Két bíróságon küzd egymás ellen a fideszes polgármester és volt fideszes alpolgármestere

Kis-Magyarország

A Békéscsabai Járásbíróságon és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon küzd egymás ellen Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) gyulai polgármester és egykori gyulai helyettese, az akkor ugyancsak fideszes Galbács Mihály. Galbács összefoglalót írt a fürdőváros vezetőinek állítólagos viselt dolgairól. Ebből lett a két rágalmazási per.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) a napokban meghallgatással kezdetét vette az a büntetőper, amely azt hivatott eldönteni, hogy Galbács Mihály egykori gyulai fideszes alpolgármester megrágalmazta vagy sem korábbi főnökét, Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármestert. Az ügy középpontjában „A gyulai helyzet az önkormányzati választás előtt” című több mint 20 oldalas összefoglaló anyag áll, amelyet Galbács előbb tavaly nyáron a Fidesz-MPSZ etikai bizottsága elnökének, Kontrát Károlynak küldött el. Majd ugyanezt már ellenzéki polgármesterjelöltként a tavaly októberi önkormányzati választás előtt eljuttatta közel 14 ezer gyulai háztartásba.

Az ügyben két feljelentést tett Görgényi Ernő, valamint a gyulai fideszes városvezetésnél a közbeszerzési pályázatokon igen jól szereplő építőipari cég tulajdonosa, Piskolty Tibor és Csizmadia Imre. Végül a később megszületett feljelentés bírósági tárgyalása kezdődött meg előbb a Békéscsabai Járásbíróságon. Görgényiék azt kifogásolják, hogy a kampányanyagként a békési fürdőváros háztartásaiba eljutott és Galbács által összefoglalt anyagban sérelmes kijelentések és megállapítások sora található. Ebben, egyebek között, korrupcióval, túlárazással és előre lezsírozott közbeszerzésekkel hozza összefüggésbe a később pereket kezdeményező három személyt Galbács.

Az etikai bizottság nem is tárgyalta

A történtekről elsőként, több részben, tavaly nyáron a Narancs.hu írt. Akkor részletesen ismertettük, hogy mi szerepel a Galbács-féle anyagban, egyben megkérdeztük Görgényi Ernő gyulai polgármester véleményét, aki már akkor jelezte, hogy az ügyben büntetőfeljelentést tesznek. A történteknek több érdekessége van, túl azon, hogy egy volt és egy jelenlegi fideszes helyi politikus, polgármester és alpolgármestere csap össze a bíróság előtt.

Galbács Mihály visszanézett

Galbács Mihály visszanézett

Fotó: A szerző felvétele

Ugyanis a Fidesz-MPSZ etikai bizottságához elküldött összefoglaló anyagról az etikai bizottság végül sohasem tárgyalt. Egyrészt, mert Kontrát Károly, a grémium elnöke Kubatov Gábor pártigazgatónak, Kerényi Jánosnak, a dél-alföldi pártigazgatónak, valamint Kovács Józsefnek, a gyulai központú választókerület fideszes elnökének küldte el a „dolgozatot.” Az összefoglaló anyagot Kovács adta Görgényi kezébe, aki utóbb megtette a feljelentést és úgy fest, kísérletet sem tett arra senki, hogy az ügyet az etikai bizottság az érintettek bevonásával megtárgyalja. Ez pedig egy idő után azért vált okafogyottá, mert Galbács Mihály az ellenzéki MMM színeiben, de még a Fidesz-MPSZ tagjaként indult el Gyulán a hivatalos Fidesz-aspiránssal, Görgényivel szemben a polgármester-választáson. Ezzel viszont, a kormánypárt alapszabálya alapján, automatikusan kizárta magát a Fideszből. 2019. októberi helyhatóság választáson, mint 2010 óta mindannyiszor, Görgényi szerezte a legtöbb voksot polgármesterjelöltként.

Az etikai bizottsághoz elküldött Galbács-dolgozat miatt Görgényi, valamint a két építési vállalkozó, Piskolty és Csizmadia még 2019. augusztus 7-én tett feljelentést jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt. Ezt kezdte a múlt pénteken tárgyalni a PKKB az érintettek meghallgatásával. Nem meglepő módon, a felek véleménye nem egyezett semmiben, így december 16-án már rendes tárgyalás lesz a PKKB-n.

Hogyan lehetséges párhuzamos per?

Az utóbb kampányanyagként a gyulai háztartásokba eljuttatott összefoglaló ügyében született feljelentés nyomán a Békéscsabai Járásbíróság már megkezdte az eljárást, és éppen a napokban szólította fel valóságbizonyításra Galbács Mihályt és jogi képviselőjét, Bárándy Gergelyt. S bár a békéscsabai bíróság rendelkezett ismerettel arra, hogy egy, az ügyben született másik feljelentés szerint a PKKB-n is eljárás kezdődik, de hivatalból nem kezdeményezte a két per egyesítését. Ez eljárásjogilag immár nem is lehetséges, mert Budapesten is megtörtént a felek meghallgatása. A békéscsabai perben a magánvádlók a már ismertetett rágalmazási minősítést azzal egészítették ki, hogy mindez nagy nyilvánosság előtt történt meg.

Lehetséges-e, hogy ugyanabban a történetsorban és esetben két, egymással párhuzamosan futó bírósági eljárás zajlik? – tette fel a kérdés a Narancs.hu jogászoknak. Mint kiderült, ez ritka eset, de lehetséges. Mert bár a tényállás ugyanaz, de két elkövetési magatartásról van szó. Ezt egy lapunk által megkérdezett ügyvéd azzal a szemléletes példával érzékeltette, ha egy autóvezető rögzített gyorshajtása után 5 perccel később belefut egy újabb traffipaxba, és ha továbbra is túlságosan erősen nyomta a gázt, akkor azért újra büntetik.

Itt még még egy fotón Galbács (bal) és homolyosítva, Görgényi

Itt még még egy fotón Galbács (bal) és homolyosítva, Görgényi

Fotó: narancs.hu

Ellentétes ítélet is születhet

Így elvileg az is megtörténhet, hogy a két ítélkező fórum, a Békéscsabai Járásbíróság és a Pesti Központi Kerületi Bíróság más, vagy akár egymással ellentétes megállapításra jut ugyanazon tényállás, igaz más elkövetési magatartás nyomán. Ez érdekes jogi és morális kérdéseket vetne fel. De ne szaladjunk ennyire előre.

Egy biztos, az ügyben előbb a Békéscsabai Járásbíróság tart ülést, ahol következik a valóságbizonyítás Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester és egykori fideszes helyettese, Galbács Mihály alpolgármester között.

(Címlapfotónkon: a főszereplők közül három: Kovács József országgyűlési képviselő (bal), Piskolty Tibor építési vállalkozó és Görgényi Ernő polgármester egy beruházás átadóján.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.