Kilakoltathatják az újszegedi lázadó nyugdíjasokat

  • narancs.hu
  • 2024. február 7.

Kis-Magyarország

A Gesztenyeliget fenntartója ultimátumot küldött minden lakónak.

Ha az újszegedi Gesztenyeliget nyugdíjas lakói péntekig nem fizetik ki a megemelt alapszolgáltatási díjat, a házat működtető Pax et Vita Kft. megindítja „a bérleti jogviszony megszüntetésére irányuló eljárást” – derül ki abból a levélből, amelyet a cég ügyvezetője, Bartha László küldött el a közelmúltban minden érintettnek.

Az eredetileg nyugdíjas lakóparkként megnyitott magánintézmény hányatott sorsáról ezekben a cikkekben számoltunk be. 

A ház legtöbb lakója annak idején egy lakás árát befizetve holtig tartó bérleti jogot vásárolt egy-egy itteni apartmanra. Az alapító céget azonban felszámolták, és a házat eladta a felszámoló. A jelenlegi tulajdonos által megbízott működtető pedig nemrég rábukkant egy korábbi megállapodásra a lakók képviselői és a felszámoló között. Ez a díjfizetés emelésének módjára vonatkozott. Ez alapján a kft. számolt, és arra jutott, hogy az utóbbi években a lakók kevesebbet fizettek a szolgáltatásért. Most emelt is, és visszamenőleg is kéri az elmaradt díjat a saját kalkulációja alapján.

Akad olyan lakó, akinél az úgynevezett elmaradt díj milliós tétel.

A lakók vitatják a számolás módját. Ügyvédet fogadtak, akivel legutóbb abban állapodtak meg, hogy a legutóbbi számlát visszaküldik a Pax et Vita Kft.-nek, azzal a megjegyzéssel, hogy csak a legutóbbi alapdíjnak a 17,6 százalékkal emelt összegét hajlandóak átutalni. A kft. visszamenőleges követeléséről pedig ítélje meg a bíróság, jogos-e. 

Ezután kapták meg a lakók a fönt említett figyelmeztető levelet a kft. ügyvezetőjétől. 

A levélben Bartha László többek között azt írja, hogy a szolgáltatási díj emelésének kiszámításakor tekintettel voltak arra, hogy kinek-kinek mekkora az apartmanja és milyenek a lehetőségei. Emelni pedig muszáj volt a növekvő közüzemi díjak és bérköltségek miatt, ha nem teszik, nem tudják gazdaságosan működtetni a házat, és be kell zárni.

Közben a Gesztenyeliget melletti épületet, amelyben a korábbi tulajdonos másik érdekeltsége, magánklinika működött, megvette a Szegedi Tudományegyetem. A szeged.hu arról ír, hogy az egyetemnek elővásárlási joga van a Gesztenyeligetre is, de aligha valószínű, hogy részt szeretne venni a nyugdíjasokkal való egyeztetésben vagy perben. A portál úgy tudja, amikor a nyugdíjaslakóparkot alapító céget felszámolták, a nyugdíjasok egy összegben megvett bérleti joga elveszett, az érintettek azonban ezt vitatják.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.