Kiállítás

Kókadt farkak

A meztelen férfi

  • Dékei Kriszta
  • 2013.05.18 13:04

Képzőművészet

A tavalyi év Ausztriában a ruhájukat levedlő férfiak jegyében telt: a témában egymástól függetlenül két óriási anyagot mutattak be Bécsben és Linzben. A bécsi Leopold Múzeum plakátján három (egy fehér és egy fekete bőrű, illetve egy arab), kizárólag színes zoknit és futballcipőt viselő focista pózolt, a látogatókat a bejárat előtt pedig Ilse Haider Mr. Big című installációja, egy heverésző, monumentális férfiakt fogadta. A linzi Lentos Kunstmuseum Der Nackte Mann című kiállítását - akárcsak a budapesti változatot - Berhard Prinz egyik fotója, egy hosszú hajú, selymes bőrű, lányos arcú, hasán egy jól látható késelés nyomait viselő fiatalember reklámozta.

A LuMúban látható, Simon Katalin és Turai Hedvig kurátorok által rendezett anyag másik "plakátarca" Sylvia Sleigh 1975-ös, unalomig reprodukált festménye (Császári Akt: Paul Rosano, 1975), melyen egy vörös drapériával fedett kanapén nőies pózban fekvő, vékony férfi látható - természetesen meztelenül. Bár e két "húzókép" valamiféle homoerotikus vonalat sejtet, a válogatás egyáltalán nem ilyen bátor, sőt híján van annak a vérgiccsen alapuló iróniának is, melyet a 200 forintért helyben megvehető leporelló plakátméretben közölt munkája, Pierre et Gilles Adonisz című fényképe sejtet (ők készítették egyébként a bécsi kiállítás plakátját is). Így aztán eldönthetetlen, hogy a tabudöntéstől mentes, inkább szemérmes, több ismert művet felvonultató válogatás mégis milyen befogadói csoportot céloz meg. Talán leginkább olyan férfiakat és nőket, akik járatlanok a kortárs művészetben. Persze az is érthető, hogy a kurátorok kerülik a botrányt. Ezért aztán a kiállításon szinte alig találkozhatunk peckesen álló hímtaggal - ilyen üdítő kivétel Berhidi Mária kőből készült Priapusa (a görög termékenységistent erekcióban álló, hatalmas péniszként ábrázolták), vagy Anna Jermolaewa fekete-fehér filmje, melyben a villanykapcsolót "fel"-állásba nyomó fasz közeli képe látható. (S akkor még nem is szóltunk a férfi nemi szerv megnevezése körüli nehézségekről - az 1300-as évek végén a szókincsbe bekerülő faszt és a talán finnugor eredetű pöcs szót remélem, nem húzza ki a szerkesztő, de vajon "illendő-e" egy kiállításkritika esetében a dákó vagy a cerka kifejezés használata?)

Az 1900-as évek körül kétségkívül megváltoztak az addig például a hősiességre fókuszáló maszkulin szerepmodellek. Az új változataikat feldolgozó/körbejáró témákat a kurátorok nyolc, egymással néha összefonódó blokkra bontották: az inkább a kronológiai váltást bemutató Új Ádámra, továbbá olyan egységekre, mint Az akt mint módszer és önkép, A női tekintet, a Tabu, a Fájdalom, a Testépítés, a Metamorfózis és A vágy tárgya. Bár e csoportosítás elfogadhatónak tűnik, nem világos, hogy milyen megfontolásból szerepelnek például az Új Ádám egységben olyan korai fotográfiák, melyek különféle formációkban (többek közt gúlában) összeálló fiatal sportolókat ábrázolnak - hacsak nem azért, hogy előre jelezzék a náci Németországban elterjedt "egészséges" testkultuszról készült könyveket és fényképeket (például Leni Riefenstahl fotóit) vagy a body-builderek világát (élükön Schwarzeneggerrel, akinek testét most is "megcsodálhatjuk"). Bár a testépítés legitim része lehet egy férfi (vagy nő) önképének, a kultusz öncélúságára/ hiányosságára nem nehéz rámutatni: efféle - persze csak virtuális - megoldást kínál Zbigniew Libera péniszmegnagyobbító kondigépe (Universal Penis Expander, 1996 - képünkön), mellette az "eredményt" demonstráló, térd alá lelógó hímtaggal álldogáló delikvenssel.

A kiállítás nagy erénye, hogy számos magyar vonatkozású vagy kevéssé ismert magyar anyagot emel be a nemzetközi példák közé. Az előbbi csoportba sorolható Katarzyna Kozyra 1999-es, egy budapesti, férfiak által használt gőzfürdőben készült munkája (ehhez a művésznő felvette az összes műkelléket, beleértve a műszakállat, -bajuszt és -farkat). Az utóbbiba pedig Lakner László 1970-es hiperrealista önaktképe (melyet az Uffizi szinte azonnal megvett, és eddig Magyarországon nem is volt látható), Major János két szintén ismeretlen munkája, Halász Károly finom Testépítők sorozata. Vagy Vető Jánostól a Lou Reed Total című munka, ez a ritkán látható, Hajas Tiborról készült fénykép. A fontos és jó művek közé tartozik Keserue Zsolt filmje (ebben gyesen lévő férfiak párkapcsolati és a családi dominanciával kapcsolatos nézetei fogalmazódnak meg) és a már említett Ilse Haidertől egy álló férfiakt, amely valamiféle finommechanikai hegesztéshez használt, gombostűszerű, spermiumra emlékeztető szálacskákból áll össze. Összevethető, hogy mennyivel erősebb Ion Grigorescu (árnyék)bokszolást bemutató műve a híres Paul McCarthy hasonló munkájánál, s látható az a mű is, amely a Holmiban 1993-ban lezajlott vita (Levágta-e Schwarzkogler a faszát?) alapját képezte.

A sok érdekes munka ellenére a kiállítás mégis lelombozó, olyan, mint egy stimulálásra sem reagáló, kókadt farok. Érdekes, hogy míg a női test romlandó szépsége sokszor feltűnik műalkotásokon, ez a deheroizálás a férfiak esetében csak mértékletesen történt meg. A következő lépésben talán - az itt látható néhány műből kiindulva - gyakrabban találkozhatunk majd löttyedt hasakkal és lankadt, összezsugorodott pöcsökkel. Vagy nem.

Ludwig Múzeum, nyitva június 30-ig

Neked ajánljuk