A TÁP Színház Keresők című előadása a jövő héten kétszer is (május 31. és június 1.) "igazi" színházban látható (a Kamrában), mindazonáltal óvnék mindenkit a messzemenő következtetésektől. Nincs szó arról, hogy ez a mozgékony összművészetre, nagymértékű fluktuációra és zsigeri spontaneitásra hajlamos csapat betagozódna a hivatásos színházi szerkezetbe - de arról igen, hogy (a Katonával együtt) átjárást teremt a különféle struktúrák között.
A törzshely a Süss fel nap volt az elmúlt két évben, egészen mostanáig. Miközben Vajdai Vilmossal, a TÁP Színház életre hívójával és "természetes" vezetőjével (és a hely dj-jével) beszélgetünk, rájövünk, hogy a TÁP nagy bezáró intézmény: először születési helye, a Tilos az Á múlt ki alóla, aztán az FMK, most meg a Süss fel nap, de még a Sirályba is átrándultak egy búcsúbulira. A csapat ősztől a West Balkánban látható-hallható. Ahol - hosszú távon legalábbis, egy másik West Balkánban - a körülmények javulása, próbaterem, ilyesmi ígérkezik. Egyelőre, bejáratási célból 3-án egy "támogató buli" dereng a láthatáron.
Rossznak lenni nehéz - foglalhatnánk össze a TÁP egynémely produkciójának a közös nevezőjét. A Minden Rossz Varieté, a Hakni és még több, többnyire egyszer látható produkció azt célozza, hogy pocsékrossz színpadi jelenléttel a nézőben is a "kínos itt lenni" élményét keltse föl. Vajdaival egyetértünk abban, hogy vegytiszta vacakot nagyon nehéz csinálni, hiszen rengeteg tehetség szikrázik benne, amit mind arra kell fordítani, hogy rossz legyen az egész. Ez a rossz persze egyetlen pillanatra sem téveszthető össze a hétköznapi színházi rosszal - az ugyanis lehangoló, ez meg épp ellenkezőleg: röhejes, feldobó.
"Kétségtelenül van egy ellenszínház jellege az egésznek. Ugyanis tényleg azt gondoljuk, hogy a mai magyar színház sok helyen elavult, és még a bukás is hiányzik belőle" - mondja Vajdai Vilmos. Ennek ellenére aligha kell félni a süssfelnapos-mindenrosszos-tápos "hadjáratoktól" az unalomban megőszült hivatalos csapatoknak: a TÁP-csapat ugyanis nem visel hadat. Bármiféle kombattáns-militáns karakter, háborús ambíció hiányzik belőle. Megelégszik azzal, hogy ilyenformán munícióját az intézményes színházakból hozza. A saját rosszat az intézményes rosszból. Tehát szüksége van rá (?). Ráadásul a Vajdai-Szabó Győző-féle valahai alapcsapatban azóta is számos profi színész bukkan föl, a kő- és az alternatív színházakból egyaránt - Kocsis Gergely, Nagy Ervin, Keresztes Tamás, Kovács Lehel; és a "sokan mások" ezúttal nem formula, celebek is megfordulnak itt: Csányi Sándor és Fenyő Iván, és alázatosan elfoglalják benne a helyüket. "Sok színész van, és ez mindenkit nagyon fölizgat" - mondja Vajdai; fölteszem, a művészkollégákra is gondol, nemcsak a közönségre.
És jönnek különféle peremfigurák, zenészek, "jelenségek", technikai zsenik... A TÁP kétféle mágnes: közönséget vonz és közreműködőket. Előbbi tekintetében a kezdeti mérsékelt számú törzsközönségből fejlődött föl divatos, felkapott és tömeges hellyé; utóbbi a színházi-szereplési forma határainak elmosásával bővült jelentősen. Mert a TÁP tényleg színház, de legkevésbé sem csak az. Ha Vajdai dj-, muzsikus, technikamegszállott és színpadi animátor szerepkörét tekintem, hát valóban minden belefér. Összművészet ez: ott van benne a technika összes modern vívmánya, képben és hangban. Vajdai kedvence e nemben a Techno varieté volt, a Trafóban ment. Néhányszor.
Az egyszer használatosnak szánt - de különféle variációkban vissza-visszatérő - előadások mellett készülnek másfajta produkciók is, amelyek bizonyos értelemben jobban hasonlítanak az "igazi" színházra, például hosszabb ideig próbálják őket. A csapat jelenleg Homérosz Odüsszeiáján dolgozik, rap-opera lesz belőle, ha minden igaz; a közönség a próbafolyamat bizonyos állomásait előadásként látja majd. A bemutatható verzióhoz még kell jó néhány hónap. És némi pénz sem ártana; kérdés, hogy a TÁP által szenvedélyesen taccsra tett mainstream-színházat finanszírozók vajon juttatnak-e a taccsra tevőnek is.
A Keresők, ez a több formában létező produkció hangos közönségsikere mellett egyértelmű szakmai sikert is aratott. Egy novellából indult; Molnár Péter írását Vajdai asztalán vette észre Turai Tamás, a rádió dramaturgja, és ő vetette fel a rádiójáték ötletét - Vajdai pedig kapva kapott rajta, miután legutolsó "örömmunkája" a Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből készült rádiójáték rendezése volt.
Molnár Péter - aki szerint a novella élete sem zárult le egyelőre, hiszen nyomtatásban mindeddig nem jelent meg - amolyan "budapesti feeling"-novellát írt, Eckermann kávéházzal, kereséssel, Szorongás Rt.-vel, boldogságszérummal, bolyongással, fakivágás elleni tüntetéssel. Ez utóbbiból később a valóság vétetett: a valahai politikus szerző szervezte a Nagymező utcai fák kivágása elleni tüntetést, melyben részt vettek a Keresőkben játszó színészek is. Molnár amúgy egynovellás szerző, bár vannak írói tervei. És a TÁP-alapítvány oszlopos tagja.
A hangjáték végén a közreműködők sajátos dalban köszönték meg a támogatást - a dal, pontosabban a szövege kiverte a biztosítékot a nyelvi és szemléleti puritanizmus híveinél, ezért először elálltak a sugárzástól, majd bemondó hívta fel a hallgatóság figyelmét a csúnya szavakra. Ezt, mármint a hangjátékot egyébként én nem hallottam, hanem láttam: színház lett belőle, méghozzá két változatban: egy a Kamrában, egy a Süss fel napban. A hangjátékra ráépült a színészi jelenlét, a vetítés, az effektek, az árnyjáték, a "dobozban-a-fejek"; a színészek fantasztikusan tátognak a szövegre, ha "lassul" a felvétel, lassulnak ők is, ha újrakezdi a hang, újrakezdik ők is. Halász Péter mint a Szorongás Rt. ügynöke hangban is monumentális jelenség - és a végén mintha látnánk is: az árnyékát. Az egész mű fölött ott lebeg.
Amely a transzformációs sorozatban újabb állomáshoz ért: képregény lett belőle, mely a Scolar Kiadónál a könyvhétre jön ki. Hátravan még például a film - a TÁP-osoktól ez is kitelik; és tán egy oratórium - ez is.
