Kiállítás

Szamurájok és gésák - Hagyományos japán viselet és kortárs magyar ékszerek

  • Pallag Zoltán
  • 2013. november 10.

Képzőművészet

Több okból is furcsa képződmény a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum kiállítása. Egyrészt a kizárólag a címben szereplő gésák miatt, másrészt mert nehéz eldönteni, hol is találhatók a tárlat súlypontjai: a hagyományos japán tárgykultúrán, vagy a kortárs magyar ékszertervezők alkotásain.

Ha az előbbin, akkor érthetetlen, miért csupán egyetlen szamurájöltözetet és két kimonót látunk, valamint a mindig előszedhető kiegészítőket, mint például a necuke. Ha viszont az utóbbin, akkor az installálás válik problematikussá, mivel a mai ékszerek szó szerint elvesznek a nagyrészt 19. századi japán tárgyak mellett. Ráadásul a vitrinekben látható fésűkhöz és faragványokhoz csak a bejáratnál lévő vezetőkben találunk rövid leírásokat, a vitrinekben nem, ami azért 2013-ban már megengedhetetlen egy magára valamit is adó múzeum számára.

Mindemellett a nagyrészt Hopp Ferenc és gróf Vay Péter gyűjteményéből összeállt anyag magáért beszél: a mesteri kivitelezésű fegyverek (kardok, kések stb.), a férfiviselet részeként hordott dobozok, csont- és fafaragványok, illetve a női viselethez tartozó fésűk, hajtűk önmagukban is szemet gyönyörködtetők. Megtudhatjuk, hogy a kimonó a 9-10. században terjedt el az udvari viselet átvételeként, de a szó maga 19. századi eredetű: 1869 után, a Meidzsi-korban a hagyományos ruhát jelentette a nyugatos (jofuku) viselettel szemben. Érdekesek a harmadik teremben található hagyományos gyerekjátékok is, de mindez nem feledtetheti a tényt, hogy egy alaposan összecsapott, félrevezető című kiállításon járunk, aminél azért jóval többet vártunk egy ilyen, nagy hagyományokkal és igazán különleges gyűjteménnyel rendelkező intézménytől, mint a Kelet-ázsiai Múzeum.

Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum, Bp. VI., Andrássy út 103., nyitva november 3-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.