Kiálltak az SZFE hallgatói mellett: piros-fehér szalag került a békéscsabai Jókai Színházra

  • B. T.
  • 2020. október 26.

Kis-Magyarország

Helyi civilek szervezték az akciót, így támogatva a színművészetis diákok egyetemfoglalását.

A békéscsabai Kossuth Kör kezdeményezésére és hívására vasárnap kora este Békéscsabán, a Jókai Színház előtt civilek és pártok képviselői biztosították támogatásukról a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) több mint ötven napja tartó blokádját és az azt szervező hallgatókat. A szemerkélő esőben valamivel több mint ötvenen gyűltek össze a Viharsarok fővárosának központjában.

Ellenzéki összedolgozás

Ellenzéki összedolgozás

Fotó: A szerző felvétele

Az esemény szervezője, Körömi János, a Kossuth Kör békéscsabai vezetője rövid beszédében elmondta, a cél nem más, mint szolidaritásukat kifejezni a több mint ötven napos tanköztársasággal, valamint az általuk képviselt bátorsággal, demokráciával és szólásszabadsággal.

Összkép: a résztvevők a tenyerüket mutatták fel

Összkép: a résztvevők a tenyerüket mutatták fel

Fotó: A szerző felvétele

„Úgy ítéltük meg, fontos ez a gesztus, fontos a kiállás és támogatás egy nemes ügy mellett. Hasonló kezdeményezések már voltak vidéki nagyvárosokban, így például Szombathelyen. Az is megemlítendő, hogy erre a rendezvényre a Jobbik részéről Stummer János, a Liberálisoktól Fülöp Zoltán, a MSZP-től Miklós Attila, a DK-tól Dancsó Tibor és a Párbeszédtől Harasztos Sándor fontosnak tartotta a megjelenést” – mondta a Narancs.hu-nak Körömi János. A Momentum és az LMP helyi szervezete viszont távol maradt.

Üzenet a Jókai Színház bejáratánál

Üzenet a Jókai Színház bejáratánál

Fotó: A szerző felvétele

A rövid beszéd után a Jókai Színház bejáratát piros-fehér szalaggal fonták körbe a résztvevők, majd a szolidaritás jeléül gyertyákat helyeztek a bejárat elé, üzeneteket helyeztek el a kifeszített szalagokon és közös fotóval úgy búcsúztak egymástól, hogy legközelebb is közös rendezvényt tartanak az ellenzéki pártok és a civilek.

Támogatásukról biztosították az SzFE hallgatóit

Támogatásukról biztosították az SzFE hallgatóit

Fotó: A szerző felvétele

A Jókai Színház részéről senki nem képviseltette magát a rendezvényen. A vidéki játszóhelynek a NER egyik oszlopos tagja, az Emmi kulturális államtitkára, Fekete Péter volt korábban az igazgatója, igencsak furcsa körülmények között.

A járványügyi helyzetre tekintettel a rövid tiltakozó megmozduláson mindenki maszkot viselt és a közös fotó néhány pillanatát leszámítva szigorúan betartották a másfél méteres védőtávolságot.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.