Kiállítás

Mondik Noémi: Kispesti kalandok

  • Tóth Béla István
  • 2014. október 25.

Képzőművészet

A grafikus naplóírás helyett vizuálisan jelöli ki a hétköznapok meghatározó pillanatait. Munkamódszere sajátos, a világ talán legeszköztelenebb rajzprogramjával készít képeket.

Jellemzően a weben publikál, múzsája a kerület. Műveit többnyire a groteszk realista ábrázolásmód jellemzi, esetenként mégis szürreális elemek bevonásával teszi őket meseszerűvé. Stílusa a 8 bites videojátékok képi világát idézi, s némi rokonságot mutat a pop art képviselőivel és Hecker Péter bizonyos alkotásaival. Minimalizmusa azonban mindegyiknél harsányabb. Színei statikusak; beállításai, komponálókészsége irigylésre méltó. Képein rendre visszaköszönnek a város agyunkba égett terei és lecsúszott figurái, amelyek valójában bárhol lehetnének. Ez Mondik másik erénye: jó érzékkel ragadja meg a hétköznapinak mondott ál­talánost. A feszültséget a címekből fakadó (ön)irónia oldja. A kép és a szöveg közt fennálló szoros kapcsolat együttes eredménye valamiféle különös minőség (együttes ható­erő), ami ezek szétválasztásakor nem jelenne meg.

Jelen tárlat sajnos a problémamentesség elvét követi, és csupán a visszafogott, „finom” képek kiprintelt keresztmetszetét adja, szinte teljes mértékben nélkülözve a fenti érdemeket. Az erős képek közül mindössze kettőt állítottak ki a metrósorozatból, ahol különös társadalmi kirakodóvásárként jelenik meg az utazóközönség. Ezeket viszont kényszerűségből lecserélték, így szüntetve meg az erős és közepes képek közti kontraszthatás maradék lehetőségét. Mindenesetre számomra most is ott vannak a rajtuk lévő alakok. Csakúgy, mint a kiállításon meg nem jelenő kedvenc képemen, ahol a metrón ülők közt kirajzolódó kipárolgásként ott ragadt emberi lenyomat egyszerre fejezi ki az üresség, az elmúlás, a nemlét és a jelenvalóság egyidejű, paradox helyzetét. A láthatatlan jelenlétet.

Kispesti Városháza Tárlat, Bp. IX., Városház tér 18–20., nyitva szeptember 29-ig

Neked ajánljuk