A vádlottak padjára került a fideszes polgármester az egymást vádoló gyulai városvezetők harcában

Kis-Magyarország

Görgényi Ernő fideszes polgármestert Galbács Mihály, egykori alpolgármestere vádolja rágalmazással, mert megpróbálta őt korrupciógyanúba keverni. Újabb részletek derültek ki a gyulai Fidesz-frakció működéséről. 

Magánvádlóként rágalmazás vétsége miatt kezdeményezett büntetőpert Galbács Mihály, egykori gyulai fideszes alpolgármester, jelenleg helyi ellenzéki képviselő az egykori főnöke, Görgényi Ernő fideszes gyulai polgármester ellen, miután Görgényi a kormányhoz közeli országos napilapban korrupciógyanúval hozta összefüggésbe. Görgényi és védői a csütörtöki büntetőperben azt hangsúlyozták, szerintük nem történt rágalmazás, ráadásul mindezt egy közszereplőnek tűrnie kell.

Görgényi Ernő még 2020 októberében a Magyar Nemzet véleményrovatába írt egy cikket, amelyben szerzőnknek a Népszava Szép Szó mellékletében tavaly szeptember végén megjelent „Vidék, propaganda, hazugság (Avagy miért van szükség a majdani demokráciában helyi független sajtóra?)” című hosszabb publicisztikájára kívánt válaszolni. Görgényi ebben a válaszcikkben – bár nem ez volt a cikk témája, hanem leginkább e cikk szerzőjének hiteltelenítése – azt is megemlítette, hogy „összeállt Galbács Mihály volt fideszes képviselővel, akit a helyi futballklub élén folytatott korrupciógyanús tevékenysége miatt még 2018-ban kizártunk a Fidesz-frakcióból”

Galbács emiatt büntetőpert indított rágalmazás miatt, amelyet elfogultság miatt a Békéscsabai Járásbíróság tárgyal. A per csütörtökön kezdődött, a vádindítványban Galbács Mihály magánvádló és ügyvédje, Bárándy Gergely azt hangsúlyozta: azzal, hogy Görgényi cikkében korrupciógyanúval hozta összefüggésbe volt helyettesét, rágalmazást követett el.

Görgényi és Galbács nem először találkozik a bíróságon rágalmazási ügyek miatt: korábban Görgényi perelte be rágalmazás miatt Galbácsot, mert az egy cikkben őt vádolta korrupciógyanús ügyekkel. Ezt az ügyet részben szintén a Békéscsabai Járásbíróságon tárgyalták, a bíróság pedig végül ugyan kimondta, hogy Galbács rágalmazta Görgényit a korrupciógyanús ügyekkel, büntetést nem szabtak ki rá

 
 
Fotó: Bod Tamás / Magyar Narancs
 

Most Bárándy Gergely a vádindítványt ismertetve azzal érvelt, hogy a kifogásolt „kijelentés a becsülete csorbítására alkalmas tényállítás. Nem igényel bizonyítást, hogy negatív értékítéletet hordoz és a becsület csorbítására az a kifejezés, amely mást korrupció, azaz bűncselekmény elkövetésével vádol”.

De Galbács Mihály és védője mást is kifogásolt. Több dokumentummal igazolták és kifejtették azt is, hogy 2018 márciusában, Galbácsnak a gyulai képviselő-testületi Fidesz-frakcióból történt kizárásakor egyetlen alkalommal sem hangzott el, vagy jelent meg, hogy az valamilyen összefüggésben lenne „a helyi futballklub élén folytatott állítólagos korrupciógyanús tevékenységével”. Az akkori indoklás szerint jelenléte és megkérdezése nélkül

azért zárták ki a Fidesz-KDNP gyulai önkormányzati képviselőcsoportjából Galbácsot, mert egy hónappal korábban kormánypártiként nem szavazta meg a Fidesz vezette város költségvetését.

Ezt Galbács nem is tagadta, állítása szerint viszont 2017 közepétől a gyulai futballegyesület elnökeként végzett munkáját, benne elsődlegesen az általa menedzselt TAO-programokat a fideszes városvezetés ellehetetlenítette, holott nem sokkal előtte nagy dicséretet kapott ezért feletteseitől. Ez ellen tiltakozásul a büdzsé voksolásánál tartózkodás gombot nyomta meg. „Egy képviselőnek ilyenkor is, máskor is, a lelkiismerete szerint kell döntenie” – érvelt most a bíróság előtt Galbács.

A TAO-pénzek, valamint az ennek nyomán megvalósult és tervezett beruházások nyomán kialakult vita vezetett el odáig, hogy a helyi fideszes vezetők előterjesztésére Galbácsot kizárták a frakcióból és visszavonták tanácsnoki megbízását is. Galbács elmondása szerint az erről döntő képviselőcsoporti ülésre meg sem hívták – így nem voltak kíváncsiak véleményére és álláspontjára, a védekezésre esélyt sem adtak neki.

A bíróság előtt Galbács jelezte, a kizárásáról is csak a Gyulai Hírlapból értesült. (Megemlítendő, hogy közpénzből megjelenő Gyulai Hírlap a békési fürdővárosban hosszú ideje a Fidesz helyi ökle és a kormánypárti helyi vezetők, köztük Görgényi magasztalója.) Amikor pedig Galbács megkérdezte Görgényi Ernő polgármestert, hogy miért nem hívták meg a róla döntő ülésre, akkor elmondása szerint csak annyit válaszolt:

„Mert a frakció tagjai undorodnak tőled.”

A jogász végzettségű és korábban ügyvédként dolgozó fideszes polgármesternek ez volt a „magyarázata” a történtekre. Utóbb, megkérdezve képviselőket, Galbács megtudta, hogy undorról szó sincs, ez a kijelentés az ominózus ülésen el sem hangzott.

„A kizárásom után olyan lettem, mint egy pestises. Velem a Fidesz-frakció tagjainak beszélni nem lehetett, a legtöbben tudták, baj lehet, ha akárcsak rövid időre is szóba állnak velem” – jellemezte az akkori légkört és helyzetet csütörtökön a Békéscsabai Járásbíróság előtt Galbács Mihály.

Majd arról beszélt, hogy a történtek után több mint egy évvel, a 2019-es önkormányzati választás kampányában megjelent róla a gyulai Fidelitas kiadásában egy durva hangnemű, sértésekkel, csúsztatásokkal és hazugságokkal teli karaktergyilkos kiadvány. Véletlen vagy sem, ebben szinte szó szerint ugyanaz a mondat szerepel, mint Görgényi 2020-as Magyar Nemzet cikkében. Ám az érintett hangsúlyozta, 2018-as kizárásakor szó sem volt a futballklub élén végzett állítólagos korrupciógyanús tevékenységéről. Galbács és védője rágalmazás miatt bűnösség megállapítását kérte a bíróságtól.

Görgényi – aki nem járult hozzá, hogy róla a tárgyalóteremben felvétel készüljön – és védői, köztük Varga István volt MDF-es és fideszes országgyűlési képviselő és KESMA-elnök egészen másként látták a történteket. Ennek lényege, hogy a frakcióból történt kizárás – bármilyen indokkal is történt – nem alapoz meg bűncselekményt, másrészt szerintük a korrupciógyanú kifejezést és közszereplőnek tűrnie kell. Mindezzel Bárándy Gergely vitába szállt, azt hangsúlyozva, hogy nem mindegy annak a megítélése, hogy valakit milyen okok miatt zárnak ki egy képviselőcsoportból. Ráadásul Galbács Mihály ellen nem folyik semmilyen büntető- vagy adóügyi eljárás, így ezekben sem tanúként, sem vádlottként nem hallgatták meg.

A csütörtökön kezdődő büntetőper tárgyalásához a védelem szerdán csatolt újabb anyagokat. Mint kiderült, ez sem a bíróhoz, sem a magánvádlóhoz nem jutott el. Arra pedig esély sem volt, hogy azt áttanulmányozzák és reagáljanak rá, így a Békéscsabai Járásbíróság novemberre napolta el a tárgyalást.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.