"Liszboánál a deltát"
Pesti zsidó családban született, magyar mesterektől tanult, Franciaországban és Brazíliában élt, emlékét pedig leginkább Portugáliában ápolják. Negyedszázada halt meg egy híres magyar festő, akiről jóformán semmit sem tudunk.
A hatvanas évektől a magyarországi avantgárd részeseként jegyzik, happeningeket, különféle, manapság a művészettörténet részének tekintett akciókat szervezett. 1974-ben kiutasították az országból, mert részt vett Konrád György és Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című kéziratának külföldre juttatásában. Hazatérése után, 1992-ben A Szabadság Lelkének Szobra 1992 W című akció keretében kísértetfigurává csomagolta a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot. Kentaur című, 1973–75 között készült és betiltott filmjét néhány hete mutatták be Budapesten.