Tavaszi programajánló - portré

„Úgy látszik, nem tanulunk”

Till Brönner zenész-fényképész – portrévázlat és beszélgetés

Képzőművészet

Bár elsősorban jazztrombitásként gondolunk rá, jó ideje már a fényképeivel is elkápráztatja a közönségét. Hamarosan megnyílik a kiállítása a budapesti Ludwig Múzeumban. E kitüntetett alkalomból írtuk róla ezt a portrét, amelyhez maga is hozzájárult egy rövid beszélgetéssel.

Harminc évvel ezelőtt mutatta be első albumát Generations of Jazz címmel, beteljesítve ezzel gyerekkori álmát. Soha nem érdekelte, meg tud-e élni majd a zenélésből, csak annyit tudott, hogy dzsessztrombitás szeretne lenni. Olyan neves dzsessz- és popzenészekkel dolgozott együtt, mint Dave Brubeck, Ray Brown, Annie Lennox, Hildegard Knef és Natalie Cole. Már húszévesen a berlini Radio-Symphonie-Orchesterhez került, ám nyolc év után távozott onnan, feladva ezzel a pozíció nyújtotta biztonságot. Azóta szabadúszóként dolgozik, de lapunknak azt mondja, egyáltalán nem bánta meg, hogy zenészként és fotósként egyaránt a függetlenséget választotta.

A fényképezéshez vezető útjának egyik döntő állomása az volt, amikor személyesen találkozott az azóta elhunyt neves fotóssal, William Claxtonnal. Barátság szövődött köztük: a zenészeket is megörökítő divatfotósról 2001-ben készült el a Jazz Seen című dokumentumfilm, amelyhez a zenét Brönner szerezte. Claxtontól inspirálva vásárolta meg aztán első Leica M8-as modelljét, és zenészkollégáit kezdte fotózni. A Rómában nevelkedett, de a német Rajna-vidékhez erősen kötődő trombitaművész azóta le sem tette a fényképezőgépet. Kollégáin kívül más művészeti ágak képviselőit, színészeket, sportolókat, írókat és aktivistákat is lencsevégre kapott az elmúlt években. „Az első fotó, amelyre emlékszem – mesélte a Magyar Narancsnak –, Philip Glass zeneszerzőről készült, és hatással volt a jövőbeni témaválasztásaimra is. Ezért maradtam nagyon sokáig a portréfotózásnál.”

Szuggesztív portréi nagyon rövid idő alatt születnek: általában öt felvétel készül az alanyokról, mert nem akarja sokáig zavarni őket. A portréfotóit tartalmazó első önálló fényképalbumát a teNeues Verlag jelentette meg 2014-ben, Faces of Talent címmel. Brönner állandóan keresi a hétköznapinak tűnő témákat és jeleneteket, és felfedezi bennük a művészit. Fotósként és zenészként folyamatosan tanulmányozza az emberek kommunikációját azt keresve, hogyan küzdhetők le a nyelvi akadályok. Emiatt képei sajátos megközelítéssel mutatják be a valóságot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.