Békéscsabai Fidesz-elnöknek választották Simonka volt munkatársát, akit a cégvezetéstől is eltiltottak

Kis-Magyarország

A Szegedi Balázs vezette szövetkezet kétmillió forinttal rövidítette meg a költségvetést, most mégis ő lett a békéscsabai Fidesz-szervezet elnöke. 

 

A Békés megyei közgyűlés fideszes alelnöke, Szegedi Balázs tavaly februárban az akkor éppen célegyenesbe ért országgyűlési választási kampányában posztolta a Vadhajtások egyik bejegyzését. A Fidesz-kormányhoz közel álló propagandaoldal a Fidelitasra hivatkozva azt írta, hogy Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője és a Békéscsaba központú Békés 1. számú választókerület akkori összellenzéki képviselőjelöltje feleslegesen bérel irodákat országszerte adófizetői pénzből, és ezek együttes összege egy év alatt elérheti a 20 millió forintot. Stummer végül vesztett, és a Vadhajtások posztjában állítottak sem nyertek bizonyítást. 

Az eset azért volt figyelemre méltó, mert – mint a Narancs.hu még 2022 februárjában kiderítette – olyan kormánypárti politikus bírált egy ellenzéki jelöltet, aki nem feddhetetlen. Az ügy lényege, hogy 2018. június 21-én vált jogerőssé annak a Paprikakert TÉSZ Kft. nevű cégnek a megszüntetése, amely kulcsszerepet játszik a Simonka és társai ellen a Fővárosi Törvényszéken folyó, bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás miatti jelenleg is folyó perben. 2018 nyarát követően dőltek be azok a gazdasági társaságok, amelyekben a Paprikakert TÉSZ Kft. tulajdonrésszel rendelkezett, közülük is elsőként a Dél-Békési Turisztikai Szolgáltató Szociális Szövetkezet, amelynek vezető tisztségviselője Szegedi Balázs volt.

A szövetkezettel szemben törvényességi felügyeleti eljárás indult, 2018. július 30-án megszűntnek nyilvánították. Megindult a kényszertörlési eljárás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kétmilliós követelést jelentett be, ennek jogosságát a szövetkezet vezetője nem vitatta. Az eljárás több mint három évig húzódott, végül 2021. december 28-án fejeződött be.

A cég ügyvezetőjét, Szegedi Balázst a bíróság három évre, 2024. december 28-ig eltiltotta a cégvezetéstől, méghozzá azért, mert a fideszes politikus kétmillió forinttal rövidítette meg a költségvetést.

Akkori cikkünk megjelenése után Herczeg Tamás telefonon kereste meg cikkírónkat és megköszönte, hogy portálunk minderre felhívta a figyelmét. Egyben jelezte, a történtekre tekintettel kitette választási stábjából Szegedit. Mindezek ellenére Szegedi Balázst most békéscsabai Fidesz-elnöknek választották meg

 
Szegedi Balázs a Békés megyei közgyűlésben
Forrás: Facebook/Szegedi Balázs

„A Fidesz békéscsabai közössége nagyarányban meghozott egy legitim döntést, a lelkiismerete tiszta, Ön pedig azt ír, amit akar” – így reagált most Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a Narancs.hu-nak arra a felvetésére: mennyire szerencsés a békéscsabai szervezet élére a költségvetés milliós megkurtítása miatt a cégvezetéstől jelenleg is eltiltott politikust választani. 

Herczeg, aki második ciklus óta parlamenti képviselője Békéscsabának és környékének, egyben a választókerület elnöke, értetlenségét fejezte ki, majd némiképp indulatosan és gúnyosan azt mondta, hogy ők „most nem cégvezetőt, hanem a békési megyeszékhely fideszes elnökét választották meg.” Ezt követően merő kekeckedésnek nevezte felvetésünket, miközben csupán arra emlékeztettük, hogy az új Fidesz-elnök előélete nem feltétlenül patyolattiszta, s az ellene meghozott bírósági határozat jelenleg is érvényben van. 

Szegedi Balázs korábban Simonka György közeli munkatársa volt, és korábban 2016-ban szervezett kommentálással is igyekezett kiállni mellette. Miután kiderült, hogy a Szegedi által először még "aljas rágalmaknak" nevezett vádak igazak, és egy vádirathoz és egy büntetőperhez vezettek, Szegedi rugalmasan elszakadt Dél-Békés egykor nagyhatalmú kormánypárti országgyűlési képviselőjétől és később Békéscsabán, Herczeg Tamás csapatában tűnt fel. Most, ilyen előzmények után választották a múlt pénteken az 55 ezres viharsarki főváros Fidesz szervezetének élére.

 
Herczeg Tamás
Forrás: Facebook/Herczeg Tamás

„Miért érdekes ez?”

Herczeg Tamás békéscsabai fideszes országgyűlési képviselőt tavaly májusban azzal az információval szembesítettük, hogy őrizetbe vétele és letartóztatása előtt belépett a Fidesz békéscsabai szervezetébe a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) békéscsabai központú, Közösségi Misszió intézményének két ügyvezetője. A két vezetőt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják, ahol a kárérték eléri a 8 milliárd forintot. Herczeg felvetésünkre azt kérdezte, hogy „miért érdekes ez?”, majd további kérdéseinkre elismerte, hogy az azóta is rács mögött lévő dr. V. György és dr. V. Károly belépett a kormánypárt békési megyeszékhelyének szervezetébe. Ehhez hozzátette, hogy a jogerős ítélet megszületéséig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.