Jó hír, rossz hír - Babel Méd Music

Alig öt hónapja, a tizenharmadszorra megrendezett WOrld Music EXpóról tudósítva jeleznem kellett a koncertszervezők és lemezkiadók globális aggodalmait: a schengeni térségen kívül eső országok elmacerásodó vízumügyei, a muzulmánok iránti makacs gyanakvás, illetve a digitális robbanástól drasztikusan megroskadó lemezbiznisz jó kis fejtörést eredményezett. Többek arra kényszerültek, hogy lehúzzák a redőnyt, mások pedig csak alapjáraton - cédék helyett inkább a letöltések mezején - zümmögtek tovább.

Alig öt hónapja, a tizenharmadszorra megrendezett WOrld Music EXpóról tudósítva jeleznem kellett a koncertszervezők és lemezkiadók globális aggodalmait: a schengeni térségen kívül eső országok elmacerásodó vízumügyei, a muzulmánok iránti makacs gyanakvás, illetve a digitális robbanástól drasztikusan megroskadó lemezbiznisz jó kis fejtörést eredményezett. Többek arra kényszerültek, hogy lehúzzák a redőnyt, mások pedig csak alapjáraton - cédék helyett inkább a letöltések mezején - zümmögtek tovább.

Ehhez képest számomra megindítóan önpusztító gesztusnak tűnt, hogy Marseille külvárosában a Dock Des Suds egy újabb - a WOMEX szerkezetét követő, azaz vásárt, konferenciákat, vetítéseket és koncerteket egyaránt tartalmazó - háromnapos rendezvénybe csapott, ráadásul zömmel lokális és nem igazán ismert fellépőkkel. Hát jó, gondoltam, ez lesz a vég - vágjunk neki Marseille-nek és vérezzünk el emelt fővel a napsütésben.

A napsütés, főleg a kora délutáni órákban, bejött - minden mást azonban újra kell installálnom. Franciaország és a világzene, most úgy látom, teljesen önálló sztori, s mintha a legkevésbé sem bajlódna a nemzetközi tendenciákkal. Talán mert masszívabbak a gyökerei.

Ahogy mondani szokás, abban az országban mintegy kétszáznegyvenféle sajt és legalább annyi népzenei alapú irányzat fogyasztható. Az időszámítás előtti első évezredben, amikor a kelták jöttek, már kilencven népcsoportot regisztráltak, s még hátra voltak a gall-román kultúrát megdöntő frankok. Aztán a XV. században a cigányok népvándorlása is elérte Franciaországot, majd a XIX. század közepétől - az észak- és nyugat-afrikai, valamint az Indiai-óceán szigeteire kiterjedő gyarmatbirodalom kiépítésével - újabb erős zenei befolyás következett, különös tekintettel az 1960-as évekre, mikor is a felszabaduló gyarmatokból jelentős számban érkeztek arabok és feketék.

Egy szó, mint száz: kanyarodhatunk az országban bármerre, viszonylag markáns ízű sajtra és zenékre bukkanunk. Míg az északnyugati Bretagne a keltafanoknak javallott, középtájon, a hegyekkel borított Auvergne körzetében a sanzonok alapjául szolgáló bal-musette honos, Párizs arab és nyugat-afrikai negyedei (Barbés és Montreuil) külön kötetet alkotnak az irodalomban, a déli, délnyugati Languedoc-Roussillon pedig a katalán, baszk és cigány muzsikákban gazdag. És így tovább, a Babel Méd Music nevű rendezvénynek otthont adó Marseille-ig, Provence-Alpes-Coöte d'Azur régió központjáig.

*

Ez a Babel Méd Music napközben éppen úgy festett, mint a legtöbb normális vásár: a szokásos külsejű egységstandok mögött lázasan folyt a biznisz: alighanem mindenki itt volt, aki francia zenekarokat - vagy francia kiadású lemezeket - árul. A határon túlról viszonylag kis számmal érkeztek vásározók, ezért is tűnt oly örömtelinek egy magyar stand, a Kalyi Jag együttesé - és oly szomorúnak, hogy (a Kalyi Jag nélkül) üresen állt mindhárom napon. A világzenei dokumentumfilmek vetítésén mérsékelt érdeklődés mutatkozott, de ez így szokott lenni máshol is, ám ami az esti órákban történt, az megér több misét is.

Kezdjük a rövidebbel, a rossz hírrel. WOMEX módra a Babel Méd Music is nemzetközi zsűrire bízta a program összeállítását, pedig annak így rosszul szokott alakulni a vége, hiszen senkinek sem kell a hátát tartania. Sejthetik: a - ha jól számoltam - huszonnyolc produkcióból egy jó tucat mellett roppant nehéz lenne érvelni: hallottam hétköznapi moldáviai rezesbandát (Fanfare Vagabontu), gagyi marokkói rait (Amarg Fusion), szimpla nigériai popzenét (Asa), transztalanított maloyát (Maloya All Stars), a kínai folk, a kortárs kamarazene és az operaáriák mentén elsütött blöfföt (Gong Linna), rock-klasszikusokat törökösítő vendéglátós muzsikát (Dolapdere Big Gang), de ezt a sort most inkább hagynám. Már csak azért is, mert - s innentől már a jó hírben járunk - be kell látnom, az én finnyás-nyűgös ízlésem a kutyát sem izgatta; aki fellépett, az kirívó sikert aratott, punktum. Tényleg, ezt a legkomolyabban mondom. Gondoljanak bele: egy "külvárosi" rendezvény, amely lényegében szűkölködik a "tömegeket vonzó" nevekben, s mégis hatalmas, sokezres tömeg van, szinte mozdulni sem lehet, rogyásig. Hát ez Franciaország. Most mit lehet ilyenkor mondani?

Azt mondjuk feltétlenül, hogy azért a koncertek között is akadtak csodák. A helyi erők közül főleg a nyolcvanéves Maurice el Médioni, aki végre koncerten is hengerelt. Ugye, emlékszünk a történetére: miután az amerikaiak '42-ben partra szálltak Oránban, a bárokban lebzselő Médioni nemcsak elleste a boogie-woogie-s motívumokat, hanem megtoldotta andalúziai és zsidó melódiákkal, rumbával és raijal - mindezek ötvözetéből alakítva ki "pianorientalista" stílusát. Aztán Franciaországba költözött, egyszer fent volt, egyszer lent, majd a '96-os Cafe Orán albumával egészen a csúcson. Csak hát azon a ragyogó korongon egy ritka erős nemzetközi gárda kísérte, mely azzal be is végezte a dolgát, s így egy kis űrt hagyott... Már mostanáig. Most úgy néz ki, hogy tartósabb együttműködésre adódhat esély: csak egy nagyszerű - karizmatikus-sármos-könnyed - izraeli énekes (Lior Elmalihe) kellett, s máris megnyílt egy élvezetes új fejezet "a maghrebi Rubén González" daloskönyvében.

De még ennél is nagyobbat durrant Mamar Kassey, dacára annak, hogy otthon hagyta a női vokalistáit. Ez a társaság a Songhai birodalom nagy hódítójáról (XV. század) kapta a nevét, s alighogy megalakult (1995), minden idők legismertebb nigeri együttese lett (lemezen: Denké-Denké, Alatoumi, Via Campesina és On va voir c*a). Tök jogosan. Ugyanis hihetetlenül gógyis és elragadó muzsikát talált ki: a háttérben egy archaikus-unikális ritmusalap apró lanttal, lopótökkel és beszélő dobbal, elöl a friss szelek szóló- és basszusgitárral, a frontban pedig a főnök, az énekes-fuvolás Yacouba Moumouni. Úgy, ahogy van: ritka élmény. Kicsit monoton, akár a marokkói gnawa vagy a mali blues vagy mint a sivatag maga - de hát az egy ilyen világ: varázslatos, sűrű, időtlen s a mélyére szippantó.

Marseille, 2008. március 27-29.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.