A Miskolci Egyetem könyvtárának földszintjén 1969-ben elhelyezett Asszonyok című mozaik volt Barcsay Jenő első megvalósult mozaikja, de maga a kompozíció jóval korábbra datálódik.
„A háborút követő szabadság rövid és illékony évei után 1949-ben rázárult az ajtó Magyarországra és elkezdődtek a diktatúra évei. Barcsay részben a politikai helyzet miatt, de családi tragédiák okán is belevetette magát a munkába és kirobbanó módon elkészítette ezt a kompozíciót, amely a későbbi, 21 négyzetméteres mozaikhoz képest egy viszonylag kis méretű, negyedakkora szénrajz volt” – meséli a Narancs.hu-nak Szabó Noémi, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum művészettörténésze, a Barcsay emlékév kurátora és az ominózus szénrajz felkutatója.
Barcsay művészetének e korszakból két fő témája ismert: az egyik a táj, és annak szerkesztett, geometrizáló leképezése, a másik pedig a személyiségmentes asszonyábrázolás. „Ezek általában nagyon markáns, nagy tomporú, hangsúlyos mellű, a föld felé gravitáló asszonyábrázolások voltak, ilyeneket már a 30-as évektől gyakran készített Barcsay” – mondja a művészettörténész. Az 1949-ben készült rajzon sem egyéniségeket, hanem típusokat láthatunk: „az asszonyi forma összes attribútumát mutatja be, ugyanakkor mégis absztrakt módon ábrázolja ezeket a figurákat”.
Barcsay a negyvenes években a szentendrei művésztelepen dolgozott, s visszaemlékezéseiben részletesen leírja a rajz – amely jelenleg a Kiscelli Múzeumban található – elkészültének körülményeit. Innen tudjuk, hogy a kor uralkodó művészetorientációja miatt a rajz majd' tíz éven át a műtermében pihent – bemutatni sehol nem tudta a művész. Csak a forradalom után, 1957-ben, már egy teljesen más kultúrpolitikai közegbe láthatta először a rajzot a nagyközönség egy egyéni kiállítás keretében.
Közösségi művészet vs propaganda
Az 1945-49-ig Magyarországon is jelen lévő európai művészeti áramlatban igen fontos volt a közösségi művészetről szóló diskurzus – „vagyis, hogy mit mutat meg a művész a népnek, a széles közönségnek. Csakhogy ’49-től nem ez az európai szellemiség haladt tovább, hanem a sztálinista kultúrpolitika, ami nem művészetnek, hanem inkább propagandaeszköznek tekinthető, és ebbe nem fért bele Barcsay világa” - fogalmaz Szabó Noémi. A szovjet zsdanovista esztétika, ismertebb nevén a szocreál terjedt el ezekben az időkben, ám a Asszonyok rajz korántsem viselte magán a szocreál jegyeit (optimizmus, közérthetőség, esztétikai felszínesség) – annál jóval absztraktabb, konstruktívabb volt, és megjelent benne drámai feszültség is, ami akkoriban nem volt megengedett.
Az az „erős realista alapokon nyugvó konstruktivizmus”, amit Barcsay is képviselt, csak 1957 után tért vissza a magyar képző- és iparművészetbe, s annak hamar egy igen fontos ága lett. Főként a közösségi terekbe szánt monumentális művészetnek vált a meghatározó stílusává.
Megtetszett a mozaikterv ötlete
A történelmi és családi események mellett az is jelentősen meghatározta Barcsay művészetét, hogy 1945-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán anatómia és szemléleti látszattan tantárgyakat kezdett tanítani. Mivel anatómiapedagógiai képzettsége nem volt, a ’45 és ’49 közötti időszak – amikor az Asszonyok rajza is készült – komoly fölkészülés volt neki arra, hogy kialakítsa a saját pedagógiai módszerét.
„Az Asszonyok tulajdonképpen forrpontja volt a Barcsay életét meghatározó sok-sok körülménynek, majd 1957-ben hirtelen ez az alkotás vált a magyarországi új kultúrpolitika egyik zászlóvivő stílusává, művévé.
Ekkor kezdtek el úgy beszélni a rajzról – legelőször Dávid Katalin művészettörténész –, hogy az egy mozaikterv.
Habár nem mozaikvázlatként készítette Barcsay, mivel voltak köztéri, vagy legalábbis murális (a muralizmus a közterületeken, épületek falán megjelenített falfestményeket, nagyméretű festményeket, a köztéri művészet egyik ágát jelenti – a szerk.) monumentális művészeti ambíciói, neki is megtetszett az ötlet. Majd Janáky István akkori főépítész vetette föl, hogy izgalmas lenne az épp tervezés alatt álló Miskolci Egyetem könyvtárának földszinti előcsarnokában elhelyezni az Asszonyok mozaikját.
Janáky el is készíttette az épületre vonatkozó terveket, 1964-ben a mozaik is elkészült, de felavatására 1969 augusztusáig, a könyvtár átadásáig várni kellett.
Porosodó, megrágott papírtekercs
Magának a mozaiknak és az alapjául szolgáló szénrajznak a története „rettenetesen izgalmas, fél év volt, amíg fölfejtettem” – meséli Szabó Noémi. A mozaikot Csákvári Nagy Lajos képzőművész és mozaikrakó mester kivitelezte, akit a főiskoláról ismert Barcsay.
„A Barcsay emlékév előkészítő kutatásaira készülve megkörnyékeztem a Csákvári családot, nem maradt-e a hagyatékban bármi olyan dokumentum, például levelezés a 60-as évekből, ami segítene jobban megérteni, hogy miért romlott meg a későbbiekben Csákvári és Barcsay kapcsolata. Azt mondták, hogy ilyet nem tudnak,
van itt ugyan két tekercs, de azok is nagyon rossz állapotban, nem is akarják előszedni, biztosan üres tekercsek...
Addig-addig kértem őket, míg végül elővették a két tekercset. Amikor a restaurátor műhelyben kibontottuk, akkor derült ki, hogy az a miskolci mozaik egy az egyes kartonja (a karton vastag, kemény papír, amely több réteg papír egymásra ragasztásával vagy préselésével készül - a szerk.)" – idézi a szénrajz felfedezésének pillanatait a művészettörténész.
A két tekercs együtt 7,4 méter hosszú és három méter magas. Miért e nagyméretű mű? A mozaikrakónak szüksége volt egy olyan rajzra, ami a végleges mérettel megegyező méretben mutatja a kompozíciót, a tónusokat, a színeket.
„Ez a hatalmas szénrajz, amelyet Barcsay készített el, ott volt Csákvári etyeki műtermében, és miközben rakta ki a mozaikot, folyamatosan nézte a rajzot, hogy ne csússzanak el az arányok. Találtam is erről egy tévéfelvételt, ami hosszan mutatja Csákvárit, amint dolgozik a Barcsay mozaikon, a háttérben pedig a falra fölakasztva látható a monumentális szénrajz” – meséli Szabó Noémi.
Az alkotás külföldről behozott tört márványból készült el, Csákvári műtermében, a munkálatokban felesége, Csókos Varga Györgyi képzőművész segédkezett.
Vagyis nem Miskolcon született a mozaik, nem úgynevezett direkt rakással (amikor helyben a falba illesztik bele a mozaik darabokat), hanem meghatározott méretű betonlapokba helyezve – tehát hordozhatóak voltak ezek a mozaik részletek.
Barcsay ekkor már 64 éves volt, rengeteg mozgásszervi problémával élt, de nem is értett a mozaikrakáshoz, így csak megfigyelőként és kvázi tanácsadóként vett részt a mozaik elkészítésében.
Háttérben a mozaikrakó
Az elkészülte és a Miskolci Egyetemen való elhelyezése közt eltelt öt év alatt több kiállításon is szerepelt a mozaik. Így Barcsay a budapesti közönségnek is bemutathatta művét, „ami nagyon fontos volt számára, hiszen a Miskolci Egyetemre nem ment volna le az egész budapesti művészközösség, ahogy a művészetkedvelők és szakemberek sem”. A Műcsarnokban évről évre rendeztek monstre képzőművészeti kiállításokat, 1965-ben ott láthatta a közönség az Asszonyok mozaikját. Ez a bemutató aztán meghozta Barcsaynak a széleskörű elismerést és az újabb megrendeléseket.
De előtte, még 1964-ben a Velencei Biennálén is szerepelt Barcsay Jenő, ő volt a központi kiállítója a magyar pavilonnak. Oda a miskolci mozaiknak egy részletét állították ki, azt is Csákvári készítette, jelenleg a szentendrei Barcsay gyűjteményben található.
1966-ban készült el a Magyar Nemzeti Színház (a mai Pesti Színház) szintén asszonyok témájú tört márvány mozaikja, ugyancsak Csákvári kivitelezésében, majd 1970-ben a két művész megszakította kapcsolatát.
Barcsay innentől nem is készített tört márvány mozaikot, hanem áttért a muránói üvegmozaikra, és Szentendrén, az akkor épülő művelődési ház falára elkészített egy még hatalmasabb, 3x11 méteres mozaikot.
„Meggyőződésem, hogy Csákvári részben azért is szakított Barcsayval, mert Barcsay úgy gondolta, hogy a mozaik teljes mértékben az ő alkotása: egyetlen megszólalásában, interjúban sem említette meg, hogy ki volt a mozaik rakója” – idézi fel Szabó Noémi. A későbbiekben, amikor már üvegmozaikkal dolgozott Barcsay, akkor Hegyi György és Rác András lettek a mozaikrakók – őket már több helyen megemlítette. „Épp azért próbáltam feldolgozni a mozaikok történetét, hogy mindenhol meg tudjuk nevezni, ki volt a rakója, mikor avatták fel ezeket a műveket, mert ebben elég nagy káosz volt korábban a szakirodalomban. Ezeket mostanra sikerült nagyjából tisztázni.”
Következik a restaurálás
„Amikor 2024 szeptemberében először behozták hozzánk a szentendrei Ferenczy Múzeumba a két tekercset, egyértelműen látszódott, hogy egy padláson, vagy egy polcnak a tetején lehettek, és úgy hatvan éve nem bontották ki. A külsején a szélét kicsit megrágta egy rágcsáló. Akkor ott a restaurátor műhelyben teljesen nem tudtuk kibontani, vártunk egészen január-februárig, hogy legyen egy megfelelő helyünk. Amikor végül kitekertük, akkor
láttuk, hogy közel sincsen olyan rossz állapotban, mint ahogy első ránézésre gondoltuk.”
A papír elenyésző mértékben sérült, inkább csak a szélei a nem megfelelő tárolás következtében. A szén nem volt lefixálva, tehát pergett mindenhol. Egyelőre még nem restaurálták a rajzot, hanem csak az állapotát óvták meg: letisztították és az egészet lefixálták.
A tekercsek kibontásának izgalmas pillanatai itt nézhetőek meg.
Most azt kell eldönteniük a szakembereknek, hogy ki lesz az, aki a több mint 21 négyzetméteres – vagyis egy kisebb lakás méretű – szénrajzot szakszerűen restaurálja, hogy aztán a július 16-án, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen megnyíló Barcsay-életmű kiállításon bemutathassák.
Barcsay két fontos munkájának, az Ember és drapéria, illetve a Forma és tér című könyvének – 21. századi reprodukciókkal ellátott – reprint kiadása is megjelent egy kötetben a Barcsay emlékévben.
„Ez a kötet tisztelgés az életmű előtt. Barcsay Jenő sok minden volt: festőművész, grafikus, rajzoló, monumentális közösségi művek létrehozója. Ugyanakkor 30 éven át pedagógus is volt, aki művészgenerációk sokaságát oktatta nemcsak anatómiára, művészetre, de emberi tartásra is. Szerencsére közülük sokan még ma is élnek és nagyon jó emlékekkel beszélnek Barcsay egész pedagógusi szemléletéről” – fogalmaz Szabó Noémi művészettörténész.
Barcsay 125
A Barcsay Jenő születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett programsorozatban Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban május 28-án nyílik meg a Közelképek 2. című fotókiállítás. A tárlat Barcsay emblematikus figuráját idézi meg az 1960–1980-as évek ikonikus portréfotósainak lencséjén keresztül.
Június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján Művek és történetek – BARCSAY 125 címmel nyílik meg Barcsay Jenő újrarendezett állandó kiállítása a Fő téri Kmetty Múzeumban. Ugyanekkor mutatják be a Ferenczy Múzeumi Centrumban őrzött Barcsay-gyűjtemény katalógusát.
Július 7–20. között NESTArt – Szentendrei Nyári Művészbázist rendeznek a MűvészetMalomban, hat fiatal képzőművész meghívásával, Barcsay Jenő tiszteletére. Az itt készült művekből nyílik kiállítás a Vajda Múzeumban, július 20. és augusztus 31. között.
Július 16-án Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban címmel nyílik kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Itt mutatják be az Asszonyok című szénrajzot is.
A Barcsay 125 emlékév folyamatosan bővülő és frissített programjai ITT elérhetők.
