Képzőművészet

Miskolcról postázott első beszámolónk az immár visszatérő vendég, a zsenigyanús orosz rendező, Dmitri Bertman méltatásával zárult, s a sors úgy hozta, hogy a fesztivál hátralévő részét ugyancsak a visszajáró fellépők operaprodukciói avatták valóban élményszerűvé, s alighanem tartósan is emlékezetessé. László Ferenc

Motoros szakágban a diktatúra olykor megengedőnek mutatkozott. Volt olyan is, amikor ezt megbánta, például a Halálfejesek c. 1967-es film (The Born Losers; mellesleg egy kétkezi igazságtevő viselt dolgait tárgyazó B széria első darabja) pár napig, hétig ment anno a Puskin moziban, a jegyeiért tömegek álltak mindennap, aztán arra hivatkozván, hogy mennyire durva, egyszerűen levették a műsorról, akkori szóval: betiltották. A 1969-es Szelíd motorosoknak "már több szerencséje" volt, évekig futott gond nélkül. Mind a két karrierhez megvolt az ideológia.

Pesti zsidó családban született, magyar mesterektől tanult, Franciaországban és Brazíliában élt, emlékét pedig leginkább Portugáliában ápolják. Negyedszázada halt meg egy híres magyar festő, akiről jóformán semmit sem tudunk.

Egy város életének két évtizeden át látszólag szerves része egy világhírű fesztivál. Aztán kiderül, hogy a város nem tart igényt a fesztiválra. A Mediawave Győrből Szombathelyre költözött - a költségvetési számok mögött egy kultúrharc hadállásai is felsejlenek.

A Nemzeti Kulturális Alap történetének legnagyobb projektjében a könyvtárak másfél milliárd forint értékben juthatnak új könyvekhez. Nehéz lenne vitatni, hogy ez jó a könyvtáraknak, a kiadóknak és a szerzőknek - de sokak szerint lehetne sokkal jobb is.

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza melankolikus hely. Nyomasztó a sok sötétbarna fagerenda, az alacsony mennyezet, a kis ablakok és az apró szobák, amelyeket hiába alakítottak kiállítótermekké, szobácskák maradtak.

Mit látna szívesen egy hat-hét éves gyerek a színházban? Van, aki vízilovat, macskát, gördeszkát vagy csodát, de akad, aki világbékét vagy azt, hogy ne bántsa folyton az osztálytársa. A MU Színházban február 22-e és március 6-a között kisgyerekek gondolatai alapján készül előadás - nem csak gyerekeknek.

A filmvásznon, s ez nem csupán holmi érzéki csalódás, mind gyakrabban felbukkanó farkasemberek/vérfarkasok azt a csalóka képzetet kelthetik nézőikben, hogy eme többszörösen szerencsétlen teremtményeket pusztán a forgatókönyvírók beteges fantáziájának köszönhetjük. A filmvásznon, s ez nem csupán holmi érzéki csalódás, mind gyakrabban felbukkanó farkasemberek/vérfarkasok azt a csalóka képzetet kelthetik nézőikben, hogy eme többszörösen szerencsétlen teremtményeket pusztán a forgatókönyvírók beteges fantáziájának köszönhetjük.

Széles körben osztott vélekedés, hogy 2009-ben mindenkinek a csontjáig hatolt a válság, aki szolgáltatásból élt. Utánajártunk, hogyan befolyásolta a hazai könnyűzenei klubok látogatottságát a vendégek feltételezett pénztelensége.

Aki ma Józsefvárost emlegeti, vélhetően gyakrabban gondol azokra a képekre, amik az elmúlt évtizedek számtalan filmjében a szegénység különféle arcainak szolgáltak háttérként, mint azokra, amik most a Corvin moziból kisétálva az épület mögött tárulnak a szeme elé. Pedig amennyiben igaza van Derridának, és a város nem csupán emlék, de ígéret is, ami ott épül, az mind az utóbbit, mind az előbbit alaposan átírja. A kérdés leginkább az, hogy milyen filmek forognak majd az Új Belvárosként épülő falak között.

A vulgármarxisták felfogásában a történelem nem más, mint osztályharcok története. Kis tárcánkban most az antisznobizmus és a sznobizmus küzdelmét helyezzük történetfilozófiánk centrumába. Vagy a dialektikus materializmus fegyverét is bedobva: Hogyan legyünk manapság sznob (antisznob) antisznobok (sznobok) Bécsben?

Huszonöt éves fennállását ünnepelheti a Walkabouts zenekar. Ünnepelheti, de nem hinném, hogy fogja, mert valahogy nem olyan ünneplős fajta. Meg amúgy is: most mit ünnepeljen benne? Összehozott egy csomó lemezt, ha jól számolom, tizenkettőt éppen, mégsem lett belőle "híres" zenekar. Főleg odahaza, Amerikában nem. Ráadásul a zenekar lelke, a dalszerző-énekes Chris Eckman az ezredforduló után Szlovéniába nősült, és azóta ott él. Ezzel ugyan "hivatalosan" nem szűnt meg a Walkabouts, de azért így azok számára is elérhetetlen lett, akik pontosan tudják, hogy nem kell "bedőlni" a "sikertelenségnek". Mert attól még a Walkabouts az egyik legjelentősebb zenekar a világon.

Tinédzserek, fogadósok, arisztokraták, hentesek, táncosnők - mind a vérünket akarják. A vámpírdömping eredményeképp sohasem lehetünk elég óvatosak, bármikor és bárhol az ütőerünkre cuppanhat egy vérszopó. Már ha trendi filmek, tévésorozatok vagy épp könyvek szereplői vagyunk.