Kiállítás

Kukucska

Anyagminták a Lukban

Míg a hetvenes években a magyarországi művészeti élet peremére szorított szubkultúra kényszerűségből, ellenállásból vagy a nemzetközi trendekhez igazodva vitte ki az utcára művészetet, a rendszerváltás után egy tudatos, igen sokszínű expanzióról beszélhetünk. Az elitista és zárt white cube (a kiállítóhelyek) és a köztér közötti falak folyamatosan omlanak le, a művészet betüremkedik a hétköznapok látványvilágába.

A színes és szórakoztató, fogyasztóbarát megoldások - amelyeknek egyik leglátványosabb példája a berlini medvék mintájára Budapest nagyobb csomópontjait ellepő festett tehenek "parádéja" volt - és a városlakókat sokkoló graffitik ellenében a kortárs képzőművészet azért nyit az alternatív helyszínek (Városligeti-tó, dunaújvárosi garázssor, metrókocsi, aluljáró, kandeláber, kirakat) és a fogyasztói társadalom eszközei (óriásplakátok, táblák, hirdetések, reklámok) felé, hogy provokálja/elgondolkoztassa a gyanútlan járókelőket, továbbá, hogy rámutasson: a művészet élvezete nem a kevesek kiváltsága. Míg kezdetben a szokatlan, alternatív helyszíneken felbukkanó kiállításokat enyhe értetlenséggel fogadták vagy egyszerűen kisajátították, esetleg eltulajdonították a városlakók (a 2003-as Moszkva tér-projekt esetében például az egyórás időtartamra bérbe vehető alvókapszulákat szemfüles egyének magasabb összegért adták bérbe), mára ott tartunk, hogy tavaly ősszel az egyik legnagyobb magyarországi bank kifejezetten a portáljaiba szánt művekre írt ki pályázatot.

Az új helyszínek közé két évvel ezelőtt belépett az Andrássy út elején található egyik újságosbódé. Az ugyan csak egy hétig látogatható minimoziban a dán Michael Elmgreen és norvég Ingar Dragset művészpáros egyik, külföldön többször is nagy sikerrel bemutatott színdarabjának filmváltozatát (Primadonnák) lehetett megtekinteni. Az ötletgazda, Deli Anna már 2009-ben megalapította saját, független nonprofit galériáját, amely feltehetően sikerrel pályázhatna a világ legkisebb galériájának címére. A közel hét centiméter mély, zárt doboztér ugyanis egy bejárati ajtón, egy Bauhaus típusú, a szokásosnál nagyobb, öt centi átmérőjű kukucskálólyuk mögött található. Az alternatív, művészi "peep-show-t" értelemszerűen egyszerre csak egy "leselkedő" nézheti meg, miközben megélheti a (ha nem is tiltott, de a jólneveltség szempontjából elítélendő) voyeurséget. Ahogy megfordul a kint és bent - hiszen normálesetben a kémlelelőlyuk az ajtó előtt álló megfigyelésére szolgál -, úgy a Luk Galériában kiállított munkák nagy része is egy más típusú (néhol fordított) tér- és hangélményt kínál. A kiakasztott fülhallgatóból jövő hangok mellett (egy korábban kiállított munka esetében például dalra fakadt egy születésnapi torta is) néha csak a lakás tereiből kiszűrődő zaj okozza a (mindig változó) hangfüggönyt, a most látható darabban pedig az utcán felvett, teljesen esetleges zörejek. Három fiatal dán művész - Jonas Georg Christensen, Jan Danebod és Peter Olsen - márciusban, Budapesten felvett folyamatműve az első része a később Portóban, majd Szalonikiben folytatandó munkájuknak. A Materialeprsver (melyben az utótag a próbálkozásra, kísérletezésre utal) a köztéri művek finoman visszafogott, posztkonceptualista irányához illeszkedik. Egyfajta lezáratlan, kísérleti videomunka, melyben a különböző kézjegyű művészek (Christensen érdeklődésének középpontjában a hatalom, a jog és a rendszer kapcsolatai állnak, Danebod elsősorban graffitiművész, Olsent pedig a tér és az anyag átalakítása és absztrahálódása érdekli) minimális, hétköznapi szemmel szinte érzékelhetetlen gesztusokkal változtatják meg a semleges köztéri objektumokat. A fehér tűzfalra rajzolt, szinte láthatatlan vonal, a mindenféle esztétikai hatást kerülő térrajz (amikor a kerámia járólapokat bármiféle rend nélkül kiemelik, majd felfordítva visszahelyezik a síkba), a vízszintesből függőleges állásba átfordított utcakövek, a vizes/festékes gipsszel, autó- és bicikligumik által véletlenszerűen generált nyomok, a házfalba fúrt lukak vagy az utcán szoborként ide-oda helyezett kisméretű téglatestek olyan nyomok és jelek, melyek azt állítják, hogy a művészet akár láthatatlanul is, de ott van (lehet) a mindennapokban. Ha nem hiszik, menjenek önök is kukucskálni!

Luk/Look Galéria, Bp. V., Bajcsy-Zsilinszky köz 2., IV/3. Nyitva: április 25-ig

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.