Kiállítás

„Boldog békeévek”

Az élet művészete. Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914)

Kritika

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Mind­ennek „élharcosa” a feltörekvő polgárság volt, amely nyitott volt az „új időkre”, a természetből merített organikus formák stilizált, dekoratív világára. A szecessziót szokatlan megoldásai miatt extravagánsnak, bizarrnak bélyegezték, felszínes divatnak csúfolták, sőt már-már egyfajta szitokszóvá, a feslettség szinonimájává vált. Ez az ellenérzés érthető; a szecesszió nem csupán egy adott művészeti ág stílusa volt, hanem Gesamtkunstwerk (összművészet), a vizuális kultúra egészének átformálására törekvő irányzat. A mindennapi élet is rohamosan változott, új és új találmányok (kerékpár, automobil, mozgókép) épültek be a hétköznapokba, gomba módra növekedett a szakmai egyesületek, napi- és hetilapok száma, egyre több kávéház nyílt, megszaporodtak az orfeumok, kabarék. És megszületett a szabadidő fogalma: 1891-ben lett a vasárnap munkaszüneti nap. Ezt az új életérzést sugározta a szecessziós plakát.

Maga a kiállítás (kurátor: Katona Anikó) a plakát „fejlődésétől” indul, kezdve Jules Chéret elegáns, élénk és darázsderekú nőivel, Alfons Mucha éteri, szűzies nőalakjaival (aki átütő sikerét Sarah Bernhardt színésznőről készült plakátjainak köszönhette), Gustav Klimten és Henri de Toulouse-Lautrec plakátjain át szép válogatást láthatunk egészen a magyar vonatkozású művekig. Ezt követi egy idővonal, amelyen végigkövethető, hogy a különféle nemzeti szecessziók (Jugendstil, Art Nouveau vagy az angol Arts and Crafts mozgalomból kinőtt, a kézműves technikát favorizáló gödöllői iskola) miként „rakódtak” egymásra. Itt találhatunk némi kitérőt a szecessziós építészetre, az indiai és perzsa díszítőművészetből inspirálódott Lechner Ödönre (Iparművészeti Múzeum, 1896), illetve a kalotaszegi népi architektúrát és az erdélyi népművészetet felhasználó Kós Károlyra is. Megjegyzendő, hogy Kós és a gödöllőiek a konzervatív oldal kritikáira is választ adtak; a nemzetietlennek tartott vagy másolással vádolt szecessziót ugyanis hazafias tartalmakkal töltötték meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.