Kiállítás

Letakart vámház

Albert Ádám: Minden a mienk!

  • Márkus Eszter
  • 2018. június 24.

Képzőművészet

A Kassák Múzeum elsődleges feladata és célja Kassák Lajos tárgyi és szellemi hagyatékának őrzése, emellett pedig a magyar és nemzetközi avantgárd és modernizmus egyik legfontosabb itthoni kutatóhelye.

Az óbudai kiállítótérben azonban néha kortárs alkotók kiállításával is találkozni, olyanokéval, akik közelebbről vagy távolabbról, tematikusan vagy esztétikailag összekapcsolhatók a magyar modernizmus hagyományaival. Most júliusig az itthoni konceptuális művészek középgenerációjához tartozó Albert Ádám egyéni kiállítását nézhetjük meg.

Albert Ádám azok közé a képzőművészek közé tartozik, akiket legújabban a „kutató művész” címkével szokás ellátni. A kortárs művészet szerepéről vagy milyenségéről szóló fejtegetésbe belemenni végeláthatatlan feladat, annyi azonban bizonyos, hogy a kutató művész típusa az utóbbi időben kifejezetten divatos. A kifejezés nagyon leegyszerűsítve azokra az alkotókra vonatkozik, akik tárgy- és képalkotó praxisuk szerves részének tekintik egy őket foglalkoztató, általában társadalmi, történeti és/vagy politikai téma módszeres kutatását, a végeredményt, a jelentést pedig a kutatói és alkotói produktumok együttesen alkotják. A társadalom- vagy természettudományok egzakt, „száraz” módszertanával szemben a művészi gondolkodás új összefüggésekre, megközelítési lehetőségekre hívja fel a figyelmet, az objektív kutatás és a szubjektív alkotói magatartás együttműködése pedig nagyon izgalmas eredményeket képes a felszínre hozni.

Albert ezt a fajta kutatásjellegű művészetet műveli, és témaként is a tudás-előállítás, tudásmegosztás kérdése foglalkoztatja, általában történeti kontextusban. A feldolgozandó témát az egyébként (a képzőművész mellett) történész végzettségű Albert a neki fontos szempontok szerint a lehető legalaposabban kikutatja, majd a maga képzőművészi látásmódjával kiválasztott aspektusokra koncentrálva hozza létre egymással kommunikáló, felismerhető esztétikájú műveit.

Az Adytól kölcsönzött Minden a mienk! címet viselő kiállítás a Tanácsköztársaság propagandájának vizuális aspektusaival foglalkozik. A 133 napot megélő rendszer a társadalom és gazdaság teljes és radikális átalakításának igényével lépett fel. Ennek a kommunista utópiának a felmutatásában kitüntetett szerepet szántak az ideológia kézzelfoghatóvá tételének, aminek egyik legközvetlenebb és -hatásosabb eszköze az emberek érzékileg megtapasztalt környezetének átalakítása. Albert már korábbi projektjeiben is foglalkozott a kulturális emlékezet és a tér kapcsolatával, a konkrét hely mint szimbólum kérdésével. Az első terem műtárgyainak kiindulópontja az ideológia és az esztétika összekapcsolásának egyik
leginkább reprezentatív eseménye, 1919. május 1-je. A felvonulás útvonalának egyik szimbolikus gesztusa volt a hídfők, a hidakon még álló vámházak, illetve az egy hónappal azelőttig csupán a felsőbb társadalmi rétegek számára fenntartott és pénzért látogatható Margit-sziget bejáratát jelző építmények letakarása. A vizualitásukban és funkciójukban is a korábbi rendszerhez kötődő felépítményeket efemer, a baloldali eszmékkel társított letisztult, geometrikus modernista formákkal takarták le, ezekről láthatunk a kiállításon archív fotókat, illetve Albert különféle, szintén szimbolikával terhelt anyagokból elkészített tömbszerű „makettmásolatait”, ezek mellett pedig az ikonikus vörös kalapácsos ember rajzát tervező Bíró Mihály pénztárcájáról készült hatalmasra nagyított fényképet. A belső terembe egy, a korabeli drapériákat idéző ólomüveggel kitöltött fémállványzat, elfalazást, eltakarást jelképező „függöny” megkerülésével juthatunk. Egy felásott lóversenypályán épp palántákat ültető kertészek fényképe a hozzá tartozó stilizált pályamakettel, a sarokban Widder Félix 1894-es „kisajátított” gipsz lófejtanulmánya, körülötte az „Egy szög miatt a patkó elveszett” kezdetű angol népdalt illusztráló patkószögekkel a „régi rend” egyik legalapvetőbb reprezentációs szimbólumát, a lovat tematizálja, felidézve egyebek közt az első világháború utáni élelmezési gondok enyhítéseként termőfölddé alakított lóversenypályákat, ami akkor egyértelműen az arisztokrata osztály elleni szimbolikus gesztusként volt értelmezhető.

A történelmet „használó” művészeti stratégiák jellemzően valamilyen kritikai nézőpont bevonását tűzik ki célul, a múlt eseményeit a jelen kultúrára, társadalomra vetítve. Ilyen az Albert Ádám által vizsgált hatalmi reprezentáció, a politikai propaganda problémája is, vagy az örök kérdés: hogyan viszonyul a művészet az őt felhasználó hatalmi gépezethez? Albert egyébként különösen szép tárgyait általában nagyon erős stilizáltság és letisztultság jellemzi, éppen emiatt nem is mindig alkalmasak arra, hogy önmagukban kommunikálni tudják azt a rengeteg összefüggést, amit a tárgyalt téma előhív. Ízlés kérdése, ki hogyan áll az olyan kiállításokhoz, ahol a mellékelt (nem rövid) kísérő kiadvány nélkül nem sokra menni, itt azonban még emellett is folyamatosan váltogatnunk kell a berögzült konkrét-verbális, a metaforikus és az érzékien vizuális kommunikációs síkok és logikák között. A gyakorlatilag egy nagy összetett installációként működő kiállítás tehát elég sok feladatot ró a befogadóra, de a mai kép- és információdömpingben egyébként is szükséges a minél komplexebb dekódoló rendszer. Ha ezzel a tudattal és a kortárs minimalista esztétikát értő és szerető szemmel megyünk végig Albert Ádám kiállításán, akkor ha minden nem is, de mindenképpen több lesz a miénk, mint amivel elindultunk.

 

A kiállítás július 1-jéig tekinthető meg a Kassák Múzeumban.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.