Kérdés, hogy kell-e, lehet-e még bármit is mondani a nyírmártonfalvai lombkoronasétányról? Látjuk, Filemon Mihály helyi polgármester – úgy is mint nevezett sétány tulajdonos gazdája – ebben wittgensteini álláspontra helyezkedett. „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell” – írta a Tractatus szerzője, és hát Filemon is amellett van, hogy erről a dologról speciel nem lehet. Sőt, nem kéne. De hohó, az osztrák gondolkodó sokat idézett bon mot-jának van ám egy első fele is: „amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg kell mondani világosan”. Akkor tehát mi is a tényállás filozófiailag a lomb nélküli lombsétány esetében? Megpróbáljuk vázolni.
Abba nem kezdünk bele, hogy mi ez az egész, mindenki hallott róla, mindenki látta, véleményezte, röhögött vagy sírt rajta, sőt, nem kevesen el is zarándokoltak a helyszínre már (ahogyan erről a mi riporterünk is beszámolt nemrég). Az ugyanakkor, hogy mégis mindennek mi a jelentősége, van-e neki egyáltalán, vagy csupán egy rossz poén, egy koszlott gumicsont, egy halványan pislákoló lidércfény-e az egész, nos, erről már megoszlanak a vélemények.
Mi a magunk részéről hajlamosak vagyunk az egészet egyszerre végtelenül materiálisnak, és mégis éterien metaforikusnak látni. Egyfelől tehát nettó lopás a dolog, másfelől meg hamisítatlan káeurópai abszurd.
Kettős látásunkra az ügyben immár az is rásegít, hogy nemrégiben Filemon polgármester úr egy kiszálló tévéstábnak, konkrétan az ATV csapatának, azt találta mondani, hogy – idézzük: „mivel a média az elmúlt időszakban vérig sértette és lejáratta a lomkoronasétánnyal kapcsolatban, ezért azokat a médiumokat, akik erről tudósítottak, mind beperli, és amíg ennek nincs vége, addig nem kíván senkivel szóba állni”.
Ez, akárhogy is számoljuk, marha sok pert fog jelenteni, hiszen, mint mondtuk, mindenki beszámolt a lombkoronasétányról szélesevilágon. Nem lennénk Filemon úr helyében, immár több okból sem. Másfelől az is érdekes, hogy a polgármester a média képviselőinek nyilatkozva azt mondja, hogy nem nyilatkozik. De hát – tehetjük fel az újabb filozófiai kérdést – ez a nyilatkozat sem nyilatkozat már, vagy ez még az, és ha az, akkor milyen lesz az, amelyik már valóban nem az?
Mindegy. Talán fontosabb, ha a nem nyilatkozat-nyilatkozatnak azt az aspektusát vizsgáljuk meg egy pillanatra, ami a szólásszabadságot, a véleményszabadságot, másfelől meg mondjuk a választott vezetők felelősségét és számonkérhetőségét illeti. Szóval, hogy ezt így hogy? Besértődünk, mert a szemét média szóvá teszi, hogy egy lombok nélküli lombkoronasétány nem kóser? Pláne egy kistelepülésen erre elverni az EU-s támogatást nem túl bölcs dolog, esetleg netán mondjuk még gyanús is? Különösen, mivel a környéken úgy szaporodnak a brüsszelita lombkoronasétányok, mintha versenyre ácsolnák őket.
És akkor az a válasz – javasolja Filemon, ha jól értjük, a magyar nyilvánosság egészének –, hogy erről nem kéne beszélni. De azt csak úgy lehetne, ha nem is látnánk, amit, ugye, most kénytelenek vagyunk látni. Ez mindjárt kétféle módon is megoldható.
Tehát vagy szúrjuk ki mindenkinek a szemét, vagy ne építsünk ilyen elcseszett pénznyelőket szerte a vidéken. Mivel a lombkoronasétány áll, elég világos, hogy a filemoni logika szerint akkor melyik is a javasolt eljárás.
Költői, ahogy ugyanabban a beszámolóban, melyben a polgármester nem nyilatkozat-nyilatkozata elhangzott, egy erdész megpróbálja a dolog jó oldalát megtalálni. Ráadásul sikerül is neki! Azt mondja, „egy előnye mégis van a sétánynak: évtizedeken keresztül mind alulról, mind felülnézetből végigkísérhetjük a fák fejlődést”, ha elég türelmesek vagyunk. Na most, ezt annyiban pontosítanánk, hogy az az előnye a sétánynak, hogy amíg évtizedeken át lessük fentről lefelé a lombokat, egyszerre az országot is bámuljuk, de azt alulnézetből. Már feltéve, hogy nem vesztjük eszünket közben, s nem bökjük ki a saját szemünket idejekorán.
