészek közül: Antony and the Johnsons, Bartók, Ween, John Cage, Camille, Steve Reich, Ryuichi Sakamoto, Susumo Yakota, Nicolas Jaar, Bérczesi Robi, Bobafett, a Plútó, a Zagar.

rap: Merre tart ma a képzőművészet?

CSZS: Nem látom át, hogy mi felé tartunk, de a kollektív szabadság korlátozására tett kísérletek eredményeképp biztos, hogy kollektív művészeti válasz fog születni.

rap: Budapest élhető hely egy művésznek?

CSZS: Inspiráció sok van itt, és ez a lényeg. Úgy gondolom, jó irányba haladunk, talán lassan elfogadjuk egymást, mivel ez az egyetlen járható út szerintem, pont azért, mert most olyan sok a nehézség itt.

rap: Milyen projektekben vagy benne? Hol láthatók a munkáid?

CSZS: Most a Yes-No projektemben vagyok nagyon, már több mint fél éve. Mellette meg még mindig a tépett képeknél tartok, úgy látszik, a probléma nagyobb, mint gondoltam. Kiállítótéren kívül fogom bemutatni a mostani munkáim egyikét, a több kilométeres tekercset... A yes-no szavak, egyfajta gondolati egyszerűsítés, amire most elméletben építem a munkáimat, ennek a két szónak a sorrendje határozza meg a továbblépést a tekercs írása közben, vagy ugyanez a repetitív alkotói munka mutatkozik a hálószobám falára írt yes-no esetében is. Ennél a projektnél az válik fontossá, hogy éppen milyen médiumon mutatom be. Másra utal a hálószobafalon, és többletjelentést kap hosszú papírtekercsként végiggörgetve, mondjuk az utcán, a házak között. A munkáim pedig a http://www.csiszerzsuzsi.hu/oldalon is láthatók.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.