Tarr Hajnalka: Másfél éve kezdtem el autizmussal élő fiatal felnőtteknek rajzfoglalkozásokat tartani két okból: egyrészt nagyon megragadott az a sajátos megközelítés, ahogyan ők látják, érzékelik, illetve próbálják értelmezni a világot, másfelől pedig azért, mert a rajzaikban olyan alkotói metodikát, attitűdöt láttam, ami gyakran visszaköszön nekem a kortárs művészetből. Ezt a zavarba ejtő hasonlóságot annyira izgalmasnak találtam, hogy megkerestem a Nemzeti Galériát, hogy mutassunk be egy kortárs művészek és autizmussal élő alkotók munkáiból álló kiállítást.
rap: Hogyan lettél a kiállítás kurátora?
TH: Fontosnak tartottam, hogy az első csomag ceruza megvásárlásától egészen a keretezésig, kiállításrendezésig stb. minden pontosan úgy történjen, ahogy én azt elképzeltem akkor, amikor az első rajzokat megláttam. A prezentáción rengeteg minden múlik, és mint kurátor tudtam a leginkább kontrollálni ezeket a pontokat.
rap: Képzőművészként is érdekel az autizmus?
TH: Azt hiszem, nincs ilyen, hogy képzőművészként vagy nem képzőművészként. Ha valami érdekel, akkor az teljes mértékben leköt, és olykor egy műtárgy lesz belőle, olykor meg egy izgalmas beszélgetés, néha meg még az sem, csak pár hét besózott állapot. Az autizmus nekem a markáns "nem értés" állapota. 'k anélkül a belső tolmács nélkül születtek, aki minden pillanatban fordítja nekünk, hogy mégis mi van, mi történik, mi mit jelent. Az én belső tolmácsom se túl képzett, és nagyon ijesztő, amikor fordítás nélkül maradok. Senki sem érti pontosan, hogy mi történik körülötte vagy benne, és ez mindenkinek félelmetes. Az autizmussal élő ember ezzel sokszorosan van így. A munkáim nagyjából arról szólnak, hogy próbálom megérteni, ahogy a dolgok vannak. Az autizmus azért otthonos pálya, mert egyfelől tudom, hogy milyen érzés nem érteni a dolgokat, ugyanakkor azt is, hogy evidenciák hiányában az ember kevésbé tud közlekedni ugyan, de sokszor sokkal izgalmasabb módon közelít rá a dolgokra, mint más.
rap: Ki hogyan reagált a kiállításra?
TH: A kortárs művészek csodálkoztak, tetszett nekik, generálódott bennük egy feszes, de érdekes dilemma, ami amúgy is ott lappang szerintem egy művész bőre alatt minden percben. Mi a művészet, ki miért és mit csinál satöbbi. Az autizmussal élő alkotók a legkülönbözőbb módon reagáltak, volt, aki megtalálta és élvezte a saját világához közeli kortárs műveket, és volt, aki végig a névkártyákon szereplő dátumokkal volt elfoglalva vagy éppen a képeket borító üveg tapintásával.
rap: Meddig látható a kiállítás, mikor vannak tárlatvezetéseid?
TH: A kiállítás szeptember 18-ig látható, de azon vagyunk, hogy egy kicsit meghosszabbítsuk. Az egész projektet a Mosoly Otthon Alapítvánnyal csinálom, ami autista lakóotthonok támogatásával foglalkozik. Tavaly a MOHA már levezényelt egy sikeres aukciót autista művekből a Műcsarnokban, idén szeretnénk ezt megismételni. Gondolkozunk nemzetközi kiállításokban is. Tárgyalások folynak a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanár szakával, hogy képezhessünk művészhallgatókat, akik szeretnének hasonló rajzkurzusokat tartani autizmussal élőknek. Rengeteg terv van.
rap: Mikor lesz saját kiállításod?
TH: Bécsben a Krinzinger Galériában nyílik egy csoportos kiállítás június 30-án, Siófokon egy másik csoportos már megy a 320 fok galériában, és kilátásban van két nagyobb installációs projekt is. Szeretnék két éven belül egy könyvet összerakni az autista rajzok elemzéséről és mindarról, amit egy képzőművész hozzátehet ehhez.
