Az elmúlt hetekben Zürich és Basel adott otthont két nemzetközileg is rangos művészeti rendezvénynek. Izgalmas kiállításokon jártunk, elmélkedtünk a periféria és az otthon fogalmáról, és azért találtunk magyar vonatkozásokat is.
Megújulás, kísérletezés és határtalan szabadság jellemzi legfrissebb munkáit. Ismerős, organikus formái átalakulnak, de meghatározó színhasználata még mindig rendkívüli izgalmakat rejt. Minimalizmusról és sűrítésről, a vízről, mint megkapó természetélményről is beszélgettünk új, Ahonnan látni a tengert című kiállítása apropóján.
Ottfelejtett szemétnek is nézhetnénk az ormótlan sárga-fekete zsinegféleségeket, azaz a padlón heverő kábelcsonkokat, amelyek a térbe belépve fogadnak. Ezek egykor a norvég szárazföldet kötötték össze az olajfúró tornyokkal.
Megkérdeztük Horváth Csaba Árpád szobrászt, mit szimbolizált műve a Ferenc téren, és mit szólt ahhoz, hogy megrongálták, ledöntötték a szobrát.
Egy 6 fős társaság rongálta meg a köztéri alkotást, a térfigyelő kamera felvette.
A 60-as, 70-es évek izgalmas világába repít a Velünk élő Pop Art című plakátkiállítás, amely ennek a korszaknak a hazai nagyjait vonultatja föl. Kemény György és Bakos István munkáit s az alkalmazott grafika további feledhetetlen darabjait április 25-étől nézhetjük meg a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
Ezt a párhuzamot vonta bevezetőjében Kéri Péter, a GAMIAN-Europe elnöke, amikor megnyitotta a KuglerArt Szalon új kiállítását, ahol mentális zavarokkal élők munkáit állították ki.
Bár elsősorban jazztrombitásként gondolunk rá, jó ideje már a fényképeivel is elkápráztatja a közönségét. Hamarosan megnyílik a kiállítása a budapesti Ludwig Múzeumban. E kitüntetett alkalomból írtuk róla ezt a portrét, amelyhez maga is hozzájárult egy rövid beszélgetéssel.
