Interjú

„Nem hiába rollerezünk”

Virág Judit műkereskedő, galerista

Képzőművészet

Tovább bővült a Virág Judit Galéria. A névadó társtulajdonossal beszélgettünk a műtárgypiac helyzetéről, a kortárs művek felértékelődéséről, a hazai múzeumok vagy az MNB gyűjteményépítéséről, de szóba került az is, miért adja át a stafétát a lányának.

Magyar Narancs: 400 négyzetméterrel 1250 négyzetméterre bővült a galéria kiállítótere. Miért most bővítették a galériát?

Virág Judit: Mikor máskor?! Megpróbáltuk ezt az egy év kényszerszünetet hasznosan eltölteni. De az érdem a férjemé, a galéria társtulajdonosáé, Törő Istváné, ő döntötte el, hogy belevágunk a bővítésbe. A terv annyiban adta magát, hogy a galéria alsó szintjéhez a ház egész pincerendszere odakapcsolható. Ott alakítottunk ki egy exkluzív, látványos kiállítóteret fantasztikus technikai berendezésekkel, gépészeti megoldásokkal. Láttuk, hogy világszerte egyre nagyobb szerepet kapnak az online aukciók, nekünk pedig nem volt online aukciós rendszerünk. A saját aukciós szoftveren keresztül az élő aukciót streamingelhetjük, így az online licitáló azonos időben követheti az árverést. Ezzel ráadásul meg tudjuk spórolni azt a plusz aukciós jutalékot, amelyet be kellene szednünk, ha egy közvetítő cégen keresztül történne mindez.

MN: Komoly befektetés lehetett.

VJ: István intézi a galéria összes gazdasági és stratégiai ügyeit, és ő rendkívül nagy kockázatvállaló, nem ismer lehetetlent. De minden jel arra mutat, hogy a műtárgypiac a járványhelyzet ellenére is jól működik. Dacára a kimaradt tavaszi aukciós szezonnak, abszolút jó évet zártunk: sok új vevőnk lett, ami valószínűleg az új online felületnek is köszönhető. Van még egy újításunk: második éve erősen ráfordultunk a kortárs piacra, a háború utáni művészettel foglalkozunk, bizonyos iskolákat, korszakokat és művészeket képviselünk. Ez új gyűjtői réteget jelent, mert a mai 30-as, 40-es, 50-es generáció nagy részben szívesebben vesz kortárs műalkotásokat. Az is hozzájárulhatott a vevőkör megtartásához, sőt új szereplők megjelenéséhez, hogy mivel az emberek egy éven keresztül nem tudtak a megszokott módon élni, utazni és költeni, így műtárgyra fordították a pénzüket. Úgy látjuk, az ügy­fe­leink közül többeknek a pandémia ellenére is nagyon sikeresen zárult gazdaságilag az éve.

MN: Miért pont a háború utáni időszak felé nyitottak?

VJ: Az is nyilvánvalóan szerepet játszott ebben, hogy ma már nincs az a hihetetlenül nagy árubőség, mint a rendszerváltás környékén vagy a kétezres évek elején, a gazdasági válságig volt. Egyre nehezebb nagyágyúkhoz vagy nagyon extra, szuper klasszis darabokhoz jutni. De azért is indultunk el ezen az úton, mert hiszünk a művészet folytonosságában. Tágítottuk az időhatárt, a 60-as, 70-es, 80-as évek művészete ráadásul már nem is számít annyira kortársnak. Arra a felismerésre jutottunk, hogy ha az egész világon ez a trend, akkor az automatikusan hozzánk is begyűrűzik. A kortárs piac hatalmas lendületben van, nagyon nagy felfutás előtt áll, sok új gyűjtő jelenik meg a műkereskedelemben, akik kifejezetten kortársat keresnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.