Számok a vidéki szegénységről

A nyomor grádicsai

  • Tamás Gábor
  • 2013.01.03 14:20

Kis-Magyarország

A terjedő szegénységről a kikapcsolt közszolgáltatások, a halálozási adatok vagy a vasúti menetrend is sokat elárulnak.

A személyes kapcsolatokat egyaránt romboló egzisztenciális bizonytalanság, az ebből fakadó kiszolgáltatottság, lemondás a mindennapokat élhetővé tevő komfortokról, végül a pénztelenség, aztán a teljes nincstelenség - sorolja a lecsúszás fokozatait Vida András munkaerő-piaci szakértő, szociológus. Ahogyan ő fogalmazott: ezek a nyomor grádicsai. A nyilvánosan elérhető adatok is dermesztő képet festenek a hazai - elsősorban a vidéki - szegénységről.

Kihűlt

Lakosságarányos összevetésben tavaly négyszer annyian fagytak meg Magyarországon, mint Lengyelországban, legalábbis a rendőrségi adatok szerint. Ám a statisztikákat igyekeznek a hatóságok úgy alakítani, hogy azokban például az alkoholos kihűlés, vagy az erősebb nyugtatószer használata miatt bekövetkezett eszméletvesztés eltakarja azt, hogy az illető egy fűtetlen ingatlanban egyszerűen megfagyott. Vida szerint a megállíthatatlanul terjedő szegénység valódi fokmérője már rég nem a foglalkoztatási, iskolázottsági vagy élelmiszer-fogyasztási adatokból következtethető ki, hanem a mindennapos megélhetéshez szükséges közszolgáltatások megfizethetetlenné válásából.

 

Képünk illusztráció


Képünk illusztráció

Fotó: Németh Dániel

A vezetékes gázszolgáltatásba bekötött 2,6 millió ingatlan több mint tíz százalékában a szolgáltató vagy korlátozta a fogyasztást, vagy a "a szolgáltatást megszüntette". (A saját szempontjai szerint joggal, hiszen a tulajdonos nem fizette ki a számlákat.) Egy fővárosi társasház fűtetlensége másodpercek alatt országos hírré tud válni a médiában, de ha vidéken történik ilyen, az jóformán észrevétlen marad. Az áramszolgáltatók kissé türelmesebbek ugyan, de a lekapcsolt szolgáltatások száma ebben az ágazatban is százezresre nőtt. A vezetékes vízszolgáltatásról országos összegzés jelenleg nincs. A területi szolgáltatóktól kapott információink szerint azonban folyamatosan nő azon fogyasztási helyek száma, ahol a telken lévő, gyakran illegális víznyerő helyről (ásott vagy fúrt kútból) úgynevezett vegyes üzemeltetésben használják a lakók a házi vízrendszert: a csőből isznak, a kútból fürdenek. Egyes vélemények szerint az erre beállt háztartások száma országosan akár a húsz százalékot is elértheti, és különösen azokra a területekre jellemző, ahol még nincs kiépített csatornarendszer.

 

Nem hivatalos összegzés szerint a családok mintegy harmada kizárólag a rezsire és az alapvető élelmiszerekre keres, és tíz százaléknyira tehető azok száma, akik a legalapvetőbb közszolgáltatásokat is nélkülözik.

Összeomlott

Ezek is jól mutatják, hogy a háztartások jelentékeny hányadában egyszerűen elfogyott a pénz. Különösen nehéz a helyzet vidéken: a falvak nagy részéből eltűnt a jövedelemszerzési lehetőség, sok helyütt az önkormányzat az egyetlen munkáltató. Általánossá vált az uzsorázás a boltokban, a hozomra kiadott kenyeret például kilónként 400 forintért mérik Szabolcsbákán hónap végén, az elszámoláskor.

Horn Péter akadémikus, a Kaposvári Egyetem professzora szerint tragikomikus, hogy a termőföld elvileg éppen a lecsúszásban levő régiókban termelhetné a legnagyobb hasznot. Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a világ élelmiszer-termelésében erőteljes kereslet várható a következő évtizedekben. Az akadémikus megjegyezte, a kínaiak a legjobb területeiket "leiparosították", az öntözhető táblák 40 százalékát elvesztették. Pénzük viszont van, így agrárgazdaságukat is nagy hozamú technológiákra állították át.

A mi területeink folyamatos és hozamos gazdálkodásra simán alkalmasak, és ez az egyre terjedő szegénység leküzdésében nagy szerepet játszhatna. De nem úgy, ahogyan Horn szerint a jelenlegi kormány teszi (szétverve még azt is, ami működik), hanem rendszerbe szervezve. A 25-30 évvel ezelőtti statisztikákból azonnal érthető, miért nem kellett akkor olyan mindennapos problémákról beszélni a magyar falun, mint most: a kádári foglalkoztatáspolitikát természetesen áthatotta a "munkáltatási kényszer", de a külföldi tőkéből behozott technológia és az ahhoz kapcsolódó háztáji termelés jövedelmező volt. Ebből alakult ki az a világ, amelyből a vidéken élők jelentős részének nem az volt a probléma, hogy miből fizesse ki a vízdíjat, hanem hogy miként szerezhetne soron kívül kocka Ladát. Ez a struktúra az ésszerű, mérsékelt vagyoni alapú kárpótlás helyett bevezetett földosztás és szövetkezeti vagyonnevesítés során szétesett, ám a legnagyobb baj nem ez volt. Hanem az, hogy ezzel egy időben omlott össze a legnagyobb munkaerőtömeget felszívó ipari foglalkoztatás is.

Horn Péter álláspontja szerint a kormány által erőltetett családi gazdálkodás zsákutca. Erre a nálunk fejlettebb országokban már rájöttek: Németországban például a tíz évvel ezelőtt regisztrált másfél millió családi gazdaságból ötszázezer maradt mára, és azok jelentős része is úgynevezett személyes jogú gazdálkodási egységgé válik a közeljövőben. Arról nem is beszélve, hogy a családi gazdaság "konjunkturális" műfaj: ott sikeres, ahol eleve van pénz. A manufakturális agrárgazdálkodás tehát, sokak reményével szemben, jelentős munkaerőt - legalábbis a legális szférában - lekötni nem fog, ellenben rontja legnagyobb természeti kincsünk hatékony kihasználásának lehetőségeit. Más megoldást is kell tehát találni.

Nem mobil

Ami nem lesz könnyű, mert olyan közegről beszélünk, amelyben akár csak a munkahelyre eljutás is kigazdálkodhatatlan gondot okozhat. Böde Tamás faluszociológus lapunknak elmondta: az egyik borsodi kistelepülésen a rendszerváltást követő tíz évben rendszeresen számolták a kivezető úton elhaladó autókat. Egy idő után azonosítani is tudták, hogy a rendszeresen kihajtó járművek merre tartanak, melyikben ülnek a még működő ipartelepek, bányavállalatok munkásai, s melyikben az építkezéseken, magánházaknál feketemunkát végzők. 2010 nyarán a felmérést megismételték, az eredmény lesújtó: az így rendszeresen munkába járók száma megtizedelődött. Közben a települési buszjáratok száma is a felére olvadt, a szomszédos faluba járó vonatközlekedést pedig tavaly megszüntették. De ez utóbbi nem csak ott probléma: a napokban bevezetett új MÁV-menetrend szerint az elvileg agyontámogatott vörösiszap-sújtotta Kolontáron az utasoknak a felszállásra nulla lehetőségük maradt. Így járt Szentgál-Mésztelep és Kislőd is, meg vagy tucatnyi olyan kistérségi vonal, ahol a gépkocsival nem rendelkező lakók tömegközlekedés nélkül maradtak.

És ez még csak a mindennapos mobilitás problémája. Nagyobb gond lehet egy kedvezőbb munkahelyhez való közelebb költözés. Ma Magyarországon egy átlagos család szinte megoldhatatlan feladat elé kerül, ha valamelyik tagja a képzettségének megfelelő, jó kereseti lehetőséget kínáló munkahelyre lel akár csak száz kilométerre is az állandó lakhelyétől. Ez a helyzet is tipikus kezdete a hazai családok szétesésének. A férj/feleség máshol él, mint a család, és bár a pénzt hazaadja, nagy valószínűséggel elszakad a közösségtől. Ha együtt költöznek, a hátrahagyott ingatlan többnyire eladhatatlan, közmű- és egyéb terhei viszont továbbra is élnek, az új lakóhely lakbére, rezsije viszont új költségként jelenik meg. A kormány nyáron sokat emlegetett "munkaerő-mozgatási" közmunkaprogramjának (vagyis hogy akár több száz kilométerre is elviszik a munkásokat) is ez az egyik legnagyobb buktatója. A vidéki emberek munkahelyhez illeszkedő mobilitása alacsony. Az átlagos magyar fiatal és vidéki házaspár puszta földrajzi okok miatt egy új (hangsúlyozzuk: belföldi) munkahely megszerzésekor háromszor akkora hátrányban van, mint hasonló korú németországi társa, az észak-amerikai ösz-szevetésre pedig szót sem érdemes vesztegetni. Böde ezt úgy fogalmazta meg: egy jó karrier legnagyobb fékje néha csak a falusi fürdőszobás családi ház, nagy telekkel. Amit nem lehet csak úgy otthagyni, hiszen az érték.

Más a helyzet a magasabb képzettséget igénylő külföldi munkavállalással. Erre általában egyedülálló fiatalok, illetve - némi meglepetésre - a nyugdíjkorhatárhoz közelítő, tapasztalt szakemberek vállalkoznak, jelentős részük véglegesen új hazát is választ ezzel magának. Ma erről különböző adatok keringenek. Abban mindenesetre konszenzus van, hogy százezres nagyságrendben próbáltak csak az elmúlt két évben honfitársaink külföldön munkahelyet találni.

Kistérségi izé

A kormányzattól nem vitatható el, hogy a drámai helyzetből próbál kiutat keresni. A családi gazdaságok mellett az ipar terjeszkedésével is számol, sorra köt stratégiai szerződéseket külföldi cégekkel, amelyek - legalábbis a gazdasági tárcától kapott hivatalos álláspont szerint - a beszállítókat és egyéb szolgáltatásokat is beleértve akár százötven-kétszázezer, részben új, részben megtartható munkahelyet teremthetnek. Csakhogy az államigazgatás szervezése nem abba az irányba halad, hogy ezeket a központokat jól kiszolgálhatná. Csendesen zajlik a kistérségek felszámolása, ezzel párhuzamosan a járási központok kialakítása, miközben azok az emberek, akik mindennapos ügyeiket a munkahelyükhöz közel szeretnék elintézni, gyakran egészen más irányba közlekednek. Másfelé megy a tőke, és megint más irányba az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra. Krémer Balázs szociológus, a Debreceni Egyetem tanára úgy fogalmazott, hogy "jelen pillanatban senki sem tudja pontosan megmondani, mi is ez a kistérségi izé". Közigazgatási, gazdaságszervezési, fejlesztéskoordináló egységnek kell-e tekinteni, vagy csak egy olyan újabb hivatali rendszernek, amely munkahelyet igazából a kiválasztottaknak teremt.

Az új közigazgatási modell kulcseleme lesz a képzési rendszerek központosítása, amellyel szemben a kutatóknak legalábbis kétségeik vannak: valamilyen központ megmondja majd, ki legyen az iskolaigazgató, az országos képzésben kinek és minek lesz helye, hol lesz az országos képzési jegyzéknek megfelelő tanfolyam. Ebből sok jó eddig sem jött ki. A szakmával rendelkező, esetleg középfokú végzettséget is szerzett magyar emberek alig tíz százaléka dolgozik választott mesterségében, negyven százalékuk pedig a hivatalos statisztika szerint sehol. A már említett földrajzi és egyéb okok miatt ez utóbbiaknak esélyük sincs a tartós és kiszámítható munkavállalásra, mivel a stratégiai partnerséget is vállaló multiknak nagyobb tömegben igazából csak "biorobotok" kellenek. Ezt a helyzetet kevesen bírják, inkább választják a söprögetős közmunkás életet, amely ugyan megjelenik a hivatalos statisztikában mint munkahelyteremtő lehetőség, de az innen szerzett fizetség nemhogy a közműszámlákra, a mindennapos megélhetésre is kevés.

Neked ajánljuk