Hőgyész Fő utcáján egymást érik a vízcsőtörés miatti útfelbontások. Az 1,8 kilométeres szakaszon 74 visszaaszfaltozás-nyomot számoltunk, bár lehet hogy több is van, csak a mögöttünk jövő kamionok nehezen tűrték, hogy betartottuk az 50 kilométeres sebességkorlátozást a Véda-kapu látóterén kívül.
Több helyi lakos szerint heti szinten van csőtörés miatti vízhiány. Olyankor a mosógépek leállnak, de ki is kell húzni őket a konnektorból, mert amikor pár óra múlva visszajön a víz, megszínezné a ruhát. Várni kell, amíg a többi lakos kiengedi a „rossz vizet” és akkor folytatódhat a mosás. Vízszűrőt sokan használnak, mások szódát rendelnek vagy csőtörésmentes napokról ivóvizet tartalékolnak. A község pályázott az 1950-as években letett Fő utcai ivóvízhálózat felújítására és az útburkolat rekonstrukciójára, a milliárdos beruházás odaítéléséért azonban sűrű imákat kellene mondani, mondja az érkezésünkkor éppen a portája előtt sepregető, „Mi járatban?”-t kérdező néni.
Az ivóvíz-szolgáltatást Hőgyészen is az illetékes állami cég végzi. És bár az ellátás folyamatosságát a pár órán belüli hibajavítással biztosítják, a leállások bosszantóak. Hallottunk olyan véleményt, hogy akár el se vigyék a forgalomterelő festett deszkákat a szakik, egyszerűbb lenne eleve az utca valamelyik lakójánál tárolni a felszerelést, mert a vas- és eternitcső kombón garantáltan hamarosan lesz hiba.
Egy ilyen csőtörés vezethetett oda, hogy nemrégiben a polgármesteri hivatallal szembeni út túloldalán nagyobb folytonossági hiány keletkezett a földben. Máté Szabolcs polgármester alaposabban szemrevételezte, majd mivel nagyobb üreget látott lent, kis markológéppel lebújólyuk szélességben feltáratta az objektumot.
Ekkor mutatkozott meg az alagútrendszer.
Út az alvilágba
A beszakadástól jobbra-balra beláthatatlanul hosszan, több elágazással vezet különböző irányokba. Nem sokkal a felfedezés után a Narancs.hu is alászállhatott a mélységbe. Elöl ment a polgármester horgász fejlámpával, amit a helyi halastavon a 24 órás horgászversenyeken szokott használni kisiskolás gyerekeivel. Utána merészkedtünk mi, kurblis elemlámpával felszerelkezve, biztos, ami biztos.
Az elhelyezett hosszú létrán lefelé ereszkedve megjegyeztük, hogy akárki és akármilyen céllal építette az objektumot, az építőművészet mestere lehetett, mert ezen az útszakaszon robognak el kamionok Dombóvár felé, és láthatóan nem a rezonancia szakajtotta be a boltívet, hanem a beömlő víz.
Első érzékletünk a pinceszag. Nem nyirkos, nem dohos, hanem olyan, mintha száz évig nem nyitnának ki egy föld alatti helyiséget. Hiába mosunk kezet háromszor szappannal, még másnap reggel is érezhető, mert kénytelenek voltunk a falnak támaszkodni. Az első lépések cuppannak, de van rá megoldás, Máté Szabolcs gyorsan két téglát tesz a lábunk alá. Az elemlámpa fénye GA feliratot mutat. Annyit már tudunk, hogy ez a Gróf Apponyi téglagyárban készült. Annak, hogy mikor, majd később utánajárunk, de láttunk már ilyen jelű téglát az 1861-ben az Apponyi gróf adományozta telken épült hőgyészi zsinagógánál is.
Odalent a sötétben azt látjuk, hogy a járat nagyon precíz kivitelezésű boltíves építmény. Nem tudunk építészül, de úgy látjuk, mélyen a járószint alatt többszörös keresztfalazásokkal támasztották ki a függőleges téglafalat. A járófelület pedig talán nem is járófelület, hanem esővíz-elvezető. Erről később Stefán György helytörténész vélekedik így, aki emlékezett rá, hogy valamikor az 1970-es évek elején egyszer rábukkantak ennek az alagútnak egy szakaszára a mai emlékmű körüli árvácskás ágyás helyén, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget; az akkori szakik azt mondták, hogy átmegy a cukrászda felé és betonlappal fedték le. A növényzet meleg nyarakon megmutatja, hol az a betonlap.
A járat északkeleti irányban valóban elkanyarodik az egykori cukrászda felé. Egy leágazás van a mai polgármesteri hivatal, az 1910-es években épült egykori takarékbank irányába is; ez a járat átvezet a dombóvári út alatt és egy helyen be van szakadva. A polgármester tovább halad az alagútban, amiben egyébként hosszában egy alacsonyabb ember enyhe fejlehajtással elfér, széltében pedig két átlagos testalkatú ember. A távolságokat nem érzékeljük a föld alatt. Megállunk egy keresztfalazat előtt, aminél elmosódott a „járószint”, így létra híján már csak hasalva tudnánk felkapaszkodni. A továbbiakban fénynyalábbal szemlélünk befelé. A polgármester azonban ügyesebb, magasabb és mozgékonyabb nálunk: körülbeül öt percig halad, majd visszafordul azzal, hogy fény van az alagút végén, legalábbis egy szakaszon beszűrődik valami. A fényforrást később a felszínen nem találjuk teljes bizonyossággal.
A másik, délnyugati irányban teljesen száraz a járat. Több mellékágat látunk, ezek geodéta eszközök híján beazonosítatlan épületek felé vezetnek. Egy ponton túl nem merünk menni, egyrészt mert hideg van odalent, másrészt mert beüt a klausztrofóbia, így napfényre kerülünk. Lenti fotóinkat nézegetve arról beszélgetünk a polgármesterrel, hogy jól jönne most egy önkéntes barlangász csapat, amelyet a falu csak annyival tudna segíteni, hogy élelmezésükről gondoskodik és elszállásolja őket, de nagyon jó lenne tudni, hogy merre húzódik ez a rejtélyes alagútrendszer, amit sejtéseink szerint az Apponyi grófi család építtethetett.
Mit, hogyan, mikor?
Máté Szabolcs polgári foglalkozására nézve közgazdász. A beruházás költségeiről és észszerűségéről szólva elmondja, ez akkora költség lehetett, ami valami általunk ismeretlen költség-haszon megfontolásból megérte az építtetőnek. A csapadékvíz-elvezetést egyébként anno árkokkal szokták megoldani, nem ilyen föld alatti folyosókkal. Hőgyész völgyben van, számtalan árok vezeti le a vizet a meredek dombokról. Esetleg esővízgyűjtő ciszterna lehetett? Pontosabbat csak régészeti szemle mondhatna. Azt sem lehet kizárni, hogy tárgyi emlékek kerülhetnek elő valamelyik járatból.
Adatbázis-közelben először azt nézzük meg, hogy találunk-e bármilyen utalást hőgyészi alagutakra, csatornákra, de semmi nincs. Egyetlen adat bukkan fel arra vonatkozóan, hogy lehetett alagút Hőgyészen: a Tolnai Népújság 1963 áprilisában az egykori Apponyi-kastélyban működött nevelőintézet bemutatásában említette, hogy a helyi legenda szerint a kastélyt alagút kötötte össze a csicsói kápolnával, és néhány évtizeddel korábban még járni lehetett benne. Stefán György szerint azonban ez biztosan puszta legenda, már csak a terepviszonyok miatt is. Csicsó ugyanis elég messze van a kastélytól és magasabban fekszik.
A téglajegyek esetében nagyobb szerencsénk van. A hőgyészi téglaégetőknek és téglabélyegeknek ugyanis szakértőik vannak, közöttük Stefán György. A leírást fellapozva az alagutat alkotó téglák GA nyomóforma változatait a 19. század második felében használták, de mindenképpen 1945 előtt készültek. Építész szakértőnk szerint a falazás technikája a képek alapján száz évnél régebbi eredetet valószínűsít.
Már fenn a napfényben a polgármester hívja a katasztrófavédelmet, a közutasokat, hogy mi legyen. Mi még bemegyünk az Apponyi-kastélyba, hogy megnézzük, mi változott legutóbbi látogatásunk óta, amikor megnéztük, mi történt az után, hogy ellopták a tetősíkok találkozását lezáró réz vápákat és csatornákat. Spoiler: az épület állaga tovább romlott. Mi már akkor is voltunk ott, amikor még nem volt szétlopva a tető és nem folyt be a víz. Akkor sem volt szívderítő látvány, de még nem volt tragikus a helyzet. Úgy tudjuk, hatósági eljárások zajlanak a néhai Ghaith Pharaon egyik cégének tulajdonát képező kastély jogerős karbantartási kötelezésének végrehajtására.
Mire visszaérünk a központba, már ott a közútkezelő mérnöke, aki az út alatti esetleges üregek miatt szemlézik. Az alagút teteje mélyebben van annál, hogy a 70-es évekbeli egyetlen alkalmon kívül közművek bolygatták volna, útépítés sem tárt fel ilyen üreget. A térkép azonban azt mutatja, hogy ha ezt a szakaszt ki kéne váltani, gyakorlatilag jelentős kerülőt jelentene a teherautósoknak.
Ettől függetlenül
marad a kérdés, hogy ki, mikor és mi célból építtette a hőgyészi alagútrendszert,
amelyre a község mai lakói már nem is emlékeznek, és amelyről korábbi adatot mi sem találtunk. De ott van a föld alatt. A polgármester örülne, ha egy önkéntes csapat puszta kalandvágyból eszközös és/vagy saját lábú bejárással segítene feltérképezni, merre kanyarognak a járatok és mi lehet bennük. A községnek ugyanis ilyen váratlan kiadásra nincsen pénze, a vis major alap pedig erre nem megoldás.
