A telep 15 kilométerre van Siófoktól. Azért ilyen messze, mert vízvédelmi okokból nem lehet közelebb a tóhoz. Következésképpen a nagyon drága üzemanyag tovább drágítja a hulladékelszállítást is; cél a nullszaldó. 27 környékbeli település szemete érkezik ide Enyingtől Balatonőszödig.
Olyan ruhában mentünk a telepre, amit nem sajnálunk a koszolódástól. Ehhez képest akár estélyiben is mehettünk volna, mert szennyeződés nem ért. A telep ugyanis patyolattiszta. A táj olyan, mint a Windows XP legendás háttérképe: zöld dombok, kék ég. Siófokról dél felé a 65-ös úton Som után egyetlen kis tábla jelzi a regionális hulladéklerakót. Jobbra be. Még egy kilométer a zöldben, és feltárul a telep. Tiszta betonplaccon hulladékhalmok. Műanyag műanyag hátán, PET-palackok miszlikbe aprítva. Fém italosdobozok összepréselve, bálázva. Hátul, a horizonton a szeméthegy, ami völgy.
Zöldhulladék, PET-palack
Az irodában adattömeg vár. Kerekes Roland, a Siokom ügyvezetője elsődleges magyarázatul Gauss-görbét rajzol, ez a normál eloszlása a balatoni szemétnek. Nyáron megugrik a mennyiség, de arra kell tervezni a munkaerőt, mert ez nem olyan tevékenység, hogy idénybe lehetne embereket alkalmazni.
„Amit itt nem látunk, és amire büszke vagyok, az, hogy területünkön évente negyvenszer visszük a zöldhulladékot, ez a legnagyobb járatszám. A zöld Balatonlellére kerül, ahol komposztálják, szennyvísziszappal keverik, ülepítik és természetes trágyát készítenek belőle. Ez forgalomba kerül, bárki vehet belőle. Sokkal olcsóbb, mint a műtrágya.”
Adatok következnek.
A telep 4 ezer tonna saját begyűjtött kereskedelmi csomagolóanyagot dolgoz fel, 15 ezer tonnát bérválogatással.
Mi lesz a PET-palackok, aludobozok sorsa. Az áram ára az utóbbi egy évben 22 forintról 62 forintra nőtt per kwh, és még magasabb lenne, ha nem tudtak volna bonyolult tárgyalásokon ilyen árat kialkudni a szolgáltatóval. Mert igen, a szemét feldolgozásához, válogatásához is áram kell, nem is kevés. 1,5 millió kwh a telep éves energiafelhasználása.
Túra a szeméthegyen
Íróasztal mellől ezt nem annyira lehet érzékelni, ahhoz, hogy megértsük, terepre kell menni. A telep elején, a hídmérleg mellett balra van a kommunális placc, ahová a lakosság hozhatja be azt a hulladékot, amit nem lehet a kukába tenni. Itt most válogatógép is áll, műanyag és fémhulladék feldolgozása történik. Miszlikbe aprítják, mágnest eresztenek rá, aztán az alumíniumot optikai-mechanikai módszerrel választják el a műanyagtól és a papírtól. Nem lenne ennyi munka és költség persze, ha kevesebbet szemetelnénk, de ha már szemét van, kezelni kell.
A két nagy csarnok egyikében a kommunális hulladék elsődleges válogatása történik. El kell választani a szervest a szervetlentől, az újrahasznosíthatatlant az újrahasznosíthatótól. Az EU irányelvei szerint a lakossági kommunális hulladék 90 százalékát el kell téríteni a lerakótól, vagyis valamilyen formában vissza kell juttatni az „anyag nem vész el, csak átalakul,” pontosabban „újrahasznosul” ciklusba. Régebben szállítószalag vitte egy emeleti „csőbe” a lakossági szemetet; ott ült 12 dolgozó kézzel válogatta, vette ki az újrahasznosítható anyagokat. Bele sem merünk gondolni, milyen munka lehetett. Ma már teljesen gépesített a folyamat.
Gyalog indulunk a lerakó felé, ahol a 10 százalék újrahasznosíthatatlan szemét nyugszik békében. A kaptató előtt csöveket látunk és gázfáklyát. A szemétben termelődő metán miatt. „Az egész lerakó be van csövezve – magyarázza Kerekes Roland és a szeméthalom alól kibújú fekete műanyag csövekre mutat. – A szerves anyagot tartalmazó hulladékban ugyanis metán keletkezik. Ez öngyulladást okozna, nem megfelelő technológia esetén okoz is. Ezt a gázt összegyűjtjük és elfáklyázzuk.”
Oldalt, a halomtól kissé távolabb gázfáklya ég színtelen lánggal, csak a levegő remegéséből lehet látni az égést. „Az így keletkező gáz fűtőértéke a földgázénak kábé 30 százaléka, terveztünk erre gázmotort, hogy legalább valami energiát visszanyerjünk, de ez még folyamatban van. A telepen természetesen dohányozni tilos" – kapjuk az információkat.
Ahhoz, hogy lenézzünk a völgybe, fel kell kaptatni a hegyre, és ez a somi szeméttelepre is igaz. A látvány… látványos. Síkban nagyjából száz focipályányi területű és jó mély a völgy, ahová szemetünk kerül. Az egész ki van bélelve. Vastag gumiszerű fólia, plusz geotextil, amit a mechanikai sérülések ellen technológiailag autógumik védenek. Erre kerül az ömlesztett hulladék, ezt 80-100 milliós hatalmas tömörítőgépek tapossák. Fogas tárcsáik bármilyen aszfaltot, betont seperc alatt feltörnének. Ha a fólia sérülne, nem lenne jó. Hatalmas költséggel kellene felszedni a szennyezett talajt, ameddig a kifolyó lé ért. Mert a szemétből nem csak gáz képződik, hanem folyadék is. Gondoljunk csak a háztartási szemétre; a megbuggyant paradicsomra, a megposhadt paprikára, a penészes tejfölre, szóval ilyesmire, amit nem komposztáltunk és nem is a szennyvízcsatornába kerül. Az ilyesmi előbb-utóbb levet ereszt, a víz így vagy úgy visszajut a körforgásba: a biológiai stabilizáció során vagy elpárolog, vagy kicsorog a szeméthalom alján a másik közeli bélelt medencébe, a szennyvíztározóba. Ezt folyamatosan ártalmatlanítani a környéken nem tudják a balatoni csatornahasználat szezonálissága miatt, ezért más telepre viszik.
Mint a dolgozóktól megtudtuk, a hegyen mindenféle tárgyat lehet találni, értékeseket is, például jegygyűrűt, pénztárcát.
Egyszer volt olyan, hogy a rendőrség szólt a gépkezelőknek, figyeljenek, ha emberi testrészeket látnának esetleg, mert előfordulhat.
Mi van a szemétben?
Szinte minden a felismerhető tárgyak közül. Láttunk kempingszék háttámlát, gumislagot, videokazetta szalagot, szódásszifont, vesszőkosarat, malacperselyt, bőrmellényt, görbe bögrét. A kommunális hulladékból kiválogatott éghető anyagokból úgynevezett származtatott tüzelőanyag készül, ami erőművekben (pl. a Vértesi Erőműben) úgy ég, mint a szén vagy a lignit.
A telep másik csarnokában kereskedelmi csomagolóanyagok válogatása zajlik optikai válogató berendezésekkel. A gépsor bármilyen más szeparációs munkára alkalmas lenne, például ocsút a pelyvától elkülöníteni. Bemegy a vegyes hulladék, kijön szétválogatva. Ez éppen Kecskemét szemete; ott gyűjtötték külön, itt válogatják szét. Szalagok viszik fel, a kis fülkében helyükre fújják a különböző hulladékféléket a fúvókák. A csöveken szelektált anyagok jönnek ki.
A csarnok mellett bálában állnak a termékek: az újrahasznosításra váró PET-palackok, alumínium italosdobozok. Nézzük a márka szortimentet, minden van. Fém kategóriában: energiaital, sör, üdítők, kávémárkák, sokféle színes doboz kilapítva. Olasz üzemben lesz belőlük alupogácsa, amiből majd újra aludoboz lesz, ami újra szeméttelepre kerül, és újrahasznosul, talán megint újra.
„A gyereket ezt nagyon szeretik”
A teleptúra után tereptúrára megyünk. Előáll egy szép kukásautó, a cég negyven hasonló kocsijának egyike. Sajnos az, aminek a fülkéje négyüléses, most szervízben van, így a sofőr plusz két rakodó rend megbomlik, amikor megkapjuk az egyik helyet, értelemszerűen rakodóit. Hendl Márk a sofőr, Csekő Antal rakodó középen kucorog. Harmadik társuknak kiadjuk a táskáját, hátha ebédelni akar, míg visszaérünk.
A behozott 4 tonna dombtetői leürítése után indulunk Nagyberénybe. Oda szól a túra ezen a délelőttön. A 65-ös főúton sípolni kezd a DAF. Ha az ablaktörlő lapátot bizonyos szögből éri a szembeszél, akkor egy gumivalami, ami nem simul tökéletesen, élénk vonyításba kezd. Nagyon idegesítő, de a fiúk már megszokták. Berényben folytatják a reggel hétkor Somban kezdett munkát; az első utcánál megállunk, Antal kiszáll, felönti az első kukát, onnantól lépésben haladunk. A következő kapunál Márk büszkén mutatja a járművet: „A kocsi hátsó része be van kamerázva, ezen a monitoron látom, hogy a rakodótársaim mit csinálnak éppen, hol vannak. Hogy tudjak rájuk vigyázni. Amikor fellépnek a fellépőre, akkor is van egy hangjelzés.”
Megyünk tovább lassan, óvatosan. Vannak szűk utcák, ahol nehéz megfordulni. Az egyik porta, egy tehenészet nagykapuja nyitva, mint szemétnapokon mindig, hogy meg tudjanak fordulni a kukások. Különben elég bonyolult lenne. A terep nem egyenes. Lejtőn lefelé fel kell emelni a kukásautó hátulját, hogy le ne érjen. Egy gombnyomás, szisszen a pneumatika, tükrökből és a monitoron látni mindent.
„A gyerekek nagyon szeretik ezt nézni” – mondja Márk és közben Antalt figyeli, aki felfelé gyalogol, mert éppen hegynek tolatunk, és munkavédelmi okokból a kocsi fellépőjén tolatómenetben nem állhat rakodó, mert ha ott állna, nem lehetne tolatni, automatikusan letilt a rendszer. „Volt, hogy kisgyereknek megmutattuk a fülkét. Sokszor integetnek nekünk, és a rakodóink mindig visszaintegetnek. Az különösen jólesik, hogy nagy melegben többször volt, hogy az emberek hoztak ki nekünk hideg vizet. Szerencsére vizet, mert amilyen »sovány« vagyok, a cukros üdítő nekem nem tenne jót.”
Házról házra gurulunk. Márk nagyon profi és türelmes a türelmetlen autósokkal is. Egy düledező régi ház mellett külön óvatossággal halad el. A kocsmánál akad egy kis probléma. Négy kuka van kitéve, de csak három fizetve, ez kiderül a közületi listából. Gyors egyeztetés. Egy marad, három ürítve.
A következő utcában vezetéklelógásra figyelmeztetett az előző túra. Erre a célra van egy kampós rúd a kocsin, amivel a rakodó fel tudja emelni a vezetéket, hogy átférjenek alatta, és persze üzenetet hagynak a tulajnak, hogy fel kéne kötni a drótot. Itt már intézkedtek, elférünk.
Antal már vagy a századik kukánál száll fel a hágcsóra és száll le. Nem lehet jó az ízületeknek. Ilyen munka mellett nyilván nem járnak edzőterembe, jegyezzük meg. „Azt nem, de ott van neki az otthoni edzés” – mondja Márk. Építkezik, a háznál is van emelgetnivaló elég.
Érdeklődünk, hogy meg lehet-e ebből a munkából élni. „Megfizetnek, nem panaszkodom – feleli Márk. – Nekem az édesapám is sofőr volt, és a testvéremmel úgy gondoltuk, hogy ez nekünk is jó lesz. Szeretem ezt a munkát. Előtte futárcégnél voltam, ott a sietés volt a lényeg, itt inkább a figyelem. Együtt kell működni a rakodókkal, úgy állni meg, hogy nekik könnyebb legyen a munka, kevesebb az emelés. Sokat tanultam tőlük, segítünk egymásnak. Ennek a 110 literes fekete kukának a legjobb a fogása egyébként, ezt a legkönnyebb borítani. Anti az egyik legjobb, leggyorsabb, vele nagyon könnyű dolgozni. Egyébként nemrég tettem le a buszos vizsgát, szóval buszt is vezethetek.”
Nagyberény kész. Indulás vissza a telepre. Mentünk 10 kilométert egy óra alatt. Antal visszaül a fülkébe, a következő túrát beszélik meg. A telepre beérve műanyag báláknál fordulunk meg. Valahol ott lehet az a pár vizes palack is, aminek tartalmát a nyáron ittuk ki Siófokon. Nem kellemes látvány. Lehet, csapvizet kellett volna inkább.
