Tavaszi programajánló - portré

„Úgy látszik, nem tanulunk”

Till Brönner zenész-fényképész – portrévázlat és beszélgetés

Képzőművészet

Bár elsősorban jazztrombitásként gondolunk rá, jó ideje már a fényképeivel is elkápráztatja a közönségét. Hamarosan megnyílik a kiállítása a budapesti Ludwig Múzeumban. E kitüntetett alkalomból írtuk róla ezt a portrét, amelyhez maga is hozzájárult egy rövid beszélgetéssel.

Harminc évvel ezelőtt mutatta be első albumát Generations of Jazz címmel, beteljesítve ezzel gyerekkori álmát. Soha nem érdekelte, meg tud-e élni majd a zenélésből, csak annyit tudott, hogy dzsessztrombitás szeretne lenni. Olyan neves dzsessz- és popzenészekkel dolgozott együtt, mint Dave Brubeck, Ray Brown, Annie Lennox, Hildegard Knef és Natalie Cole. Már húszévesen a berlini Radio-Symphonie-Orchesterhez került, ám nyolc év után távozott onnan, feladva ezzel a pozíció nyújtotta biztonságot. Azóta szabadúszóként dolgozik, de lapunknak azt mondja, egyáltalán nem bánta meg, hogy zenészként és fotósként egyaránt a függetlenséget választotta.

A fényképezéshez vezető útjának egyik döntő állomása az volt, amikor személyesen találkozott az azóta elhunyt neves fotóssal, William Claxtonnal. Barátság szövődött köztük: a zenészeket is megörökítő divatfotósról 2001-ben készült el a Jazz Seen című dokumentumfilm, amelyhez a zenét Brönner szerezte. Claxtontól inspirálva vásárolta meg aztán első Leica M8-as modelljét, és zenészkollégáit kezdte fotózni. A Rómában nevelkedett, de a német Rajna-vidékhez erősen kötődő trombitaművész azóta le sem tette a fényképezőgépet. Kollégáin kívül más művészeti ágak képviselőit, színészeket, sportolókat, írókat és aktivistákat is lencsevégre kapott az elmúlt években. „Az első fotó, amelyre emlékszem – mesélte a Magyar Narancsnak –, Philip Glass zeneszerzőről készült, és hatással volt a jövőbeni témaválasztásaimra is. Ezért maradtam nagyon sokáig a portréfotózásnál.”

Szuggesztív portréi nagyon rövid idő alatt születnek: általában öt felvétel készül az alanyokról, mert nem akarja sokáig zavarni őket. A portréfotóit tartalmazó első önálló fényképalbumát a teNeues Verlag jelentette meg 2014-ben, Faces of Talent címmel. Brönner állandóan keresi a hétköznapinak tűnő témákat és jeleneteket, és felfedezi bennük a művészit. Fotósként és zenészként folyamatosan tanulmányozza az emberek kommunikációját azt keresve, hogyan küzdhetők le a nyelvi akadályok. Emiatt képei sajátos megközelítéssel mutatják be a valóságot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.