Az önkormányzati tévé munkatársa is megjelent a fideszes aláírásgyűjtőkkel Szolnokon

Kis-Magyarország

A Szolnok TV cégvezetője szerint a műsorvezető csak a kutyáktól félő ismerősét kísérte el, de írásbeli figyelmeztetést kapott a TV vezetésétől. 

Egy, a Facebookon megjelent komment szerint a napokban a Szolnok TV egyik műsorvezetője is aláírást gyűjtött másodmagával a "Stop Gyurcsány" akció keretén belül egy helyi lakos lakásán.

A hozzászóló azt írta, a napokban felkereste "a Fidesz két aktivistája", akik gyűjtötték a Stop Gyurcsány-aláírásokat, vagyis szerinte aktualizálták a Kubatov-listát. Külön kiemelte, hogy az egyik illető az önkormányzati tulajdonú Szolnok TV műsorvezetője volt.

Mint kiderítettük, Torda Ferencről van szó, aki az önkormányzati tulajdonú televízió szerkesztőáriportere és műsorvezetője. 

Megkerestük ez ügyben a Szolnok TV cégvezetőjét. Arról érdeklődtünk, hogy tud-e erről, és ha a hír igaz, akkor elfogadhatónak tartja-e az önkormányzat által fenntartott tévé munkatársának ilyen szerepvállalását? Azt is megkérdeztük, lehetségesnek tartja-e, hogy a Szolnok TV egyik, széles körben ismert arca vélelmezhetően párttevékenységet folytasson? Összeegyeztethető-e ez a tévé függetlenségével, szellemiségével? Ha pedig ne, akkor milyen lépést kíván tenni a televízió? 

Pető Dávid cégvezető válaszát szó szerint közöljük: 

"A nevezett ügyben mai napon kerestem meg Torda Ferenc Urat. Elmondása szerint azon a napon elkísérte egy ismerősét (ő a sötétedés miatt félt a kutyáktól), aki valóban aláírást gyűjtött a fent említett kampányhoz, de Torda Ferenc Úr magában az aláírásgyűjtésben nem vett részt. Sem űrlap, sem íróeszköz nem volt nála, az elkísért aktivista által megkeresett lakókkal Torda Ferenc Úr semmilyen jellegű politikai témáról nem folytatott kommunikációt.

Torda Ferenc Úr nem a Szolnok Televízió alkalmazottja, vállalkozóként látja el feladatait. Az általa vezetett és szerkesztett műsorokban a politika egyáltalán nem jelenik meg. Kulturális, programajánló, zenei és szórakoztató műsorok alkotója.

A Szolnok Televízió egyik munkatársának sem írja elő, hogy szabadidejében milyen tevékenységet végezhet, azt azonban igen, hogy szakmai munkája során politikai nézetei, szimpátiája nem jelenhet meg, nem tükröződhet az általa készített műsorokban. Véleményem szerint ennek maradéktalanul eleget teszünk, tesz minden kolléga. A Szolnok Televízió kollégái semmilyen platformon nem osztják meg politikai nézeteiket, munkájukat objektíven végzik.

Mindezek mellett valóban nem szerencsés dolog a Szolnok Televízió egyik kollégájának sem megjelenni bármelyik párt, olyan aktivistája mellett, amely épp a fent említett tevékenységet végzi.

Éppen ezért Torda Ferenc Urat írásbeli figyelmeztetésben részesítem."

Korábban a Népszava írt arról, hogy Borsodban közmunkások és önkormányzati dolgozók kopogtattak be az otthonokba, ahol azt tudakolják, hogy az ott lakók támogatják-e a Fidesz politikáját, vagy sem. Az egyikérintett település, Zemplénagárd polgármestere, Kis Attila akkor a lapnak azt válaszolta, hogy náluk munkaidőben nem fordult elő, hogy önkormányzati dolgozók vagy közmunkások a Fidesznek gyűjtöttek volna támogató aláírásokat. Arra pedig, hogy kapnak-e külön díjazást az esetleges a munkáért az adott települési dolgozók, úgy válaszolt: „erről nincs információja.”  

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.