A Godot Kortárs Művészeti Intézet beharangozójában kicsit eltúlozta az eseményt: hatalmas új magánmúzeumként hirdette magát, de azon túl, hogy se nem múzeum, se nem igazán hatalmas, az új kiállítóhely nyitásának jelentősége azért egészen komoly. Már önmagában a tény is, hogy egy privát galéria több száz négyzetméteres állandó kiállítóhelyet nyit, ahol folyamatosan magyar és külföldi kortárs képzőművészetet mutat be, elszakadva a galéria műfajának kereteitől, például a szűk tértől vagy attól a kötöttségtől, hogy saját művészeinek időről időre önálló kiállítást rendezzen, de még a hivatalos árkategóriáktól is.
A helyválasztás különösen bátor, hiszen az intézmény nem a belvárosi nyüzsgésben keresett új bemutatóteret, hanem a csöndesen induló, majd kábeldzsungelbe torkolló Fényes Adolf utca vége felé, az egykori Goldberger-birodalom ma szétszabdalt, sírnivaló állapotban konzerválódott roncsterületére költözött be. Budapest új kortárs művészeti központja egy mindenféle táblákkal teli bádog autóbejáró mögött lakik, ezzel is jelezve, hogy függetlenségét nem csupán a képzőművészeti szcénában uralkodó íratlan törvényekhez képest érti.
Ha az ajtó „élményén” sikerrel túljut az ember, rögtön átérzi ezt a függetlenséget. Holott az alapítók – a Godot Galériát húsz éve vezető Sáfár Zoltán és Laczkovich Borbála művészettörténész – építészeti értelemben nem sok mindent tettek hozzá a térhez. Inkább elvettek belőle. A 700 négyzetméteres csarnokot kihámozták az 1997-ben felszámolt gyárterület utólagosan buherált galériái, válaszfalai szorításából, és a fehérre vakolt falakat és tartóoszlopokat meghagyva egyszerűen belakták a teret annak rendje és módja szerint: profi világítástechnikával, nagy, üres felületekkel, a bevezető szakaszon egyetlen, ipari hatású, acéllábakra állított galériával.
Tavasz előtt még egy nagyobb átalakítást terveznek, ekkor a két oldalsó termet összenyitják, itt lesz hely többek között a Godot Galéria által 2016 óta minden évben megrendezett – és már tavaly is ebben a térben bemutatott – Godot Young Generation Art Fair munkáinak látványraktárszerű tárolására, de project roomként is jól hasznosítható. Az emeleteken további 400 négyzetméteren műteremlakások lesznek, itt kapnak majd szállást az éppen kiállító külföldi vendégművészek vagy a rezidensprogramok résztvevői. A fenntartást klubtagságból, szponzorációból, a kiállítások belépődíjából, a programok szünetében pedig a csarnok rendezvényhelyszínként való bérbe adásából fogják fedezni.
Hogy mit keres Budapesten egy újabb képzőművészeti kiállítótér, az ebben az esetben nem kétséges: függetlenséget a műtárgypiactól, a politikai, gazdasági és egyéb külső befolyásoktól, annak árán, hogy a műveket, a művészeket és a közönséget szokatlan helyen, szokatlan formában kötik össze, saját kifejezésükkel élve „gerillaáron” kínálva a kortárs műtárgyakat. Igazi látogatottságot generálnának, amiből kereslet, piac lesz, és így tovább. Falat törnek, s nem csupán a régi kékfestő üzem válaszfalait, hanem a közönség és a művészek közöttit is. Nem bánják, hogy egy szinttel följebb foci-, a szomszédban hatalmas pókkal hirdetett mászófalterem van.
Amit a várostervezők több mint húsz éve nem tudnak megoldani, talán ez az elszánt kezdeményezés megteszi. A világhírű textilgyáros család, melynek dinasztiaalapítója 1784-ben telepedett meg Óbudán, s utolsó képviselőjét, Goldberger Leót pedig 1944-ben a Gestapo az elsők között vagonírozta be Mauthausen felé, még a 21. század számára is ígéretes örökséget hagyott hátra. De a Goldberger-örökség régóta problematikus kérdése az óbudai fejlesztéseknek. A gyár átláthatatlan tulajdonviszonyai és a zárt helyzet blokkolva tartják ezt a néhány utcányi, de elhelyezkedését tekintve igen értékes területet. A határoló utcákban már régóta megkezdődött a változás, a Perc utcai spéci gourmet-üzlet messziről vonzza az ínyenceket, az átellenes sarkon néhány éve átadott Buda Loft Offices indusztriális hangulatú, budapesti viszonylatban óriási légterű irodái a legmenőbb berlini vagy rotterdami ipari loftokkal is felveszik a versenyt. A textilgyár pedig még holtában is rengeteg lehetőséget kínál annak, aki élni tud vele.
Az élhető város és a romterület határa évről évre kijjebb tolódik, de mindeddig nem volt valószerű, hogy a kulturális szféra képes életet vinni erre a helyre. Az új intézmény nem egyedül vállalja a feladatot, kapcsolatokban gondolkodik. Néhány száz méternyire ott az óbudai Fő tér Esernyős Galériája, a Lajos utcai Budapest Galéria vagy a Vasarely Múzeum, ha csak a kortárs képzőművészetet vesszük. A Duna melletti iparterületen most épül egy jókora lakópark, felértékelődnek az alvó romok is. Tavasszal a most átadott új kiállítótér is megújul, az új galéria belső tereiben még több hely lesz. És talán egy rendes kapu is kerül elé.
Godot ICA, Bp. III., Fényes Adolf u. 21.
