Cegléden a Fidesz követeli a megszorításokat

Kis-Magyarország

Ha nem lép a polgármester energiatakarékosság-ügyben, majd lépnek ők.

Gondolkodnak takarékossági csomag bevezetésén, egyelőre vizsgálják a lehetőségeket - közölte a héten tartott online sajtótájékoztatóján Csáky András ceglédi polgármester. Kijelentette, egyes intézmények időleges bezárása elképzelhető, de konkrétumokat nem említett. A polgármester azt is közölte, hogy már most a korábbi százezres számlák helyett milliósakat kapnak. Úgy számolnak, a többletkiadások az energiaköltségek megnövekedése miatt 50-60 millió forint lesznek az év végéig.

A téma egyébként előkerült a legutóbbi önkormányzati képviselő-testületi ülésen is, de akkor sem hozott érdemi eredményeket a felvetés. Minden bizonnyal a helyi Fidesz-szervezet ennek hatására erőteljesebb lépéseket vár el a polgármestertől. Mint írták, máshol már megjelentek a takarékosságot célzó intézkedések, konkrét példaként pedig Szolnokot és Makót hozták fel. 

Megjegyezték, a települések egymás után jelentik be, hogy takarékossági intézkedéseket vezetnek be az energiaválság miatt. Ezek célja az, hogy a létfontosságú szolgáltatások - például a gyerekek ellátása - biztosított legyen a fűtési szezonban. Hozzátették, Cegléd polgármesterének azonban, úgy tűnik, még a döntésre sincs energiája. "Legyen világos: ha ugyanannyi gázt fogunk fogyasztani idén, mint az elmúlt évben, akkor nem marad pénz a bérekre, a bölcsődékre, az óvodákra, és a többi, nem korlátozható közszolgáltatásra. Nehéz, gyors és felelős döntéseket várunk Csáky Andrástól. Ha ezek elmaradnak, akkor mi fogunk lépni, mert ez a ceglédiek érdeke."

Információink szerint egyébként Cegléden is felvetődött annak lehetősége, mint Szolnokon, hogy időszakosan kapcsolják ki a közvilágítást, de ezt a lehetőséget már kizárta a polgármester.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.