450 ezer forint fizetést ad magának a zsidózó polgármester, aki nem akar távozni

  • 2014. október 29.

Kis-Magyarország

És további 67 ezer forint költségtérítést! Haszilló Ferenc több bizottságba is delegálná magát az előterjesztések szerint. Az alakuló ülés meghívójában nincs szó róla, hogy lemond. Úgy tudjuk: holnap két tüntetés is lesz Kecelen. Egy ellene, egy mellette.

„Esze ágában sincs lemondania Haszilló Ferencnek” – több keceli forrásunk is megerősítette korábbi értesülésünket, miszerint a város polgármestere helyén kíván maradni.

Mint az ismert: a magyarnarancs.hu hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt (két részben), amelyen az akkor még fideszes Haszilló egy beszélgetés során zsidózik, cigányozik és liberális politikusok kivégzését sürgeti.

Helyben a beszéd megosztotta a választókat, ám sokan támogatják Haszillót, aki a Fidesz is kizárt soraiból, de ő is bejelentette, hogy lemond. Többen ezzel azonban nem értenek egyet. Csak néhány vélemény a polgármester FB-oldaláról:

-         „polgármesternek teljesen igaza volt és nem kellene ez miatt felmondania. inkább igen is legyen erős és egyengesse a keceliek további dolgait. hajrá Feri. Mi szorítunk. Kellesz a kecelieknek ne add fel egy hülye politika miatt.”

-         „Ha volt is ilyen beszéd ami nyilvánosságra került az véleményem magam részéről az, hogy teljes mértékben igaza volt és a mondandójának igenis igazságalapja volt. Nem a kisebbséget kellene nyomni hanem a magyarokat. Nem segélyből élni, hanem menjenek el dolgozni. Ne adja fel Ferenc jó polgármester.

-         „Mindenkinek lehet véleménye ráadásul ez nem nyilvános csak perceknyi magánbeszélgetés volt. Gusztustalan, amit akkor kifundálva tettek ráadásul fel is használtak. Nem szabad feladni mi megválasztottuk. Hajrá polgármester úr!” Tovább-tovább Kecelen és Polgármesterként!

Az ügy most azért is aktuális, mert holnap, azaz csütörtökön lesz Kecelen 13 órakor az alakuló ülés, ahol nagyon úgy tűnik, Haszilló nem jelenti be lemondását. A város honlapján is megtalálható meghívó szerint hét napirendi pont lesz, de a lemondásról szó sincs. Így például az „Önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele, megbízólevelek  átadása, vagy a „ polgármester  illetményének megállapítása”. Egy másik tervezet szerint Haszilló Ferenc 448 ezer forint fizetést kapna, és több mint hatvanezer forint költségtérítést. A meghívót és a tegnap keltezett fizetési előterjesztést Haszilló ellenjegyezte.Íme:

false

 

Egy másik határozattervezet azt írja: Kecel Város Képviselő-testülete a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Felügyelő Bizottságába Haszilló Ferenc polgármestert delegálja.” – ezt is a polgármester jegyzi. Íme:

false

 

Ahogy ezt is Kecel Város Képviselő-testülete a Kiskőrösi és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Tanácsba Haszilló Ferenc polgármestert delegálja.”

És ezt: „Kecel Város Képviselő-testülete a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulási Tanácsba Haszilló Ferenc polgármestert delegálja.”

Helyi forrásaink szerint most két forgatókönyv képzelhető el: Haszilló nem távozik, és mindenhova beássa magát, illetve hamarosan távozik, és addig „szeretne pénzügyileg bespájzolni.”

Holnap két tüntetés is várható Kecelen értesülésünk szerint. Az egyik Haszillót támogatja majd (ez déltől 2-ig tart majd), a másik ellene tüntet majd, vagyis azért, hogy távozzon.

Figyelmébe ajánljuk