Kiállítás

Nők, tájban

Januško Klaudia: Too Hot to Handle

Kritika

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

A művészről szóló írásokban rendre feltűnik még a kiberfeminizmus és a neomedievalizmus terminus technicus is, jelezve, hogy művei mögött a feminizmus negyedik hullámához tartozó elméletek húzódnak meg. Az ökofeminizmus a környezet, a nemek és a társadalmi igazságosság közötti összefüggések feltárására törekszik (Ariel Salleh, 2017), a kiberfemizmus vagy kiberszexizmus (Laurie Penny, 2013) pedig a férfiak uralta technológia, a globális internet korában vizsgálja a nők szerepét. Ugyan a neo­medievalizmus fogalmát már Umberto Eco is használta, újabban egyre divatosabb a rohamléptekben az új középkor felé haladó globális tendenciák leírásában (illetve az ál- vagy pszeudó-középkori filmek, filmsorozatok bemutatásakor). Bár „szerencsére” esetünkben a kiállításon ezen elméletek nem annyira témaszinten, inkább eszközként vagy háttérként jelennek meg.

A kiállítás egyik előzménye a 2023 nyarán a Liget Galériában bemutatott Her Body, Himself című kiállítás anyaga, ahol egyebek mellett a final girl-archetípust vizsgálta (a final girl a slash filmekben vagy videójátékokban feltűnő nőalak, aki kezdeti ártatlanságát feladva az erőszakra erőszakkal, gyilkolással és leszámolással válaszol). Az itt feltűnő alakok (Jeanne d’Arc, Édes Anna) nyomán a művész a final girl és a háziasszony szerepkörét egyesítve egy olyan videót is bemutatott (Main Character), amely Martha Rosler 1975-ben készült feminista performance és videóművészeti alkotásának mai átirataként is olvasható. Ebben Januško láncing-kötényben és mindenféle szúró-vágó eszközzel felszerelve elkészít egy szendvicset, miközben a ruházatához, a főzési eszközökhöz és alapanyagokhoz kapcsolt érzékelők segítségével részben női főhősökkel rendelkező, neomedievalista videójátékok zenéiből szólalnak meg részletek. A „felfegyverzés” arra a tényre utal, hogy a nők ellen elkövetett, családon belüli erőszak többsége a konyhában történik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.