Kiállítás

Posztszovjet – Szilágyi Lenke fotói 1990–2002

Képzőművészet

Andrej Tarkovszkij szerint a szépség nem tárulkozik fel olyan embereknek, akik nem szomjúhozzák vagy félreértelmezik az igazságot, és bár fogalmam sincs, mi hajtotta Szilágyi Lenkét a Volgán imbolygó Petrokreposzty fedélzetére vagy épp Szimferopolba, az biztos, hogy az OSA Archívum kiállításán (kurátor: Székely Katalin) a fénykép igazsága megmutatkozik.

Túl könnyű volna „csak” útinaplóként vagy szubjektív, lírai impressziókként, ügyesen elkapott utcai pillanatokként értelmezni a fotókat. Persze embereket látunk a tájban, ahogy felfedik önmagukat a messziről jött idegen objektívjének: nyitott arcok egy poszt-apokaliptikus, kóbor kutyákkal teli édenben. Csak győzzük állni a tágas kiállítótérben a fiatal halász vagy a kutyájával büszkélkedő, melegítős pityeri kislány szenvtelen tekintetét! Egy elmúlt korszak arcai ezek, arcok, amelyeken nyomott hagyott „Oroszország”. És a letűnt kor egy letűnt fotótechnikai eljárással készített, fekete-fehér fényképeken tárul elénk. Szilágyi posztszovjet világának szabályai elragadóan kiismerhetetlenek: az emberek nagykabátban nézik a tatról a teliholdat; aranyfog csillan a 16 éves lányok mosolyában; az aranyló fűzfaerdő csuvasok házait rejti. Itt arról mesélnek anekdotákat, hogy emberhúsból készül a pirog és ágynemű csontgombjából a húsleves. Alighanem e rejtélyes öntörvényűségből, és annak pártatlan rögzítéséből származik Szilágyi képeinek dezorientáló időtlensége. Ezáltal válnak a képek az emberi állapot metaforájává, és lesznek az igazság örök szomjúhozásának kegyetlen dokumentumai.

Pálos Máté

Centrális Galéria, nyitva: szeptember 20-ig


Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.