Bíróság dönt majd arról, maradhatnak-e otthonukban a lázadó szegedi nyugdíjasok

Kis-Magyarország

Jogcím nélküli lakáshasználóvá minősítette a szegedi Gesztenyeliget üzemeltetője azokat az ott lakó nyugdíjasokat, akik nem fizetik a megemelt díjat. Az üzemeltető azt ígéri, a bírósági döntésig nem lakoltat ki senkit. 

Az újszegedi Gesztenyeliget eredetileg azért épült, hogy idős embereket fogadjon, akik egy lakás árát befizetve holtig tartó bérleti jogot vettek egy-egy apartmanra. Az alapító céget azonban felszámolták, a házat pedig a felszámoló ezekkel a bérleti jogokkal együtt eladta. A jelenlegi tulajdonos a BBM Consulting Kft., a ház működtetője a Pax et Vita Kft.. Ez utóbbi cég arra jutott, hogy a lakók és a felszámoló által korábban kötött megállapodást tekintve a lakók kevesebbet fizettek, mint amennyit kellett volna. A kft. most díjat emelt, és visszamenőleg is kérte az elmaradt összeget a saját számításai alapján.

Ez több százezres, akad, akinél milliós tétel.

Az érintettek egy része visszaküldte a megemelt díjról szóló számlát, és továbbra is a legutóbbi alapdíjnak a 17,6 százalékkal emelt összegét utalják át. Ügyvédet fogadtak, pertársaságot alapítottak és benyújtották keresetüket a bírósághoz.

A 80-90 éves emberekből álló pertársaság ügyvédje, Botos József azt állítja, hogy 2023 őszéig rendben volt az érintettek és a ház tulajdonosa között az elszámolás és a fizetés. Ezután viszont – állítja – a tulajdonos szerződést szegett, mert nem tett eleget szolgáltatási kötelezettségének, az alapszolgáltatási díjat pedig visszamenőleges hatállyal emelte meg.

Az üzemeltető Pax et Vita Kft. idén februárban figyelmeztette az emelt díjat nem fizető nyugdíjasokat, hogy ha nem rendezik a tartozásukat, „bérleti jogviszony megszüntetésére irányuló eljárást” kezdeményez velük szemben. 

Ez el is kezdődött. A leveleket, amelyekben a Pax et Vita Kft. tájékoztat, hogy felmondta a bérleti szerződést, és most már jogcím nélküli lakáshasználónak tekinti a címzettet, az elmúlt hónapokban megkapták a pertársaság tagjai.

A keresetük azt kéri, a Szegedi Járásbíróság állapítsa meg, hogy az említett alapszolgáltatásidíj-emelés jogellenes volt, ahogyan a bérleti szerződés felmondása is.

Botos József ügyvéd a narancs.hu-nak arról számolt be, hogy

az érintettek nyolcvan százalékát már jogcím nélküli lakáshasználóknak minősítette a Pax et Vita.

„Ez úgy fest, mintha semmilyen jogcímük nem lenne ott lakni. Ugyanakkor egyeseknek most azt írta a kft., hogy szeptember elsejétől kötelesek százharmincezer forint bérleti díjat, tizenötezer forint közös költséget fizetni, és a saját bérelt ingatlanjuk rezsiköltségét” – mondta a narancs.hu-nak Botos József.

„Erre én válaszoltam, hogy ezt nem tudjuk elfogadni, majd a bíróság jogerős döntését vesszük figyelembe. Nemrég felhívott egy vállalkozó, érdeklődve, mi történik a házban, és én arra hivatkozva, hogy nem érintett, nem adtam tájékoztatást. Ő viszont elmondta, hogy korábban bérleti jogot vásárolt a házban két apartmanra. Nem használta, a Pax et Vita viszont használja – és bérleti díjat fizetett érte neki mostanáig. Most már nem fizet a Pax et Vita, viszont továbbra is használni kívánja a két apartmant – és arra hivatkozik, hogy a vállalkozónak a használati joga azért megmaradt. Tudomásom van arról is, hogy egy nénit a hozzátartozói elvittek egy szociális otthonba, miután a családot úgy tájékoztatták, hogy az eddigi szerződés érvénytelen. Ha a néni annak idején ugyanúgy került be a házba, mint mások, tehát holtig tartó bérleti jogot vett például 8 millió forintért, s azóta fizette az alaphasználati díjat és a rezsiköltséget, akkor a kirakása jogellenes volt. Kérdés, ezt tudják-e a hozzátartozói. Egy hatvanhárom éves egykori tűzoltó – a huszadrendű felperes – pedig eltűnt a házból, és három hét múlva bukkantak rá, öngyilkos lett. Eredetileg ő is tagja volt a pertársaságnak, és úgy tudom, a nyomozók az apartmanjában megtalálták azt a levelet, amelyben a kft. közli vele, hogy jogcím nélküli lakáshasználónak minősíti.”

Botos József úgy számol, a bíróság a napokban értesítést küld, hogy befogadta a keresetet, elküldi az alperesnek, amelynek 45 napja van arra, hogy válaszoljon. Ezután azonban eltelhet két év is, mire jogerős ítélet születik.

Írásban szerettünk volna kérdéseket küldeni a Pax et Vita Kft. ügyvezetőjének, Bartha Lászlónak, ezzel kerestük meg telefonon, de azt mondta, leghamarabb két hét múlva tudna válaszolni, inkább tegyük fel a kérdéseket azonnal telefonon.

Bartha azt mondta,

nem tervezi, hogy kilakoltatja azokat az embereket, akik megkapták az értesítést, amely szerint jogcím nélküli lakáshasználók. 

„A jog majd megmondja, mi fog velük történni. Tudom, hogy keresetet adtak be a bíróságra. Per következik, és amíg bírósági döntés nincs, addig mi ilyet nem csinálunk. Csak azt tesszük, ami jogszerű” – mondta Bartha László.

A kérdésre, hogy a ház lakóinak hány százaléka vette tudomásul a díjemelést és fizeti ki a megemelt összeget, az ügyvezető azt mondta, szerinte a háromnegyede kifizeti: „Sok emberrel azok közül, akiket az ügyvéd úr fel szokott sorolni, már megegyeztem, az ő szerződésük továbbra is él”.

Arról az esetről, amit Botos József említett, hogy egy vállalkozó két apartmanját bérli a Pax et Vita, de már nem fizet érte, Bartha azt mondta, fogalma sincs, miről van szó. A logikáját sem érti annak, amit most hall, és minden szerződés más.

Az öngyilkossá vált nyugdíjas tűzoltóra vonatkozó kérdésnél Bartha László figyelmeztetett, hogy innentől a beszélgetést veszi: „csak olyat szeretnék látni leírva, amit én mondok”. Kérte, mondjunk nevet, mert ő csak így tud reagálni, történetekkel, legendákkal nem foglalkozik, csak tényekkel.

Aztán elmondta, volt a házban egy bérlő, aki elment, és amikor megtalálták, kiderült, hogy sajnos önkezével vetett véget az életének. Tudomása szerint pszichiátriai problémája is volt az elhunytnak. Bartha azt mondta, fogalma sincs, hogy azok között volt-e, akikkel a Pax et Vita közölte, jogcím nélküli lakáshasználó.

Megkérdeztük a lakók ügyvédjét erről, és szerinte az ügyvezető pontosan tudja, hogy küldött ilyen levelet az egykori tűzoltónak. Botos József azt is elmondta, valóban, a pertársaságban és azon kívül is van olyan lakó, akinek a családja megegyezett a kft-vel – ezt a kilakoltatástól való félelmükben tették.

Frissítés: Bartha László, a Pax et Vita ügyvezetője a cikkre reagálva azt közölte, hogy bár tényleg tájékoztatták a lakókat arról, hogy a cég számítása szerint mennyivel fizettek kevesebbet, nem kérnek visszamenőleg díjat, csak a január elsejétől érvényes emelt összeget. Erről megkérdeztük Botos József ügyvédet, aki azt mondta, van olyan levél nála, amelyben a kft. tényleg tájékoztatja a lakót, hogy mennyivel fizetett kevesebbet – és aztán arról is tájékoztatja, hogy az elmaradást részletekben is befizetheti, illetve tárgyalhatnak a fizetés módjáról. Botos szerint ha a cég csupán tájékoztat, nem okozott volna riadalmat az érintettek körében. 

Ha önnek vagy ismerősének öngyilkossági gondolatai vannak, vagy azt észleli, hogy barátja, rokona segítségre szorul, akkor hívja a 116-123-as lelki elsősegély-telefonszámot. Ha öngyilkossági szándéka van, hívja a 112-t! Az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen civil szervezet oldalán megtalálható a pszichiátriai gondozók országos listája és térképe. Egy-egy öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet átlagosan 6–8 közeli hozzátartozót, barátot érint. A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány nekik segít, a szervezet a 06/20-464-8005-ös telefonszámon érhető el.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyen nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazságot. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk