"A szocializmusban is jobb volt, mint most" - mihez lehet kezdeni egy dunántúli kisvárosban?

Kis-Magyarország

A Szekszárd és Pécs között lévő Bonyhádon fél óra alatt kétszer bejártuk a filmdíszlet jellegű belvárost oda-vissza, próbáltunk beülni valahová, hogy aztán megnézzük a kissé megszürkült kisváros látnivalóit.

A beüléssel máris gondok vannak. Rosszkor jöttünk ugyanis, hétfőn a Völgység Múzeum zárva, a városi könyvtár majd csak 11-kor nyit. A termálfürdő átmenetileg zárva van, csobbanás kizárva. Pékség a főtéren, kis asztallal, a célnak megfelel. Eszünk sósat és édeset, meg iszunk kávét, vizet, és csak hogy teljen az idő, nyomogatjuk a mobilt. Kérdezzük az eladót, mit lehet itt csinálni, de azt a lakonikus választ kapjuk, hogy leginkább semmit, de azt nagyon. Az eladónak igaza van, de ezt saját bőrünkön kell megtapasztalni.

A Perczelek városának leghíresebb épülete a Perczel-kúria. Azt hittük, rosszul látunk, de a Perczel Kúriát (ilyen írásmóddal szerepel hivatalosan – a szerk.) a Sportcentrum honlapján találjuk meg. Nem is oly sajátos helyi fifikával ugyanis így sikerült pályázati pénzt szerezni. Ott állunk a zárt kapu előtt, mert ide is rosszkor jöttünk: kedden 9 és 11, csütörtökön 13-15 óra között kellett volna jelentkeznünk bebocsátásért. Ezt a Sportcentrum weboldaláról nyíló külön „Perczel Kúria” aloldalról tudjuk meg, amelynek fotóin Perczel Mór egyáltalán nem látható, a fideszes polgármester, Filóné Ferencz Ibolya viszont igen. A sport és a Perczelek akart vagy akaratlan összehozására megmosolyogtató példa, hogy a helyi zománcárugyárat alapító III. Perczel Béla nevét a könyvtár vezetője sajátos, a focistákra emlékeztető névsorrendben, Perczel Béla Háromként említi többször is, teljes komolysággal. (Lásd még: Esterházy II, de az kicsit más.)

A Perczel-emlékszobát így csak kicsit pszichedelikus jellegű, a 90-es évek városi tévés lassú snittjeivel andalító videón láthattuk egyelőre.

 
Fotó: A szerző felvétele

A járdán toporogtunkban éppen azt nézegetjük a neten, hogy az épületet előszeretettel használják politikai rendezvényekre és a Mathias Corvinus Collegium is rendszeresen tart itt fejtágítókat, amikor turistás téblábolásunkat látva egy járókelő idősebb úr megjegyzi, hogy nem csak az idegenek nem tudnak bejutni, hanem az itteniek sem. Amióta 2021-ben állami pénzből fel lett újítva a hely, olyan drága lett, hogy a bonyhádiak közül csak kevesen tudják megfizetni. Panaszolja, hogy a lánya esküvőjére akarták igénybe venni, de a mintegy félmilliós helyszínhasználati költség miatt inkább egy környékbeli éttermet választottak, ott csak a vacsorát kellett fizetni.

Egyébiránt ebben a házban született Perczel Mór, a szabadságharc honvédtábornoka és itt töltötte életének utolsó harminc évét, itt írhatta saját költségén kiadott, helyben nyomtatott memoárját. Kár, hogy nincs meg online, mert abból a részletből, amit a Tolnamegyei Közlöny, Szegzárd (sic!) 1883. december 9-i számában találtunk, a tábornok úrnak elég jó stílusa volt, ami el is várható tőle, hiszen két évig maga Vörösmarty Mihály volt a nevelője.

 
Fotó: A szerző felvétele

Alkalmi idegenvezetőnk szerint az egy dolog, hogy a Perczel Kúria helyre van állítva, az Arany Oroszlán viszont a város szégyene, és régen minden jobb volt. Visszakanyarodunk a főtérre a megnevezett vendéglátóipari egység felé, és folyton arra gondolunk, hogy mit lehet Bonyhádon csinálni az embernek a szabad idejében. Mert hogy hétköznap fényes nappal alig járnak emberek az utcán, hogy parkolóhely is bőven van és ingyenes, az egy dolog. De mindig ez van? Visszaülünk a kocsiba kicsit melegedni, a „Hova menjünk Bonyhádon” kérdéskörben keresünk. Leginkább arra jutunk, hogy ez jó kérdés. Van egy jópofa videó egy videóbloggertől, aki kutyával és sűrű szipogással adja vissza az élményt, a közeli kereskedelmi egységeket és nyilvános illemhelyet is lemeózva. Egy helyi vállalkozó, a Momentum polgármesterjelöltje politikamentesen mutatta be első és második videójában, hogy Bonyhádon péntek este roló lehúzva, szórakozási lehetőség ohne, szinte minden egykor létezett hely zárva. Plusz találtunk egy videót, amin a város egykori polgármestere, az azóta államtitkárrá avanzsált Potápi Árpád mutat be a fiúkkal gasztropornó kategóriájú főzőcskét férfiakkal, ugyanitt a polgármester asszony is bájolog pár hosszú percig statikus beállításban a Perczel Kúria termeiben. A köznépnek azonban a jelek szerint nem fenékig tejfel, annyira nem, hogy a vendéglátó egységek sorra voltak kénytelenek bezárni.

 
Fotó: A szerző felvétele

A vásárlóerő gyengélkedése a belváros házain is látszik, ahogy folytatjuk a sétát. A műemléki örökség óvása nem igazán elsődleges szempont. Házak homlokzatára vert vezetékek, málló vakolatok, aládúcolt erkély, vetemedett kapuk, ablakkeretekről hámló festékrétegek. Boltok vevő nélkül. Elhaladunk a pébánia mellett, ahol tábla hirdeti, hogy „E falak közt mindig édes örömmel időzött – mint a Perczel fiúk nevelője – Vörösmarty Mihály magyar költő-király. Bonyhád két jeles papjának, Egyed Antal plébános és Teslér László káplánnak társaságában.” Már éppen fennakadnánk a társaságbeli édes öröm mibenlétén, de a következő sorban jön az értelmezés: „mert beszédük csak a haza és a literatura volt”.

Időzünk egy kicsit a monarchia építészeti hangulatában, lassan haladunk az Arany Oroszlán szálloda felé. Útbaigazításul annyit tudunk, hogy a higiéniai és szépészeti cikkeket áruló üzletlánc boltjával szemben van, jellegzetes az épület. A Perczel család birtokain az 1700-as évek elején engedélyezte a zsidók betelepedését. Ugyanekkor jöttek a németek is egyébiránt. Az Arany Oroszlánt a zsidónegyed szélén a Perczelek építtették, 1895-ben már zsidó bérlő üzemeltette, majd megvették.Szombat cikkében egy fotón a szálloda teraszán a tulajdonos család tagja, Erdős Pálné látható hétéves kisfiával a negyvenes évek elején. Auschwitzban gyilkolták meg őket.

Nézzük az épületet, amelyben most balról százforintos jellegű bolt üzemel, oldalsó ablakában – talán a hidegre való tekintettel –  vécépapír gurigák felhalmozva. Az egykor szebb napokat látott főbejáratról lóg a pár hete ott árult karácsonyfák árpapírja. Ablakok betörve, zsanérok lógva, mindenre por ülepedett.

 
Fotó: A szerző felvétele

Mint a korabeli képek mutatják, világos kőporos vakolat volt az épületen 1913-ban, 1919-ben és 1958-ban is, amikor már Béke Szállóként működött. Felmegyünk a kopott lépcsőn a teraszra, ahol az úri kaszinó közönsége kellemesen fröccsözhetett a békeidőkben, és ahol Erdős Pálné ült a kisfiával; nézzük a Szentháromság szobrot, a városka forgalmát és olvasunk tovább.

Pár évvel a rendszerváltás előtt, 1987-ben a Tolnai Népújság július 23-i számában azt nyilatkozta a Vendéglátóipari Vállalat igazgatója: „A Béke Szálló az utóbbi időben már nem felelt meg az osztályba sorolás feltételeinek, ezért kellett bezárni. Nem volt kihasználva addig sem, ezért közel egymillió forint veszteséget jelentett évente a vállalatnak. A felújításhoz a jelenlegi fagerendás tetőszerkezet és a födém cseréje kellene, mert így valószínűleg nem bírná el a vizesblokkot. Az pedig nyolc személyenként előírás, még fogadó esetén is. A rekonstrukció annyiba kerülne, mint egy új szálloda építése. A bonyhádi tanácsot megkértük tavaly ősszel, hogy a műszaki osztályuk vizsgálja meg az épületet, hogy így elbírná-e az átalakítást. Eddig még nem kaptunk választ. Egyébként egyedül nem tudjuk fedezni a munkák költségeit, nincs rá pénze a vállalatnak. Társadalmi összefogás kellene. A tanáccsal, meg a helyi vállalatokkal közösen talán meg tudnánk teremteni a szükséges anyagi bázist. Legalább tízmillió forint kellene.” „Ha jelentkezne egy elég pénzzel rendelkező magánszemély...?” – kérdezi az újságíró. „Egy nyugatnémet állampolgár már meg akarta venni, de miután megnézte, elállt az üzlettől. Hát itt tartunk. Néhány héten belül újra összeülünk Bonyhád vezetőivel, s ha reális igény van a szállodára, megkeressük a megoldást...”

 
Fotó: A szerző felvétele

A megoldás megjött, mert 1993. október 1-én már azt írta a lap, hogy „Panghy László tulajdonos és családja az elmúlt kedden bemutatta a bonyhádiaknak a régi-új szállót. Sok szó nem esett, szalagot sem vágtak át, egyszerűen betessékelték a vendégeket, nézzenek körül. A meghívottak kissé meghökkenve álltak meg egy-egy szoba ajtajában, merthogy sokan emlékeznek még a lavóros korszakra, amikor fürdőszobának még híre-hamva nem volt, penészvirág viszont annál több nőtt az épületben. Az egykori díszterem is visszakapta régi fényét, a lépcsőház pedig igazán impozáns lett.” Ekkor került vissza az épület homlokzatára az oroszlán, amit valószínűleg még a 19. század végén az épületet bérlő Spitzer házaspár tett fel, aztán 1945 után valakik levették, és évtizedekig nem került vissza. 1993. október 20-án a privatizált hely már az étterem, pizzéria és söröző megnyílását hirdette. A nyitva tartás állapota nem tartott sokáig. 2005-ben arról számoltak be a lapok, hogy a szobák egy része magánlakássá van alakítva, a többiben nyugdíjasotthont próbáltak kialakítani, és egyébiránt benövi a gaz.

 
Fotó: A szerző felvétele

Lefelé megyünk a teraszról, amikor kialakul egy beszélgetés egy helyi lakossal úgy, hogy csak ámulunk. Kapunk tippeket, kit keressünk ezzel és azzal a témával, jegyzetelünk szorgalmasan. Megtudjuk, hogy a legnagyobb ünnep a városban a magyar tarka tehénfajta tiszteletére rendezett Tarka Marhafesztivál, amikor is a tehén iránti tisztelet és szeretet abban is megnyilvánul, hogy marhahús ételek rotyognak kondérokban a téren egy-egy augusztusi hétvégén. Megtudjuk továbbá, hogy a fiatalok innen is húznak el, aki tud már Szekszárdon, Pécsen, vagy inkább külföldön dolgozik, különösen a németek, akiknek könnyebb. És hogy milyen élet volt itt anno, de még a szocializmusban is jobb volt, mint mostan. Mert akkor az Arany Oroszlán is nyitva volt.

A Tolnavármegye 1899. október 8-i számában az olvasható, hogy Hoffer István igazgató-tanítót nyugdíjba vonulása alkalmából az egész város ünnepelte. „Az ünnepség után déli 1/ 1 órakor vette kezdetét az ünnepi díszebéd. Az «Arany oroszlán» nagytermében 100 terítékű bankett várta az ünnepeltet ép úgy, mint az ünneplőket A díszhely természetesen a jubilálót illette meg, jobbján Perczel Dezső, a képviselőház elnöke, balján pedig Jorgits János dr. plébános, iskolaszéki elnök foglalt helyet, kikhez sorakoztak: Kramplin József gyógyszerész, Kompost Alfonz ezredes, Nunkovits Ferenc szegzárdi főszolgabíró, Perczel Béla bonyhádi főszolgabíró, Osztrics Mihály járásbíró, Schweiz Antal dr ügyvéd, Halász Géza szolgabíró stb., szóval Bonyhád egész intelligenciája. Perczel Dezső lendületes szavakban az ünnepeltet éltette, úgyszintén Nunkovits főszolgabíró, dr. Jorgits plébános a jubiláns hivatalos életét, Kramolin patikárus a gyermeki pajtáskortól a mai ünnepnapig a jubiláns baráti életének mozzanatait hangsúlyozták, Schweiz Antal dr. szinte talpraesett toasztot mondott, még mielőtt a körülbelül 20 drb üdvözlő táviratra és levélre került volna a sor.”

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.