Interjú

„Nem hiába rollerezünk”

Virág Judit műkereskedő, galerista

Képzőművészet

Tovább bővült a Virág Judit Galéria. A névadó társtulajdonossal beszélgettünk a műtárgypiac helyzetéről, a kortárs művek felértékelődéséről, a hazai múzeumok vagy az MNB gyűjteményépítéséről, de szóba került az is, miért adja át a stafétát a lányának.

Magyar Narancs: 400 négyzetméterrel 1250 négyzetméterre bővült a galéria kiállítótere. Miért most bővítették a galériát?

Virág Judit: Mikor máskor?! Megpróbáltuk ezt az egy év kényszerszünetet hasznosan eltölteni. De az érdem a férjemé, a galéria társtulajdonosáé, Törő Istváné, ő döntötte el, hogy belevágunk a bővítésbe. A terv annyiban adta magát, hogy a galéria alsó szintjéhez a ház egész pincerendszere odakapcsolható. Ott alakítottunk ki egy exkluzív, látványos kiállítóteret fantasztikus technikai berendezésekkel, gépészeti megoldásokkal. Láttuk, hogy világszerte egyre nagyobb szerepet kapnak az online aukciók, nekünk pedig nem volt online aukciós rendszerünk. A saját aukciós szoftveren keresztül az élő aukciót streamingelhetjük, így az online licitáló azonos időben követheti az árverést. Ezzel ráadásul meg tudjuk spórolni azt a plusz aukciós jutalékot, amelyet be kellene szednünk, ha egy közvetítő cégen keresztül történne mindez.

MN: Komoly befektetés lehetett.

VJ: István intézi a galéria összes gazdasági és stratégiai ügyeit, és ő rendkívül nagy kockázatvállaló, nem ismer lehetetlent. De minden jel arra mutat, hogy a műtárgypiac a járványhelyzet ellenére is jól működik. Dacára a kimaradt tavaszi aukciós szezonnak, abszolút jó évet zártunk: sok új vevőnk lett, ami valószínűleg az új online felületnek is köszönhető. Van még egy újításunk: második éve erősen ráfordultunk a kortárs piacra, a háború utáni művészettel foglalkozunk, bizonyos iskolákat, korszakokat és művészeket képviselünk. Ez új gyűjtői réteget jelent, mert a mai 30-as, 40-es, 50-es generáció nagy részben szívesebben vesz kortárs műalkotásokat. Az is hozzájárulhatott a vevőkör megtartásához, sőt új szereplők megjelenéséhez, hogy mivel az emberek egy éven keresztül nem tudtak a megszokott módon élni, utazni és költeni, így műtárgyra fordították a pénzüket. Úgy látjuk, az ügy­fe­leink közül többeknek a pandémia ellenére is nagyon sikeresen zárult gazdaságilag az éve.

MN: Miért pont a háború utáni időszak felé nyitottak?

VJ: Az is nyilvánvalóan szerepet játszott ebben, hogy ma már nincs az a hihetetlenül nagy árubőség, mint a rendszerváltás környékén vagy a kétezres évek elején, a gazdasági válságig volt. Egyre nehezebb nagyágyúkhoz vagy nagyon extra, szuper klasszis darabokhoz jutni. De azért is indultunk el ezen az úton, mert hiszünk a művészet folytonosságában. Tágítottuk az időhatárt, a 60-as, 70-es, 80-as évek művészete ráadásul már nem is számít annyira kortársnak. Arra a felismerésre jutottunk, hogy ha az egész világon ez a trend, akkor az automatikusan hozzánk is begyűrűzik. A kortárs piac hatalmas lendületben van, nagyon nagy felfutás előtt áll, sok új gyűjtő jelenik meg a műkereskedelemben, akik kifejezetten kortársat keresnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.