Mivel az elbírálás során Szőcs Géza csak véleménynyilvánítási joggal rendelkezett, felmerül a kérdés, hogy az MNV Zrt. miért semmisítette meg a pályázatot a tárca elégedetlenségére hivatkozva. (Az MNV Zrt. illetékeseit is megkérdeztük arról, mi indokolja, hogy noha a szakma kérésére írták ki a pályázatot, "gesztust" mégis a kulturális államtitkárnak tettek, lemondva saját döntési jogukról, illetve hogyan kívánják a Műcsarnok vezetőjét megtalálni. A magyar közvagyon felügyeletével megbízott szervezet azonban lapzártánkig többszöri kérésünk és ígéretük ellenére sem állt a nyilvánosság rendelkezésére.) A lapunk által megkeresett kulturális államtitkár viszszautasította, hogy bármiféle nyomásgyakorlásról, hatáskörtúllépésről lenne szó, a fejleményeket szerinte "gesztusként kell értékelni". ', mint mondta, pusztán kifejtette a véleményét, amely szerint mindegyik pályázat megfelelő: a pályázók (például a jelenlegi igazgató, Petrányi Zsolt, és az intézmény egy régebbi vezetője) szakmai múltja és pályamunkája garantálja, hogy tisztességesen, hozzáértéssel vezetnék az intézményt. A kulturális kormányzat elvárásai szerint viszont európai vagy nemzetközi jelentőségű kulturális intézménnyé kell a Műcsarnoknak kinőnie magát, a magyar kultúra egyik - divatszóval élve - zászlóshajójává; ez a perspektíva azonban egyetlen pályázatban sem mutatkozott meg. Úgy tűnik, hogy a zsűri tagjai, akik nem művészeti szakemberek, hiszen az MNV Zrt. csak a Műcsarnok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. gazdálkodását hivatott ellenőrizni, elfogadták érveit. Szőcs saját államtitkári szerepfelfogásáról is szólt: szerinte azután, hogy kinevezője alkalmasnak találta a kultúra irányítására, személyi kérdésekben sincs ok kétségbe vonni vezetői kompetenciáját: "Akinek a judíciumában megbíztak, azt ne zárják ki a döntésből személyi ügyek, díjak, satöbbi esetében sem." Ráadásul, tette hozzá, a Műcsarnok működését - saját gazdasági tevékenysége és szponzorai mellett - a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma finanszírozza.
Petrányi Zsolt azonban érthetetlennek találja Szőcs szakmai kifogásait: mint mondja, munkáját számos szempontból bizonyára lehetne bírálni, de az utóbbi években a nemzetközi kortárs művészeti élet legkurrensebb mozgalmait, művészeit mutatta be folyamatosan a Műcsarnok, ráadásul saját produkcióként és nem átvett programként hozták létre ezeket a kiállításokat.
Úgy hírlett, Szőcs favoritja Francesca von Habsburg lett volna, Habsburg Ottó menye, akinek ausztriai alapítványát (Thyssen-Bornemisza Art Contemporary) az Independent a legprogresszívebb kortárs képzőművészeti alapítványnak nevezi, és akinek vitathatatlanul hatalmas networkje van a nemzetközi képzőművészeti életben. Az alapítványa által szervezett, Magyarországon is állomásozó 2006-os KÜBA-projekt ráadásul azt is megmutatta, hogy az európai integráció és a társadalmi emancipáció iránt is elkötelezett. Igaz, von Habsburg a kiírás két feltételének sem felel meg: nincs magyarnyelv-tudása és diplomája sem (a nonkonformista hercegnőnek nyilvános botrányokozás miatt kellett abbahagynia egykoron művészettörténeti tanulmányait), és sokak szerint az is kérdéses, hogy mennyire ismeri a kortárs magyar művészeti szcénát. Bár az ötlet meglepő volta és előkészítetlensége egyaránt Szőcs személyzeti politikájára vall, a pletykának ellentmond, hogy Szőcs először a Népszavában megjelent, majd lapunknak is megerősített közlése szerint Francesca von Habsburg maga is egyike volt a pályázóknak, és Szőcs állítása szerint külön felhívta a figyelmet pályázata fentebb jelzett hiányosságaira. (A pályázatok nem nyilvánosak.) A kulturális államtitkár nem tudja még, hogyan zárul az ügy, az állást megpályáztatni ugyanis nem kötelező, az MNV Zrt. vezetője ki is nevezheti a Műcsarnok igazgatóját. Addig mindenesetre további egy hónapra Petrányit kérték fel az ügyek intézésére. Szőcs biztosította a Narancsot, hogy amennyiben a következő körben is megkérdezik majd a véleményét a döntéshozók, készséggel el fogja mondani nekik, egyúttal arról is informált bennünket, hogy szerkezeti jellegű döntéseket is hozni készül - többek közt - a Műcsarnok ügyében a tárca.
A sikeresség nem számít
Jelen pillanatban egy olyan törvénytervezetet készít elő az államtitkárság, amely kiemelt státust és financiális garanciákat biztosítana a nemzeti kulturális intézményeknek, amelyek Szőcs szerint semmiképpen sem működhetnek "közönséges piaci szereplőként, vagyis bármely más kft.-hez vagy rt.-hez hasonlóan. Funkcionális elveiben lehet ezekhez hasonló, céljaiban és értelmét tekintve semmiképp."
A Műcsarnok jelenlegi szervezeti formáját egy 2006-os, közvetlenül a második Gyurcsány-kormány megalakulását követő kormányhatározatnak köszöneti, amely - a tervezett közigazgatási reform előkészítéseként - számos közintézmény működését kísérelte meg hatékonyabbá tenni. Ekkor vált a kortárs képzőművészet legfontosabb kiállítóhelye költségvetési intézményből gazdasági társasággá. Ez a változás egyrészt csökkentette a Műcsarnok működtetésére szánt költségvetési apanázst, másrészt nagyobb vállalkozási szabadságot biztosított számára, és lehetővé tette szponzorok bevonását is az intézmény finanszírozásába, akik támogatásaikat leírhatták adójukból. A Műcsarnok (és a vele szervezetileg összevont Ernst Múzeum és Dorottya Galéria) saját bevételeinek nagy részét műtárgyak szállítmányozásából, terembérből és kiadói tevékenységéből szerzi. A szállítmányozási megrendeléseikből származó bevétel az utóbbi években megtriplázódott, nemzetközi megbízásokat is kapnak. A Műcsarnok a szponzorok és saját vállalkozásainak segítségével képes volt nagyjából pótolni a kieső állami támogatást, amelynek mértéke egyébként az utóbbi években is folyamatosan és tekintélyes mértékben csökkent. Az tehát, hogy a magaskultúra elsősorban nem profittermelést célzó tevékenység, igaz ugyan, de csak akkor lehetne érv, ha az átalakítás nem lett volna sikeres. Az állami szerepvállalás mértéke, ha a költségvetés helyzete lehetővé teszi, a jelenlegi jogi környezetben is növelhető - anélkül is, hogy korlátoznák sikeres, az állami költségvetés terheit mérséklő vállalkozói tevékenységében a Műcsarnokot. Nem tudni tehát, mi indokolja - legalábbis a Műcsarnok esetében - a tárca törvény-előkészítő erőfeszítéseit. Igaz, egyelőre még a törvénytervezet sem ismert.
