A nagy Omega-projekt pedig az lesz, hogy öt évvel az 1994-es esőverte Omega-koncert után, 1999. május 9-én, amikor a második világháború európai frontján beállt fegyvernyugvás 54. évfordulóját kéne ünnepelni, a 37 éves Omega együttes és a jó ég tudja, hány ezer rajongó részvényese bulizik majd a Népstadionban, ahol állítólag ez lenne az utolsó koncert, mert befedik a nézőteret. A rá következő években aztán a részvényesek figyelhetik papírjaik tőzsdei árfolyamának alakulását, föltehetik az Omega Zeneműkiadó Rt. ifjú felfedezettjeinek technomentes CD-it, ellátogathatnak az Omega Emlékmúzeumba, belelapozhatnak az Omega-könyvbe, hátha fölismerik magukat a tömegben valamelyik fotón, de akár igen, akár nem, akár emelkedik az árfolyam, akár süllyed, részvényüket semmi pénzért el nem adnák, részükről nem szimpla üzleti befektetés az, hanem érzelmi kapocs.
*
Ilyesféle jövőkép felvázolása volt a célja az Omega múlt heti sajtótájékoztatójának, ahol eredetileg egy megállapodás ünnepélyes aláírásának is szerét ejtették volna a zenészek és üzleti partnereik, de ez a hivatalos verzió szerint azért nem jött össze, mert Kóbor János szavaival egy "kellemetlen sérülést szenvedett" az Elefánt becenévre hallgató gitáros, Molnár György, az aláírás elmaradt, lemennek majd hozzá a Balatonra a papírokkal. (Olvasóink pletykaéhségét kielégítendő elárulom, idegbecsípődésről hallottam, a Cikinek becézett dobos, Debreczeni Ferenc pedig lumbágóról sutyorgott, meg hogy az Elefánt még nem sejti, de ez mostantól már így lesz, jobb, ha hozzászokik.) Nekem viszont van egy nem hivatalos verzióm is az aláírás látványos aktusának elhalasztásáról, nevezetesen az, hogy azt a bizonyos szerződést nem sikerült teljesen készre cizellálni. Arra alapozom én ezt a szörnyű sejtésemet, hogy amikor a fogadás végén már szinte mindenki lekopott, aki a médiától jött, én még ott eszegettem a salátáimat egy kisebb csoport közelében, melynek tagjai közül csak az Omega zenészeit ismertem, és bizony hallottam, tisztázandó dolgokról folyt a szó, de vicc nélkül, ám ekkor a társaság egy nálam sokkal elegánsabban öltözött hölgy tagja lényegileg megkért, hogy máshol tömjem a fejem, ők álltak ott előbb, ami igaz is volt, továbbhaladtam, nem ügy, ők a házigazdák, én csak vendég vagyok. Hát ebből gondolom én, hogy még nincs minden kész, meg abból is, hogy egyetlen tényadatot tartalmazó papírossal sem szolgáltak, pedig egy igazán profi PR-cég anélkül nem engedné terített asztalhoz a firkászokat. Meg abból is persze, hogy a vállalkozó szellemet tekintve már a gmk-korban is újítónak számító Omega partnerének szegődő Quaestor Pénzügyi Csoport Rt. feje, az ifjúkora kedvenceivel egyszerű szponzorálásnál komolyabb üzleti kapcsolatra készülő Tarsoly Csaba szerint is számos részlet még kidolgozásra vár.
*
Mindez azonban nem jelenti a konkrétumok teljes hiányát. A leginkább kézzel fogható konkrétum először is egy CD, amely "ebben a formában" anno nem jelenhetett meg. Eddigi tudásunk szerint a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1968), a Tízezer lépés (´69) és az Éjszakai országúton (´70) után az Élő Omega (´72) volt a negyedik Omega-LP, az ötödik pedig az V. (´73). Most aztán lehet átszámozni őket meg az utánuk következőket, mert bejött, vagyis kijött az igazi negyedik, ´72-ből, a címe: 200 évvel az utolsó háború után. Zömmel ismert számok (a Régvárt kedvesemtől a Hűtlen barátokon keresztül a Varázslatos fehér kőig) az Élőről, s köztük egy titkos botránykő, a Szex-apó: hat sor, mai szemmel ártatlan semmiség: "Szex-apó szavakat koptató, de vicces ember / Rengeteg szerelmet elfecseg, de hinni nem kell / Több ezer kalanddal altat el, és közben boldog / Úgy meséli el, hogy mindent újraél, a szeme csillog / Hogyha tán egy szombat délután hozzád telepszik / Bólogass, és egy rumot hozass, s ő mondja estig." A Kóbor János és Sülyi Péter írta szöveg a billentyűs Benkő László elmondása szerint egy fotósról szólt, aki akkoriban a trafikokat ellátta zenekari képekkel, de a Hanglemezkiadó könnyűzenei főnöke, a néhai Erdős Péter (1972-ben 48 éves férfiember, fiatalabb, mint az omegások ma) magára vette, és útját állta. Benkő szerint ez tönkre is tehette volna az Omegát, ha nem kopogtat a pesti Interkoncertnél a berlini Künstleragentur, vagyis ha nem jelentkezik elemi erővel a berlini Világifjúsági Találkozóra készülő és rockvonalon virítani igyekvő NDK-ból tekintélyes példányszámú lemezrendelésben, majd meghívásban megtestesülő igény az Omegára. Ennek köszönhető a túlélést jelentő, gyorsan összebarkácsolt Élő Omega-LP, a többi pedig már történelem.
*
Ez az archívumból kimentett, újrakevert és "masterizált" (van ilyen szó?) CD most az újdonság, míg el nem készül a teljesen új album, aminek munkacíme: Egy életre szól. A sajtótájékoztatón beadtak belőle egy 70-80 százalékos készültségi fokúnak nevezett részletet - Mihály Tamás basszusgitáros beszólása szerint "jó kis állapot ez" -, őszre kész kell lennie, megjelentetni egy új magyar kiadó fogja, a Republickal startoló MI5 (em áj fájvnak ejtendő, angolosan, mintha egy titkosszolgálat rövidítése lenne).
Mire az az új lemez piacra kerül, feltehetően túl lesznek a tisztázandó kérdések tisztázásán, végül is ahogy az Omega a maga pályáján, úgy a Quaestor is elég neves játékos a pénzügyi tanácsadói és értékpapír-üzletágban ahhoz, hogy tudják, egy májusi nagy esemény sikeréhez őszre már teljesen biztos háttér szükséges. Ma még nem látják egészen tisztán az "Omega-jogok tömörítésére", az elmúlt Omega-évtizedek újrahasznosítására és új produkciók gondozására létrehozandó Omega Rt. méretét (túl azon, hogy minimum 20 millió forint alaptőke szükséges hozzá), a részvénykibocsátás módját (hogy korlátozzák-e mondjuk tízezerben a kisrészvényesek számát, vagy sem, netán a Quaestor image-ét is fényező, unikális módon összekössék-e a részvényjegyzést a jegyvásárlással, mennyi és milyen részvényt hozzanak ki, mekkora névértékben, s hogy akarnak-e az új tőzsdei kereskedési kategóriák által lehetővé tett, viszonylag egyszerű, úgynevezett C módon tőzsdére menni, vagy sem), de ezek a kérdések biztos el fognak dőlni időben.
Ahogy előbb-utóbb az is kiderül, ki nyeri az Omega saját tehetségkutató versenyét (nyolc várost vettek már sorra vonzáskörzetestül, sok "műanyag" produkcióra és "fantasztikus" tehetségekre leltek). A nyertesnek kinéz a jövő május 9-i előzenekari státus a Népstadionban, esetleg egy lemez a leendő Omega Kiadónál, aminek egyik leendő tulajdonosa, Benkő László egyébként egy másik cég, az eddigi Omega-lemezeket kiadó Hungaroton könnyűzenei részlegét vezeti.
Sz. T.
