100 éves a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

„Öröm áradjon a végtelenbe”

Az 1919-ben alapított intézmény már a névadó idejében is egyfajta múzeumként működött: a Morvaországból származó műgyűjtő, világutazó előszeretettel mutatta be legújabb Ázsiában vásárolt tárgyait. Egykor ötezres gyűjteménye mára harmincezressé bővült.

„Bár kasszám erősen soványodik, nem tudtam magam visszatartani némely apróságok megvásárlásától, ha lehetséges volna, egész Japánt magammal vinném” – írja egyik levelében Hopp Ferenc műgyűjtő, optikus, utazó. Hopp 1882 és 1914 között ötször utazta be a Földet, s közben nagy szenvedéllyel vásárolt tárgyakat, melyeket aztán Andrássy úti villájában állított ki és mutogatott barátainak, vendégeinek. Noha számos egzotikus országban járt, Kelet-Ázsia és azon belül különösen Japán művészete, tárgykultúrája érdekelte a legjobban. Nagyjából ötezer darabos gyűjteménye azonban mindenféle országból származó tárgyakat tartalmaz, találunk benne dél-amerikai tatupáncélt is.

A Morvaországból származó, német ajkú Hopp már életében is úgy rendezte be otthonát, mint egy múzeumot, és végrendeletében is gondoskodott gyűjteménye megőrzéséről: az épületet és a műtárgyait a magyar államra hagyta azzal a kikötéssel, hogy a villa az ő nevét viselve hivatalos kelet-ázsiai művészeti múzeummá váljon.

A semmiből

Ahogy az intézmény egyik korábbi igazgatója, Ferenczy Mária egy interjúban elmondta, Hopp élete népmesébe illik. A morvaországi Fulneken született 1833-ban. Apja sekrestyés volt, vagyont nem örökölt, mindenért meg kellett dolgoznia. A család azonban fontosnak tartotta, hogy hasznosítható ismeretekre tegyen szert, ezért 13 évesen posztószövő és kereskedő nagybátyja szekéren hozza fel Budapestre, hogy látszerésztanoncnak adja az olasz származású Calderoni Istvánhoz. Nem véletlen, hogy a fiatal Hopp éppen ide kerül, Calderoni felesége szintén Fulnekről származik, és mivel csak lányuk született, szükségét érezte, hogy egy olyan fiút taníttasson ki, akinek később átadhatja az üzletet. A szakma alapjainak elsajátítása után Hopp tanulmány­útra indul, több évet tölt Bécsben, majd New Yorkban, ahol látszerészként dolgozik. Nagy hatással van rá Amerika dinamikus fejlődése, de hazatér, átveszi Calderonitól az üzletet, és megkéri a leánya kezét. A házasság nem sikerül, hamar elválnak, gyerme­kük nem születik. Hopp nem házasodik újra, utódai sem lesznek – eggyel több ok, hogy gyűjteményét és házát az államra hagyja.

Külföldi tapasztalatai és az újdonságnak számító fotográfia iránti érdeklődése sikert hoz: Hopp országos jelentőségűvé fejleszti az üzletet. Az elsők között kezdi árulni a fotográfia eszközeit, színezett képeslapokat, később pedig tanszereket, iskolai szemléltetőanyagokat. Mindebből jelentős vagyonra tesz szert. Ötvenéves korára lesz annyi pénze, hogy utazgasson. Hosszú előkészületek után, 1882-ben kezdi meg első föld körüli útját. Rengeteg helyen megfordul, de igazán nagy hatással Kelet-Ázsia van rá.

Hopp az optikus kifinomult szemével választja ki a megvásárolandó műtárgyakat. „Jól látható, hogy nem véletlenszerűen vásárolta meg a japán lakkokat, érzékelhető egyfajta gyűjtői koncepció. Hoppnak nagyon jó szeme volt az aprólékos munkákhoz, szakértelemmel figyelte a tárgyak minőségét és technikai kivitelezését. Azt, hogy pontosan mindezt hogyan csinálta, a mai napig nem tudjuk teljes mértékben rekonstruálni” – mondja Dénes Mirjam, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum japán gyűjteménnyel foglalkozó művészettörténésze. „Tipikus nyugati utazó volt, aki nem beszélt ázsiai nyelveket, viszont sejthető, hogy volt mögötte egy kapcsolati háló, mely segítette abban, hogy bizonyos helyekre eljusson. Hozott haza olyan 15. és 16. századi lakktárgyat, amelybe lehetetlen turistaként belefutni egy műkereskedésben. Hopp minden bizonnyal eljutott japán gyűjtőkhöz vagy azok közvetítőihez is” – folytatja Dénes.

A japán lakktárgyak főleg kisebb dobozkák, használati tárgyak. Népszerűségük abban rejlik, hogy rendkívül időtállók, a páradús Japánban ugyanis kifejezetten fontos, hogy a papír-, fa-, textiltárgyak vagy éppen a tea ne menjen tönkre, ezért akkoriban lakkal bevont – aranypor, elefántcsont vagy gyöngyház berakással díszített – fadobozokban tárolták őket.

 

Gondtól mentes

Hopp Buitenzorg-Laknak nevezte villáját, ami hollandul annyit tesz: gondtól mentes. „Amikor Indonéziában járt, meglátogatta Bogor városát is, ahol nagy hatással volt rá egy botanikus kert, amit Buitenzorgnak neveztek” – meséli Válóczi Róbert, az indiai gyűjtemény muzeológusa. A kert az elmúlt 100 évben jelentősen átalakult, azonban a múzeum dolgozói igyekeztek úgy kialakítani az elrendezését, hogy a lehető legjobban felidézze az eredeti képet. Műtárgyvédelmi szempontok miatt a kertben látott nagy méretű szobrok nem eredetiek, hanem hiteles másolatok. „Sajnos van olyan szobor, ami a 90-es évekre helyrehozhatatlanul tönkrement. Egyedül a Holdkapu látható eredeti állapotában” – mondja Válóczi. A különleges kapu 1906-ban épült meg a kínai kertekben álló holdkapuk mintájára, a tetején látható cserepeket és feliratokat Hopp Kínából hozatta. Nemcsak a villa elnevezése utal arra, hogy Hopp az otthonát békés, nyugodt helyszínnek szánta, hanem a Holdkapu feliratai is: „Kapum táján öröm áradjon a végtelenbe – Portám körül vígság viruljon mindörökké”.

A kertet japán, kínai és indiai szobrok mellett ázsiai növények díszítették, s Hopp idejében még egy kis tó és egy teapavilon is volt benne, egyenesen Jokohamából. Ma is itt áll egy ginkgofa, amit még maga a műgyűjtő ültetett. A múzeum 100 éves fennállásának ünnepén került a kertbe egy lakkfa, melyről az intézmény restaurátorai azt remélik, hogy a jövőbeli munkájukhoz használni tudják majd a nedvét. „Hiába telt el 100 év, még mindig képes a villa, illetve a kert meglepetéseket tartogatni. A kertben látható egy kőteknős, amelynek a hátán volt egy sztélé is, mely valószínűleg a II. világháború alatt semmisült meg, de a régi fényképek tanúskodnak eredeti alakjáról. Eddig úgy tudtuk, csak a »halhatatlanok szigetének teknőse« felirat állt a kőtáblán, de nagy felbontásban is megnéztük a róla készült képeket, s látszik, hogy a készítés éve és helye is szerepel a táblán” – meséli Válóczi.

„Kőrösi Csoma Sándorról láttam egy dokumentumfilmet úgy 12–13 éves koromban. Lenyűgözött az elszántsága, hogy eljusson Tibetbe, és az ottani kitartó munkája. Ekkor határoztam el, hogy Tibettel akarok majd foglalkozni” – mondja Brittig Vera, az intézmény délkelet-ázsiai gyűjteményének kurátora. A múzeum munkatársai zömmel fiatalok, szinte mindenki a doktori disszertációján dolgozik. „Tibeti és művészettörténet szakokon szereztem diplomát az ELTE-n, és 2 évet tanultam Jáván, Indonéziában, beszélek indonézül, illetve két évig részt vettem az egyetem koreai programján” – folytatja Brittig, aki érettségi után azzal szembesült, hogy az érdeklődésének megfelelő szakot nem minden évben indítják el, ezért kezdetben a Buddhista Főiskolán tanult buddhista filozófiát egy akkor Magyarországon élő tibeti szerzetestől. „Az ókori kultú­rák már gyerekkorom óta érdekeltek, elsősorban az egyiptomi. Mikor az egyetemre felvételiztem, az egyiptológiát nem lehetett önállóan végezni, kellett mellé egy szakpárt választani” – meséli Válóczi, aki indológiát is elkezdett tanulni. „Viszont négy-öt év alatt csak egy igen kis részét lehet megismerni egy több ezer éves hagyománnyal rendelkező kultú­rának, úgyhogy azóta is mindennap tanulok. Nekünk, nyugatiaknak nagyon sok munka bepótolni azt a hatalmas, generációról generációra öröklődő háttértudást, ami egy indiainak gyerekkorától fogva természetes. Az egyetemen hindi és szanszkrit nyelvet tanultunk. A szanszkrit a világ egyik legösszetettebb nyelve, India latinja. Gyakorlatilag az ősi India kulcsa, hiszen rengeteg fontos szövegemlék íródott ezen a nyelven. A szanszkritot az élete végéig tanulhatja az ember” – mondja Válóczi, aki időnként eljut Indiába, de a hinditudását főleg filmfordításokkal igyekszik szinten tartani.

Kicsi, de fontos

Nemzetközi viszonylatban nem lehet összehasonlítani a Hopp Múzeumot az olyan nagy nyugati múzeumokkal, amelyek egykori gyarmatosító államokban jöttek létre, hiszen ez a múlt befolyásolja a gyűjtemény gazdagságát és minőségét. Az Osztrák–Magyar Monarchia a kilencedik volt a sorban azon országok között, amelyek kereskedelmi kapcsolatba léptek például Japánnal. „Kicsi, de fontos” – leginkább így lehet jellemezni Dénes szerint a hazai intézményt. Úgy véli, a budapesti múzeum tökéletesen alkalmas arra, hogy bemutassa mindazt, amit az ázsiai országokról tudni érdemes, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy külföldi kutatók általában akkor látogatnak ide, ha egyébként is kelet-európai körúton vannak.

„A japán ókori cserépdarabok az intézményünk szempontjából nagyon értékesek, de mert több ezer van belőlük a világon, és folyamatosan kerülnek elő az ásatások során, ez már nem mondható nemzetközi szempontból is kiemelkedőnek. A British Museumban például százötvenszer több ilyen darab látható, mint nálunk” – állítja Dénes. Viszont a Hopp Múzeum rendelkezik egy ülő démon figuráját ábrázoló kerámiacseréppel, mely azért érdekes, mert egy kínai buddhista kolostor falát díszítette egykor. „A kolostort lebontották, a cserepeket pedig széthordták a világban. Nagyjából összesen húsz darab létezik belőlük, ezért ez nemzetközi szinten is értékesnek bizonyul” – folytatja a művészettörténész.

A politikai klíma változásai jól nyomon követhetők a gyűjteményen. A 30-as években, amikor a Horthy-rendszer szoros kapcsolatot ápolt Németországgal és Japánnal, Japán számos ajándékot küldött Magyarországnak. A II. világháború után viszont a kommunista országokból, Észak-Koreából, Kínából érkezett sok anyag. Kína az 50-es, 60-as években nem eredeti tárgyakat küldött, inkább replikákat, és jellemzően a hétköznapi, modern Kína akkor kortárs tárgyait kívánták bemutatni. Észak-Korea ajándékai tradicionálisabbak, ők is másolatokat küldtek, de olyan dolgokról, amelyek már több száz évvel ezelőtt is léteztek. „Az Észak-Koreából érkező tárgyak közül a Kultúrkapcsolatok Intézetének ajándékaként 1955-ben érkezett Goguryeo-kori (Kr. e. 37 – Kr. u. 668) falfestményes sír, az anaki 3. számú sír élethű másolatát emelném ki, ami kilenc, valós méretű sírkamrafestmény-másolatból és egy sírmakettből áll. A sírkamrák falait díszítő falfestmények az öltözködésről, az étkezésről, a szokásokról, összességében az akkori mindennapi életről mesélnek. A tény, miszerint a múzeumunkba került másolatok az eredeti falfestmények akkori állapotának feltüntetésével készültek, valamint az, hogy az UNESCO 1994-ben a világörökség részévé nyilvánította a Goguryeo-kori falfestményes sírokat, különösen felértékeli a múzeumban őrzött másolat-együttest” – meséli Hársvölgyi Virág, a koreai gyűjtemény kurátora, az intézmény múzeumpedagógusa.

A Hopp Múzeum gyűjteménye az elmúlt száz évben jelentősen gyarapodott, a Hopp gyűjtötte, nagyjából ötezer darabos anyag mára harmincezresre duzzadt – mindez köszönhető többek között a más intézmények gyűjteményeiből áthozott tárgyaknak, a gyűjtői felajánlásoknak vagy éppenséggel az intézmény vásárlásainak. A múzeum ma is külön figyelmet fordít arra, hogy kortárs műalkotásokat is kiállítson. Alkalmanként meghívott ázsiai művészek állítanak ki, de hazai képzőművészek is megjelennek olyan munkákkal, amelyek a gyűjtemény darabjaira, illetve az ázsiai művészetre reflektálnak.

 

Neked ajánljuk