Nem csak hobbi – Bajba kerültek a kertészek a földtörvény miatt

  • Kupi Györgyi
  • 2014. június 5.

Kis-Magyarország

Félmillió embert érinthet hátrányosan a földtörvény új változata. Kiskerteket ezután ugyanis csak földműves vagy termelőszövetkezet bérelhet, hobbikertész nem. Szombathely már lobbizik, és a minisztérium is tud a problémáról.

„Nem tudod, miért akarják felszámolni a Körtést? A kiskertek kinek a szemét bökik?” – ilyen és ehhez hasonló kérdések keringenek újabban Szombathelyen. Tudni kell, hogy a Körtés egy zártkerti övezet a nyugat-dunántúli városban, magán-, illetve önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal. Az idézett kérdés alapját pedig az adja, hogy a földtörvény módosítása után elvileg elveszthetik kiskertjeik használatának jogát azok, akik azt az a szombathelyi önkormányzattól bérlik. Ugyanis a földtörvény változása szerint a kert művelési ágú föld tulajdonosa csak földművessel, illetve csak mezőgazdasági termelőszövetkezettel köthet szerződést, ám a jelenlegi bérlők – Szombathelyen, illetve más városban szintén – túlnyomó többsége hobbikertész.

Félmillió embert érint

Ezzel kapcsolatban az egyik szombathelyi őstermelő azt mondja, hogy azt még ugyan megérti, hogy a külföldiektől meg akarják védeni a magyarországi földeket, de nem látja, kitől akarják megvédeni a kiskerteket. Annál is inkább – folytatja –, „mivel adni-venni továbbra is szabad bárkinek” a jellemzően zártkertekként nyilvántartott területeket, csak a bérbeadásra vonatkozik a korlátozás.

A földtörvényről másképp

Az új módosítás kapcsán Raskó György elemezte interjúnkban a jogszabályt.

Az új helyzetről a magyarnarancs.hu-tól értesült egy másik érintett is, aki magánszemélytől bérel telket. Igaz, olyan nagyon nem izgatja a probléma, amíg a sógora „le nem akarja papírozni a most még bizalmi alapon működő ügyletet”. Hasonlóképp gondolkodik egy általunk megkérdezett tulajdonos is, aki történetesen bérbeadó.

A helyzet jelentőségét az Országos Kertbarát Szövetség adatai világítják meg: félmillió ember veszítheti el a lehetőséget, hogy megtermelje magának a zöldséget-gyümölcsöt, ha a jogszabálynak érvényt is szereznek.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Épp ezért Benkő Miklós, a Szombathelyi Oladi Kertbarátok Egyesületének elnöke levélben fordult V. Németh Zsolt földművelési és vidékfejlesztési államtitkárhoz – még a választás előtt –, hogy járjon közbe a földforgalmi törvény módosításának érdekében. Választ egyelőre nem kapott. Hende Csaba szombathelyi képviselőt is megkereste, tőle szóbeli ígéretet kapott, hogy a kormány megalakulása után gyorsan a döntéshozók elé viszi az ügyet. (Hendét mi is kerestük, sikertelenül.) Benkő Miklós azt is elmondta nekünk, hogy négy kertbarát-egyesület van a városban, ezer fő körüli létszámmal. Az oladi egyesület tagjai zömmel nyugdíjasok, nyugdíjuk a minimálbér alatt van, számukra a kertészkedés nemcsak kikapcsolódás, hanem létkérdés.

Lobbizik a város

Szombathelyen a nyilvánosság figyelmét a problémára Ipkovich György (korábbi szocialista országgyűlési képviselő) hívta fel, akit megkerestek a szombathelyi kertészkedők. A politikus elmondta, hogy az MSZP igazságügyi kabinetjének vezetője, Bárándy Gergely foglalkozik az üggyel, törvénymódosítási javaslatot nyújtanak be a főként alacsony jövedelmű kerthaszonbérlők érdekében. A

Kétharmad a városnál

A szombathelyi önkormányzat tulajdonában lévő földterületek legalacsonyabb bérleti díja bruttó 3,175 forint, legmagasabb bérleti díja pedig bruttó 11,176 forint négyzetméterenként évente. 2013-ban ebből 2 millió 615 ezer forint bevétele származott a városnak. A szeptemberben lejáró szerződések után a város összesen több mint 600 ezer négyzetméternyi bérbeadott telkének kétharmada a város nyakán maradna.

város hosszú évtizedek óta adja bérbe a saját tulajdonú zártkertjeit – ezeket itt, Szombathelyen csak „Mézga”-telkeknek hívják –, a bérlőket hozta bizonytalan helyzetbe a kormánypárti képviselők által átgondolatlanul megszavazott törvény – vélekedett.

Az üggyel kapcsolatban Puskás Tivadar, Szombathely kormánypárti polgármestere a magyarnarancs.hu megkeresésére a következőt nyilatkozta: „A szombathelyi önkormányzat által bérbeadott földek jellemzően 200 és 600 négyzetméter közötti telkek, amelyek hobbikertként működnek. A földterületek túlnyomó többségére (…) az új földforgalmi törvény vonatkozik, de sem elhelyezkedésük, sem nagyságuk nem teszi lehetővé, hogy azon földművesek vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetek gazdálkodjanak. Szeptemberben csaknem 700 bérleti szerződés jár le. Szombathely polgármestereként április elején írtam levelet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek. Azt kértem tőle, hogy a földforgalmi törvényt úgy módosítsák, hogy az önkormányzatok tulajdonában lévő földeket és gyümölcsösöket továbbra is művelhessék azok a szombathelyiek, akik nem főfoglalkozású földművelők.”

Elismerik a problémát

Hogy a jogszabály esetleges módosításáig mi lesz a kertbérlőkkel, azt még nem lehet tudni. Az ügy azonban nemcsak őket, hanem az önkormányzatokat is rosszul érintheti, mivel rájuk hárulna a kertek művelése, ami nem egyszerű feladat, hiszen ezeket még egybeszántani sem lehet, miután a város több pontján helyezkednek el – magántelkekkel vegyesen. Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ a polgármestertől, hogy ha nem lesznek új szerződések, mihez kezd a kiskertekkel a város.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Cikkünk megjelenése előtt nem sokkal a Vidékfejlesztési Minisztérium érdeklődésünkre – elismerve, hogy országos problémáról van szó – a következőt reagálta: „Számos önkormányzat tulajdonában található – tipikusan zártkert jellegű – földnek minősülő ingatlan, amelyet az önkormányzat haszonbérlet útján hasznosít, azonban a bérlők szociális földprogramban működnek közre, vagy csak a maguk szükségleteinek kielégítését célzó mértékű termelést, illetve hobbitevékenységet végeznek, de nem felelnek meg a földművesekre vonatkozó előírásoknak. Ezen esetkörben nincs agrárpolitikai indoka a földművesstátusz-szerzés feltételként való előírásának. Az említett probléma ismert a minisztérium előtt, amelynek orvoslása folyamatban van.”

Hasonló eset?

Ha Ön vidéken él, és olyan társadalmi vagy jogszabályi problémáról tud, ami sok embert érint, és a sajtó még nem foglalkozott vele, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.