Képzőművészet

A véreskezű óriáscsecsemő, I. Péter, minden oroszok cárja, hollandiai tanulmányútján különös szenvedély rabja lett. A szabadidő eltöltésének új formáját találta meg, torzszülötteket kezdett gyűjteni. A Kunsztkamera gyűjteményének alapját néhány spirituszban úszó torz holland csecsemő és egy kitömött, háromfejű borjú képezte. Új hobbija annyira hatalmába kerítette, hogy hazatérve pályázatot írt ki az orosz birodalom területén előforduló rendellenes lények számára, jelentkezzenek csak bátran az udvarnál, életük végéig teljes ellátást kapnak, és ezután méltó preparálásban részesülnek. A gyűjtemény anyagában új vonalat képviselt a viaszbábok megjelenése.

Az alcímben jelzett időhatárok finoman szólva is tájékoztató jellegűek vagy ha jobban tetszik, hivatalosak, hiszen a világra szóló vircsaft valójában már a hónap elején elkezdődött, de a záróra elérkeztével sem fog véget érni. Nem túlzás persze az sem, hogy e jelentős városban voltaképpen már jó néhány éve egyfolytában tart a teljesen nemzetközi és teljesen kulturális fesztivál, s ahogy megtapasztaltuk: így lesz ez a következő évezredben is. Totális kultúrinvázió idő- és műfaji határok nélkül.

A vas, az komoly dolog. Történelem-, világpolitika-formáló erő lakik abban. Ki vassal és kenyérrel, ki vasprefektus, ki vaskancellár, ki Vaslady, ki Vasas-drukker. Washingtonról vagy Radu Vasiléről már ne is szóljunk. E felsorolásból már első ránézésre tisztán látszik: a vas verve jó. Ilyetén ha a kovácsok találkoznak valahol, pláne a "Vendégszeretet-vendégbarátság" szlogen jegyében, abból mi sem maradhatunk ki (voltunk a Banán klubban is, ha még emlékeznek). Vas and go! (Magyarul: vasmenés.)

Az RTL Klubban nap mint nap látható az a Sziget-reklám, melynek szőke hősnője önfeledten hadar. A bizonytalan kimenetelű szöveg felett a fellépők neve olvasható - van közöttük, amelyik kiesett időközben, és olyan is, amelyik ismerős: a funkyban veterán Kool and the Gang kétszer is megtöltötte a szabadtéri PeCsát az utóbbi években. Egy ilyen reklámnak, gondolom, arról kéne meggyőznie, hogy úgy kell nekem, ha kimaradok a buliból, de... Hát nem tudom. A visszajelzések és az elővételben elkelt jegyek egyelőre mérsékelt lelkesedést mutatnak, persze az öreg rókák nem eszik olyan forrón a Szigetet: 1. nem a tuti nevek szokták a legemlékezetesebb koncerteket adni; 2. az életben nem fog kiderülni, mikor és mire dől a nép.

"A Komédium működését a Dunaholding Rt. tartja fontosnak." Ez a mondat olvasható a műsorújságokban, színlapokon, de még a színház ajtaján is. Ki tudja, meddig - kérdezhetnénk. De a Dunaholding már beelőzött a válasszal.

Vannak kábelszolgáltatók, amelyek természetesnek veszik, hogy a Music Televizion (MTV) nem szerepel a kínálatukban. No meg nem kevés előfizető is. A fővárosban különösen sok akad az ilyenekből. Míg a legendás zenecsatorna főhadiszállásán igyekeznek újabb és újabb interaktív hókuszpókuszokkal előrukkolni az európai átlagnéző megtartása érdekében, a pesti átlagnéző interaktív lehetőségei nem terjednek túl a spontán dühkitörésen, ha az MTV nem szerepel a háztartásába eljutó csatornák között.

Kétségtelen tény, hogy Prága mára némiképp vesztett vonzerejéből a kifelé tendáló honi turisták szemében, ám az aligha tagadható: szebb, mint valaha. Voltaképpen ebben keresendő ránk gyakorolt vonzerejének apadása is. A város kapcsán használatos állandósult jelzős szerkezet: Arany Prága, immár újabb jelentést is takar. A rendszerváltozás felhajtóerejének köszönhetően piros útleveles kalandozásaink egykori célállomása ma a nyugat-európai középerős turizmus jócskán telített lerakóhelye. Ilyenformán nyilvánvaló: Prága drága. Nekünk legalábbis eléggé. Így azoknak, akik számára az aligmúlt időszak kellemes emlékeinek felidézéséhez nem elég a fotóalbumok fotelhez kötött lapozgatása, két választásuk marad. Az egyik: felkeresni Csehország egyéb hallatlanul érdekes, ám úgyszólván régi árakkal operáló tájegységeit, amit csak ajánlani tudunk, a másik pedig: rövid prágai tartózkodás során felugrani a várba és egy sör (elég régi) áráért megnézni az itt kínált kiállítást, mely arról is szól, igaz-e fenti állításunk, miszerint a város szebb, mint valaha.

Ezen a héten tarthatunk Keletnek, Nyugatnak - öt napra ennyi világzene még nem esett Magyarországon. Szögezzük is le: ez így teljesen rendben van.

Martonvásárnak valahogy nem sikerült idegenforgalmi emblémává válnia, pedig takaros, mint egy Jankovics Marcell-rajz, varázslatos, mint Rodolfo bűvészdoboza, és tiszta, mint a kifőzött csont. Ráadásul itt van a szomszédban, a Déliből félórányi, de inkább kevesebb vonatozással elérhető, hamarabb, mint Szentendre.

Ha felidézzük az elmúlt négy év külföldi sztárjait - Ali Hassan Kuban, Cheb Mami, Ferus Mustafov, Master Musicians of Jajouka, Mau Mau, Stella Chiweshe, Transglobal Underground, Natacha Atlas, Va¬rttina¬ -, és ha ehhez hozzáadjuk, hogy A Zene Ünnepe ingyenes buli, aligha kétséges: jóval több mint figyelemre méltó e rendezvény. A nemzetközi helyzet idén tovább fokozódik, a helyi viszonyokat illetően pedig az tűnik ki: sem a kulturális kormányzat, sem a kulturális alap nem tartotta támogatásra méltónak a - Barcelonát, Brüsszelt, Nápolyt, Párizst, Prágát és Rómát testvérvárosul megnyerő - szervezőket.

Senki nem mondhatja, hogy nem vertem nagyban a készülőt, papírom is van róla, s most mégsem tudom pontosan, hogy végül örültem-e vagy sem, hát ez sem újság, kacskaringós pályám során volt is, aki rákérdezett, ám válasz helyett ezúttal aligha elég rágyújtanom. Annyi biztos, hogy elmentem.

Tönkre, ha mindent, mire vágyunk, megveszünk, de ezt a múltkor már körberágtuk. Alant programajánló-futam következik, mit csináljunk a könyvhéten akkor, amikor éppen nem keveredünk üzleti ügyekbe, nem alapítunk kulturális kajferátust, noha a Vörösmarty tér az ilyesmire felette alkalmas közterület. A recept, mint múltkor: kövessék a keretest, magamat én sem tudom sokszor.

Lassacskán maga a Narancs is ásatásra szorul, de ezen most emelkedjünk felül, hiszen a Jethro Tull már harminc éve..., s most 27-én a Körcsarnokban.

Egy hónap múlva nyílik Velencében a 48. Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, ahol a bevezetett művésznek számító Bukta Imre mellett a fiatal nemzedékhez tartozó Benczúr Emese, Csörgő Attila, Imre Mariann és Erdélyi Gábor képviseli Magyarországot. Arról, hogy miért rájuk esett a választás, Sturcz János művészettörténész beszél, aki egy tavalyi írásával vitára ingerelte a fél művésztársadalmat, s talán épp az akkor megfogalmazottaknak köszönheti kurátori kinevezését.