Menet közben is meg lehet enni – Marti Guixé ételtervező

Paradicsomba épített kenyér, hogy ne morzsázzunk a billentyűzetbe, meggymagos nyalóka, ami az elfogyasztása után faültetésre is jó. Marti Guixé ezekkel a vidám megoldásokkal lett a világ egyik legnépszerűbb fooddizájnere. A budapesti Design Héten alkotásai szerepeltek az Iparművészeti Múzeumban berendezett Tapas című spanyol tárlaton, ő maga előadást tartott a MOME diákjainak, nekünk pedig adott egy interjút.

magyarnarancs.hu: Mikor dőlt el, hogy ételeket fog tervezni?

Marti Guixé: Alapvetően ipari formatervező vagyok. Annak is olyan, aki régi problémákra keres új megoldásokat, és aki a felhasználó, a forma és a tartalom közötti párbeszédként értelmezi a tervezést. A kilencvenes években minden tervező valami tömegterméket szeretett volna csinálni, olyan tárgyakat, amelyek minden alkalommal lenyűgözőek, akkor is, ha az emberek naponta többször találkoznak vele. Én is az ilyen lehetőségeket kerestem, amikor rájöttem, hogy az étel pont ilyen tömegtermék, és lehet rá úgy is tekinteni, mint egy tárgyra, sőt meg is lehet tervezni úgy, mint egy tárgyat.

magyarnarancs.hu: Azért az étel nem épp maradandó használati tárgy.

MG: Nem, hamar eltűnik a szájban, de abban a pillanatban, amikor eszed, használod.  Más tárgyakat is tervezek úgy, hogy használat közben változhassanak, idomuljanak a tulajdonosukhoz. (Például áttetsző lámpaburát, amelyet a tulajdonosa egyedi mintájúra „kapirgálhat” – a szerk.)

magyarnarancs.hu: A gasztronómiai tudás mennyire fontos az ételdizájnhoz? Érdeklik például az ízharmóniák?

 

Fotó: Sióréti Gábor

MG: Inkább az evés gesztusa érdekel, a mód, ahogy eszünk. Ha egy műanyag széket tervezek, akkor az a fő szempont, hogyan fognak majd rajta ülni. De valójában ez egy tervezési projekt, van egy csapat, amin belül mindenki azt csinálja, amihez ért. A műanyag székhez kell egy műanyagokkal foglalkozó mérnök, aki tudja, hogyan kell vegyíteni az anyagokat, hogy megfelelő állapotúak legyenek, hogyan kell úgy megalkotni a műanyagot, hogy kényelmes legyen a szék.

Az étel esetében ott a séf vagy alkalmanként egy tudós, aki ért az ízekhez, illetve a folyamathoz, ahogy egy ételt fel kell építeni. Tehát a projekttől függ, hogy kikkel dolgozom éppen, táplálkozástudósokkal vagy szakácsokkal, de a gasztronómia csak egy része a tervezésnek, az ízeket reklámozza, ami szintén nagyon fontos, a formatervezés meg arról szól, hogyan esszük meg az ételeket, a kontextusról, amiben használjuk azokat.

magyarnarancs.hu: Az ön számára mik az ételtervezés legfontosabb szempontjai?

MG: Azt gondolom, hogy az elmúlt húsz évben nagyon gyorsan változott minden az életünkben, az életmódunkban, a minket körülvevő technológiák terén. Az étel, az evés tárgya meg valahogy egyáltalán nem változott. A nyersanyag ugyanaz marad, úgyhogy az evés ergonómiája lehetett az például, ami átalakult.

Valamikor kézzel ettek, aztán feltalálták az evőeszközöket. Ha már maga az étel nem volt formatervezett, terveztek hozzá tárgyakat, amikkel el lehet fogyasztani. Az ételt olyan szempontból lehet tökéletesíteni, hogy a fogyasztása megfeleljen az említett változó életformánknak, a szervezetünknek, a testfelépítésünknek. A fooddizájnnak nincsen történelme, ez a történet most íródik, a kilencvenes évek óta létezik, tehát teljesen új találmány. Persze voltak az étel fogyasztásával kapcsolatos találmányok előtte is, de teljesen más paraméterekkel. Vannak még, akik ételtervezéssel foglalkoznak a világon, de az én projektjeim szempontjából ez nem számít.

magyarnarancs.hu: És mi az, ami számít?

MG: A fooddizájn csak a fele részét teszi ki a munkáimnak. Spanyolországban egy irodalmi múzeum berendezésén dolgozom, de van amszterdami megrendelőm is. Egy spanyol sörgyárnak tervezek kupakokat és üvegeket, Sydneyben és Londonban meg kiállításokat készítek elő. Ami a fooddizájnt illeti, dolgozom egy olyan interaktív kiállításon, ahol a gyerekek számítógép segítségével megtanulhatják az ételek elkészítését. Egy konceptuális munkám is van Londonban, ami kapcsolódik az ételtervezéshez. Arról szól, hogy mi lenne, ha megszűnnének a földön a nagy élelmiszerüzemek, és csak kis manufaktúrák lennének, hogyan változtatná meg mindez az étkezési szokásainkat.

Maga a paradicsom

 

magyarnarancs.hu: Érdemes a múltban turkálni ötletekért?

MG: A történelem mindig nagyon érdekes. Jó visszatekinteni, hogy mennyire más volt minden. Nem is régen olvastam, hogy a Neander-völgyi emberek úgy főztek, hogy felgyújtották az erdőt, és aztán kiszedték belőle a megsült állatokat és megették. Szóval az étel elkészítésének aktusa régóta valami erőszakos dologhoz kapcsolódik. Elképesztő egy erdőt felgyújtani azért, hogy ehess, és ugyanakkor nagyon performatív aktus.

magyarnarancs.hu: Mit tanácsolna azoknak az embereknek, akik rohamtempóban dolgoznak, kutyafuttában esznek, és már gyorséttermekre sincs idejük?

MG: Leginkább ezeknek az embereknek van szüksége rám. Egyre több ember él így, ez lett a normális életmód. A legtöbb étel, amit tervezek, olyan, hogy menet közben, kézzel is meg lehet enni. Gyakran nem működik, hogy nyugodtan, külön étkezőasztalhoz ülve együnk.

magyarnarancs.hu: Az evés szemeteléssel is jár. Erre hogyan reagál a tervező?

MG: Az egyik legfontosabb szempont ma a környezetvédelem, de van sok más szempont is, amit figyelembe kell venni: politikai, társadalmi, pszichológiai és persze a legfontosabb, hogy egy étel egészséges is legyen.