Birtokvita, arcon lövés, kerítésrombolás Szentesen

Kis-Magyarország

Hivatalosan kimérette frissen vett portáját egy szentesi férfi, és kiderült, szomszédja 71 négyzetmétert használ az ő területéből. Pert indított, de vesztett, mert nem helyezett letétbe 200 ezer forint szakértői díjat. Szomszédja később riasztópisztollyal arcon lőtte, de a bíróság nem állapított meg bűncselekményt. A tizedik évfordulón revansra készül.

„Elváltunk, el akartam költözni a közös házból. Ezt a házrészt hirdették. Egy épület, kettéosztva, és a hozzá tartozó telek is külön használatban, de kerítés nélkül. A belső házrészen egy házaspár lakik, külön kapun járnak be. Jónak látszott, megegyeztünk az eladóval, 2012. szeptember 3-án – mondja a hatvanas éveiben járó szentesi férfi. Bízik a nyilvánosság erejében, de a nevét nem akarta cikkben leírva látni, mert az szerinte nagy szégyen. Így Mihálynak nevezzük, Kohlhaas Mihály után. – Amikor megkötöttük a szerződést 3 millió forintos vételárról, a belső portán lakó házaspár azt kérte, adjak el nekik 66 négyzetmétert az én részemből. Velük is rögtön megállapodtunk. Használati megosztást is kötöttünk, mert bár lehetett tudni, kinek mekkora a területe, a két portarész nem volt kimérve. Egy hónappal később értesítést kaptam, vissza kellene menni az ügyvédhez, mert módosítani kellett ezt a megosztást. Bementem, aláírtam, mert ugyanolyannak látszott, mint a másik. Egy különbség mégis volt benne: abban, amit szeptember 3-án kötöttünk, az volt, hogy a padlásföljárót közösen használjuk. Az újban már az volt, hogy a följárót csak ők használhatják, én nem. Erre később döbbentem rá. Ahogy megvettem a házat, nem költöztem oda rögtön, mert fel kellett újítani. Amint mentem egyszer november felé, látom, hogy a szomszéd épített egy kerítést hullámpalából. Nem szóltam. Később jött volna a kéményseprő. Mondtam a szomszédnak, ha odaér, és nem vagyok itthon, engedjék már föl a padlásra, hogy megnézhesse a kéményemet. Erre a szomszéd indulatosan azt mondta, oda ugyan föl nem megy senki, mert az a följáró az övé, 140 ezer forintjába került. Ezek után földmérőt hívtam, a saját pénzemen, kimérettem a területet a tulajdoni lapon szereplő adatok szerint. Kiderült, hogy az a palakerítés bőven az én portámon van: ők 71 négyzetmétert vettek el tőlem. A valóságban 188 négyzetméterem van, papíron hivatalosan 259 négyzetméterem. 2013-ban keresetet nyújtottam be a Szentesi Járásbírósághoz. Úgy gondoltam, egyszerűen megy ez: kimondja a bíróság, hogy a kerítést odébb kell vinni, a rendes határra.”

Rosszul gondolta.

És – utóbb belátja – azt is rosszul tette, hogy nem fogadott ügyvédet: „Az egyik tárgyaláson szóba került a feljáró, amit tényleg a szomszédék alakítottak ki régebben. Azt mondták, kértek engem, hogy ha fel akarok járni én is, fizessek bele 10 ezer forintot, de én nem akartam, azért kellett új használati megosztást kötni, a régit pedig megsemmisíteni. Hiába mondtam a bíróságon, hogy nem így volt, és ez így nem is életszerű: nem akarok fizetni, de azért aláírom az új megállapodást, ami kizár a használatból? Mondtam a bíróságon olyat is, hogy csalást követtek el ellenem, bűnszervezetben, tehát az ügyvéddel együtt, de a bírónő figyelmeztetett, hogy ilyet nem mondhatok, mert megbüntetnek: aláírtam azt a megállapodást, kész. A harmadik tárgyaláson azt mondtam, most már kérni szeretnék használati díjat is, az általuk jogtalanul birtokba vett 71 négyzetméter után. Akkor a szomszédasszony a halántékához nyomta az ujját, így mutatta, hogy hülye vagyok. Kérdeztem a bírónőt, köteles vagyok-e ezt tűrni, ő rájuk szólt. Úgy higgye el, addig én nem szóltam hozzájuk, ha találkoztunk, levegőnek néztem őket. Amikor kimentünk a bíróság elé, az ajtó előtt az asszony azt mondta nekem, »te rohadék, ki fogsz kapni«. Akkor, nem tagadom, mondtam neki pár szót én is, ami nem tűri a nyomdafestéket, hogy miért szórakoznak velem. A következő tárgyaláson elmondtam a bírónőnek, mi történt. Azt felelte, a rendőrségen tegyek feljelentést. Erre a szomszéd is megszólalt, hogy én kurvának nevezem a feleségét, amikor megy dolgozni. De ez nem így volt. Én minden szavamért vállaltam a felelősséget, és mindenről papírom van. Arról is, hogy a kéményseprők nem tudnak felmenni, megvárják a per végét”.

 
Ez az a kerítés

A bíró helyszíni szemlét tartott, vizsgálódott. A negyedik tárgyalás után Mihály kapott egy értesítést, helyezzen letétbe 200 ezer forintot szakértői díjra. Válaszolt rá: ő egyszer már fizetett 47 ezer forintot azért, hogy kimérjék a területet rendesen, és 15 ezer forintot már ebben az eljárásban is. Ezt az újabb összeget irreálisnak tartja, és nem fogja odaadni. Mihály azt állítja, erre nem kapott választ. A Narancs.hu kérdésére határozottan állítja, hogy a bírónő nem tájékoztatta arról, hogy ha nem fizet, hátrány éri a perben.

A következő tárgyaláson ítéletet hirdetett a Szentesi Járásbíróság: a felperes pervesztes. Az írásbeli ítélet indoklása szerint ebből a 200 ezer forintból ingatlanforgalmi szakértőt akartak megbízni. Annak kellett volna megállapítania, hogy hogyan viszonyul egymáshoz a Mihály és a szomszéd házaspár által használt rész értéke, hogy meg kell-e állapítani többlethasználati díjat az alperesek által használt terület után, és az érdekek egyensúlyát is figyelembe véve, egyáltalán át kell-e helyezni a kerítést. Mert az érték is számít, nem csak az alapterület.

„A bírónő utólag magyarázta meg, miért kellett volna fizetnem. Mint amikor valaki beleesik a szakadékba, és ott látja a táblát, hogy vigyázz, szakadék” – magyarázza a történteket Mihály.

A Szegedi Törvényszék Sajtóirodája a Narancs.hu kérdésére azt írta, hogy a Mihály által befizetett 15 ezer forint a kereseti kérelem után fizetendő eljárási illeték volt, amely a szakértői díjtól független eljárási költség. „Az elsőfokú bíróság a 200.000 Ft szakértői díj letétbe helyezésére felhívó végzésében az eljárás megindításakor hatályos polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (rPp.) rendelkezéseinek megfelelően részletesen tájékoztatta a felperest a bizonyítás szabályairól. A szakértői díjat a felperes a bíróság külön felhívása és a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetés ellenére nem helyezte letétbe” – közölte a törvényszék.

Mihály az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be, amelyet a törvényszék szerint „az elsőfokú bíróság utóbb többszöri sikertelen hiánypótlási felhívás kiadását követően hivatalból elutasított, a fellebbezést hivatalból elutasító végzését a felperes azzal szemben előterjesztett fellebbezése folytán eljáró Szegedi Törvényszék helybenhagyta”, 2015. július 27-én.

„A bírónő azt mondta, a fellebbezésem nem konkrét. Adtam be utóbb több mindent, amelyek szerintem konkrétak voltak” – mondja erről Mihály.

Továbbra sem fogadja el, hogy létezhet ilyen: neki a valóságban kisebb területe van, mint hivatalos papíron. Fogadóórán volt az ügyészségen, és ott azt szűrte le a tájékoztatásból, hogy az a terület ettől még az övé, hiszen a nevén van. A jogerős ítélet után próbált tovább menni, most már ügyvédeket is megkeresett, de azt a választ kapta, hogy ezzel a helyzettel nem nagyon lehet mit kezdeni, mert „ítélt dolog”. Mihály azt is állítja, hogy a bíró megszegte a kötelességét, mert nem előre, hanem utólag szólt, hogy ha nem fizet, veszít.

2015. március 18-án reggel fél kilenckor Mihály, hazaérve a boltból, a kapujánál jobbra-balra nézett. Ahogy balra fordult, meglátta a szomszédot, aki tőle 10 méterre állt, a járdán, a biciklije mellett. Pisztoly volt a jobbkezében. Egyenesen tartotta a karját, Mihály irányába, és megindult felé, félelmetes tekintettel. Talán egy-két lépést Mihály is tett felé, és megkérdezte, „mi van, le akarsz lőni?” A szomszéd egy szót sem szólt, vagy tíz másodpercig álltak egymással szemben, úgy, hogy a fegyver csöve 40 centire lehetett Mihály arcától, akinek halálfélelme volt. A szomszéd elsütötte a pisztolyt. Ekkor derült ki, hogy ez riasztófegyver. „Csak annyit tudtam mondani neki, hogy ezért börtönbe fogsz kerülni, ő erre se szólt semmit.

A lövés hatására az arcomon nyolc darab seb keletkezett,

ezt onnan tudom, hogy sérülésemről látleletet vetettem. A ruháimat is lefoglalta a rendőrség, talán a lőport is megtalálták rajta” – mondja Mihály. Feljelentést tett. Kihallgatás közben fölszólították, nyilatkozzon, hogy könnyű testi sértés miatt akar-e magánindítványt tenni az elkövetővel szemben. Akart. Arra számított, a fegyverhasználat miatt hivatalból büntetőeljárás indul a szomszédja ellen. Az, ahogyan az országos média foglalkozott az esettel, megerősítette abban a hitében, hogy ennek így kellene lennie. Egy szakértő egy beszélgetős műsorban azt mondta, a sértettnek szerencséje volt, mert ez a típusú fegyver akár kárt is tehetett volna benne, ilyen közelről az életét is kiolthatta volna.

A Narancs.hu szerette volna megkérdezni a szomszédot az eddigiekről, a lövésről is, de mosolyogva azt mondta, nem nyilatkozik.

A rendőrségi jegyzőkönyv szerint azt vallotta, eleinte jó viszonyban voltak Mihállyal, aki eladta neki a telke egy részét, aztán bíróságra ment, mondván, hogy ő ellopta azt a részt. De hiteles papír van arról, hogy az az ügy lezárult, a bíróság neki adott igazat. Azóta többször is volt köztük szóváltás, Mihály már többször is megindult felé indulattal, de ő ilyenkor mindig beugrott a kapun gyorsan. Riasztófegyvere van, engedéllyel tartja, korábban nem vitte magával, de amióta vitában áll Mihállyal, hordja.

Aznap reggel is a zsebében volt, úgy ment a postára.

Hazaérve a kapunál meglátta Mihályt: „pont ott volt a saját háza ajtajában. Majd észrevett, megindult felém, azt mondta, »te rohadék, kitaposom a beled«. Még letámasztani sem volt időm a kerékpárt, hagytam eldőlni, majd indultam volna befelé, én nem szóltam hozzá semmit. Bemenni már nem tudtam, mert (…) odalépett hozzám, a bőrkabátom nyakát elöl megfogta, de én arrébb ugrottam, kiszabadultam a fogásból. Utána (…) felemelte a kezét, meg akart ütni. Erre én kihúztam a gázfegyveremet, a nadrágom elülső része alól, csőre töltöttem, majd ráfogtam (…), azt mondtam neki, ne gyerek közelebb, vagy lövök. (…) Azt mondta, »mit akarsz azzal a szarral, nem ijedek meg tőle«. Ezzel egy időben megindult felém, kezét ütésre emelte. Én ekkor sütöttem el a fegyvert. (…) Kérdésre elmondom, a gázfegyver eleve kibiztosított állapotban volt a nadrágomban.” A rendőrségi jegyzőkönyv szerint megnevezett két tanút is, utcabelieket, akik tanúsíthatják, hogy Mihály neki akart támadni. A rendőrök mindkettőhöz elmentek. Egyikük azt vallotta, orvosnál volt épp, nem látott semmit, a másik csak a fegyver dörrenését hallotta.

Januárban a bíróság Mihályt és a szomszédot is beidézte, békítésre és meghallgatásra. Mihály azt mondta, nem békül, fenntartja a feljelentést. Szomszédja úgy nyilatkozott, nincs értelme a bocsánatkérésnek, mert ő nem fogadja el. A titkár, ahogy ilyenkor szokott lenni, kiküldte Mihályt, meghallgatta a szomszédot, aki elismerte a felelősségét a könnyű testi sértés vétségében. A meghallgatás jegyzőkönyve szerint ezúttal azt mondta, a boltból ment haza, Mihály is akkor ért a kapujához, és azzal szólította meg őt, hogy „te rohadék”. „Mondott mindenfélét, jól van, mondom, akkor gyere. A biciklit éppen csak le tudtam tenni, ekkor még a kapun sem mentem be. Addigra oda is ért, ütött volna. Gázriasztófegyverre viselési engedélyem van, a gázriasztófegyver nálam volt, csőre töltöttem és mondtam neki, hogy hagyja abba, utána lőttem, kb. másfél méterre lehetett tőlem. Először úgy gondoltam, hogy felfelé lövök a levegőbe, de akkor már jött is felém…”

Mihály a bíróságnak is elmondta ugyanazt, és hogy nem ő ment a szomszéd kapujához, hanem a szomszéd indult meg őfelé a fegyverrel. Emlékeztetett, hogy a szomszédja a rendőrségnek két tanút megnevezett. Ragaszkodott hozzá, hogy a rendőrség vizsgálja meg a szomszéd bőrkabátját, mert ha ő tényleg megfogta a gallérját, ahogy a szomszéd vallotta a rendőrségen, akkor ennek valamilyen nyoma kell legyen.

A szomszéd azt mondta, ő ugyan nem kért tanúkat, mert az esetet nem látta senki.

A két kapu között tizenhét lépés a távolság. Mihály úgy érvel, ha a szomszéd a kapujában állt, és tényleg be akart menni, akkor ezt ötször megteheti, mire ő odaérne. Az is sántít Mihály szerint, hogy ha ő meg akarná ütni azt az embert, miért fogná meg. Az sem életszerű, hogy kiszabadul a szomszéd az ő fogásából, benyúl a zsebbe, kiveszi a pisztolyt – ami eleve ki van biztosítva –, csőre tölt és lő, ő meg addig ezt elnézi. Azt sem érti, miért nem gyanús, hogy ő sem a lövés előtt, sem az után nem ütött.

Az igazságszolgáltatás mindezt úgy látta, két állítás áll egymással szemben, és nem lehet eldönteni, kinek van igaza.

A Szegedi Törvényszék sajtóosztálya lapunk kérdésére erről az esetről azt írta, a Szentesi Rendőrkapitányság

eredetileg felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.

A Szentesi Járási Ügyészség aztán, „tekintettel arra, hogy nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, és a nyomozástól további eredmény nem volt várható, megszüntette az eljárást és a könnyű testi sértés vétségének elbírálása érdekében áttette azt a Szentesi Járásbíróságra arra figyelemmel, hogy a vád képviseletétől elálltak”. A járásbíróság pedig, miután meghallgatta megint a vádlottat, a magánvádlót, egy igazságügyi fegyverszakértőt és a tanúkat, átnézve az okirati bizonyítékokat, 2016. május 10-én Mihály szomszédját a testi sértés vádja alól felmentette, „tekintettel arra, hogy bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható”. Az ítélet még abban az évben Mikulás napján jogerőre emelkedett. A törvényszék sajtóosztálya azt is felsorolta, hogy Mihály ezután milyen rendkívüli jogorvoslati eszközöket vett igénybe. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria elutasította az indítványát, a perújítási kérelmét is alaptalannak ítélte a Szegedi Törvényszék, így látta a Szegedi Ítélőtábla is. Mihálynak az Alkotmánybíróságon tett alkotmányjogi panasza ügyében érdemi eljárás nem indult, a panaszt nem fogadták be.

Mihály saját megítélése alapján ebben az ügyben is kötelességszegés történt. Nem volt elég alapos a vizsgálat, nem nézték meg, hogy ha a tanúk ügyében és másban sem mondta ugyanazt a szomszédja, akkor milyen lehet az igazságtartalma a többi állításának. A szomszéd kabátját sem vizsgálták meg, miután egyszer azt vallotta, be szokta kenni méhviasszal, nem biztos, hogy találnának rajta DNS-t, és nem is vállalta ennek költségét.

Mihály ebben az ügyben legutóbb, idén augusztusban a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztályához fordult jogorvoslatért. És mindkét bírósági ügyéről írt már Varga Judit igazságügyi miniszternek, az Alkotmánybíróságnak, a Belügyminisztériumnak, bűncselekménnyel vádolva a bíróságot. A szentesi rendőrkapitánynál is járt kihallgatáson, és azt kérdezte tőle, azért nem vizsgálták-e ki az esetét rendesen, mert kaptak egy telefont.

Az, hogy ilyen vádakkal illeti az ügyében eljáró embereket, nem segíti a megoldást – ezt nem csak a Narancs.hu újságírójától hallotta Mihály, a barátai is ezt mondták neki. Ő erre azt feleli, képzeljék magukat az ő helyébe.

 
 

Most ügyvéd segítségével pert indított, szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt, így próbálja elérni, hogy a terület tényleg az övé legyen. Ez lassan megy, mert a szomszédék nem adtak be ellenkérelmet, arra hivatkozva, hogy ebben az ügyben már egyszer ítélt a bíróság.

„A birtokvédelmi per negyedik tárgyalásán annak idején azt mondtam a bírónak, én ezt már sokallom, inkább visszaveszem magam azt a területet – idézi fel Mihály. – A bíró azt mondta erre, hogy azzal birtokháborítást követek el. És, mondom, ők mit követnek el akkor? Azt felelte, épp azt tárgyaljuk. Én most szeptember másodikán elkezdtem bontani a kerítést. Kijött a rendőrség, mert kihívta őket a szomszéd. Kulturáltak voltak. Tavaly nem, de akkor nem úgy fogtam hozzá, mint most, hanem szét akartam verni. Azt kérdezte akkor a rendőr, mit képzelek én, ne merjek a kerítéshez nyúlni, az a szomszédomé. Visszakérdeztem: mi maga, hogy így tudja, bíró? Abbahagytam, persze, de szét fogom szedni, ha nem sikerül elérni semmilyen eredményt. Az évfordulón birtokba veszem a területemet. Ne kérdezze, hogy miért. Egy kívülálló ezt csak meghallgatja, de egészen más ezzel kelni és feküdni, azért fizetni, most már vagy egymillió forintot, hogy legyen valamilyen eljárás, és ne történjen semmi. Volt, hogy egy ügyvédnek százezret fizettem, csak azért, mert meghallgatott.”

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk