A Divat és csillogás alcímű anyaggal már a 2019-es őszi Design Hét Budapest nevű rendezvénysorozaton megismerkedhetett a közönség. Ám az eredetileg 2020. március közepére tervezett finisszázs a vírus miatt elmaradt, jobban mondva kitolódott.
A közel hatszáz négyzetméter alapterületű, nagy belmagassággal rendelkező kiállítótér ideális helyszín egy olyan anyag befogadására, amely az egyik legalapvetőbb ellentétpár, a fény és sötétség játékára épül, illetve azon keresztül igyekszik minél érzékletesebb formában bemutatni a divattörténet elmúlt évszázadainak változásait. Az egyébként sötét templomtérben fénypászmák világítják meg a különféle installációs elemeken bemutatott kiállítási tárgyakat. Érezni az elrendezés módján, hogy a kiállítás szervezői szerették volna (szó szerint) reflektorfénybe állítani a műtárgyakat, hogy valóban azok legyenek a főszereplők, a fény hordozói. A vállalás azonban csak részben sikerült: sokszor érezhetjük úgy, hogy ez a fény, ha nem is kevés, de semmiképpen sem elegendő (persze, amennyiben műtárgyvédelmi szempontból ez a megengedett mennyiség, úgy ez előtt kénytelenek vagyunk fejet hajtani). A fényben úszó „szigetek” ugyan segítenek a látogatónak a tájékozódásban, de mégis kicsivel több tündöklést szerettünk volna, valami szikrázót, valami drámait, ami nemcsak megvilágítja, de földöntúli ragyogással ruházza fel az 1920-as évek arany báli cipőjét éppúgy, mint Alexander McQueen estélyi kistáskáját. Valamit, ami elkápráztat.
A kiállítás gerincét a Kiscelli Múzeum textilgyűjteményéből vett tárgyak alkotják: a XVIII. századi ruhaköltemények és egyéb kiegészítők (cipők, kisebb számban ékszerek, kendők, kalapok), illetve képzőművészeti alkotások (grafikák, olajfestmények, vázlatrajzok) mellett modern és kortárs ruhadarabokkal is találkozhatunk. A kiállított darabok kronologikus sorrendben követik egymást, különféle témakörök szerint elrendezve. A divat és a csillogás találkozási pontját a kiállítás több szempontból is megvilágítja: felnyitja a látogató szemét, hogy ne csupán csillogó strasszokat, üveggyöngyöket lásson az estélyi, báli vagy épp esküvői ruhává változott textileken, de meglássa mögöttük a nemesit, a királyit vagy épp az éterit. Így válhat láthatóvá számunkra a görög mitológiából ismert Ikarosz alakja, a USE Unused aranyszínű műanyag lapocskákból építkező felső részét nézve, és így idézheti a középkori lovagi páncélokat az ezüstösen csillogó selyemszövetből készült biedermeier férfimellény. (Bizony, nem csak női ruhadarabokra gondoltak a kiállítás szervezői!)
A kiállítás megálmodói jól döntöttek, amikor olyan (sok esetben ma is tevékenyen alkotó) magyar divatmárkáktól választottak a kiállítás anyagába szervesen illeszkedő ruhadarabokat, mint a Je Suis Belle, ABODI, Konsanszky, Kata Szegedi, Daalarna, ARTISTA vagy a már említett USE Unused. A kortárs dizájndarabok beemelése hozzásegíti a látogatót ahhoz, hogy megértse: a divat mindig is egy változó, folyamatosan alakuló, különféle stílusok egymásra hatásából táplálkozó jelenség volt, és ma is az. Ily módon elegyedik egymással párbeszédbe a fémszállal átszőtt, gyöngyökkel és ékkövekkel gazdagon díszített, aprólékos kézimunkával előállított, 2018-ban készült „Mystère coat” (Je Suis Belle, tervezők: Dévényi Dalma és Kiss Tibor) az Erzsébet királyné menyasszonyi ruhájának uszályából készült miseruha palásttal (1854), vagy akár az egyházi szertartásokon használt ezüst szentségmutatóval (1857).
A gazdag tárlaton a fény és annak különféle égitestekhez (Nap–Hold–csillagok) kapcsolt asszociációból kiindulva a díszmagyar viseleteken át, a táncos mulatságok és a későbbi mulatók világába csöppenünk, utóbbi szekciónál Medveczky Ilona 1983-as csiszolt kristályokkal és bizsukkal kirakott fellépőruháját és fejdíszét is megcsodálhatjuk (nem is beszélve a táncművész performanszát megörökítő archív felvételekről). Érdekes párhuzamként Szatmári Judit Anna kurátor Péterfy Bori neoprénből készült, LED fényforrásokkal kiegészült fellépőruháját (tervező: Nagy Fruzsina) is beemelte, ám a digitális technológia és a divat egyéb találkozási pontjaira nem tért ki, pedig talán érdemes lett volna. A tér hátsó traktusában az 1960-as, ’70-es évek szivárványszínekre hangolt alkalmi ruhadarabjai mellett kortárs dizájnerek öltözékeivel körbeölelt kifutóra léphetünk, s ha kedvünk tartja, a Balaton Butik csillogó ruháinak egyikét is magunkra ölthetjük. A matériához magához ezen a ponton kerülhetünk a lehető legközelebb. Nincs ugyan hiányérzetünk, de a sok próbababán látott kész darab között talán felüdülést jelenthetett volna egy olyan válogatás is, mely a különféle korok anyagaiból szemezgetve, tapintás útján ismerteti meg a látogatót a különféle anyagok sokféleségével.
Benczúr Emese arany- és ezüstszínű alumíniumláncokból készült méretes installációja fényhordozóként lebeg a templomtér boltívei alatt, amelyhez a megépített átjárónak köszönhetően egész közel kerülhetünk ugyan, de mégsem érezzük átütő erejűnek a műalkotás jelenlétét ebben a közegben. Mindemellett egy ambiciózus kísérletet látunk. És most, amikor sem az Iparművészeti Múzeumban, sem pedig a Néprajzi Múzeumban nem élvezhetünk hasonló kiállításokat, még inkább felértékelődnek az ehhez hasonló, tárgyközpontú kiállítások.
Kiscelli Múzeum, nyitva: szeptember 6-ig
