Tavaszi programajánló - rés a présen

„Zöldebb volt”

  • rés a présen
  • 2024. március 26.

Képzőművészet

Molnár Veronika kurátor, a Liget Galéria vezetője

rés a présen: A MOME dizájn és művészetelmélet alapszakának elvégzése után kurátorként kezdtél dolgozni. Mi érdekelt leginkább az akkori Budapest művészeti életében?

Molnár Veronika: A MOME-s éveim alatt kulturális újságírással és magazinok szerkesztésével foglalkoztam, a fotósokat, szerkesztőket és art directorokat tömörítő kreatív közeg sokkal pezsgőbbnek és szabadabbnak érződött, mint az épp átrendeződő krízishelyzetben vergődő kortárs művészeti szcéna, ahol dolgoztam többek között a PS Magazin tematikus lapszáma, az Equality szerkesztésén is, amelynek címlapján Stav Strashko transzgender modell szerepelt. A jelenből visszatekintve nagyon hiányzik ez a szabad légkör, és hiányoznak a kollégák, barátok, akiknek jelentős része azóta külföldön találta meg a számítását. Aztán érdekes módon előbb ismerkedtem meg New York-i kortárs képzőművészeti intézményrendszerrel, mint a budapestivel. 2017 őszén Campus Mundi ösztöndíjjal egy szemeszterre New Yorkba költöztem, ahol az egyetem mellett két galériában is gyakornokoskodtam. Az ottani impulzusok vezettek odáig, hogy magam is kurátorként szeretnék dolgozni. Miután itthon lediplomáztam, jelentkeztem a FERi feminista galériába asszisztensnek, hogy Oltai Katától tanulhassak, akivel egy egyetemi kurzus keretében ismerkedtem meg, és akire azóta is mentoromként tekintek. Ezzel párhuzamosan a Faur Zsófi Galéria galériavezetőjeként dolgoztam másfél évig, és rengeteget tanultam a különböző szakmai és kereskedelmi folyamatokról. Mindeközben azt tervezgettem, hogy hogyan juthatnék vissza New Yorkba továbbtanulni.

rap: Felmerült, hogy kint is maradsz?

MV: Fulbright- és Rosztoczy-ösztöndíj-támogatással végeztem el aztán a City University of New York művészettörténet mesterképzését. A New York-i tartózkodásom ugyan hosszabbra nyúlt a tervezettnél a Museum of Modern Artnál töltött egyéves kurátori gyakornokságom miatt, de a Fulbright-ösztöndíj kikötései miatt egyértelmű volt, hogy nem tudok hosszú távon kint maradni. Azóta igyekszem évente legalább egyszer visszalátogatni különböző projektek apropóján.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.