Házmestertempó Sümegen: feljelentették a háborús emlékművet felújító civileket

Kis-Magyarország

Háromszor jelentettek fel sümegi civileket állítólagos rongálás miatt még júliusban. A „bűnük” annyi volt, hogy önkéntes munkában felújították a helyi zsidó és második világháborús áldozatok nevét megörökítő, igencsak rossz állapotú emlékművet.

Azt, hogy pontosan mi történt, Németh Szabolcs helyi aktivista mesélte el a Narancs.hu-nak. A Sümeg város tulajdonában lévő, harminckét évvel ezelőtt felállított második világháborús emlékmű olyan igénytelen és elhanyagolt állapotba került az elmúlt években, hogy az méltatlan volt a Veszprém megyei kisvároshoz, de sokkal inkább a harcokban elesett és név szerint megörökített katonák emlékéhez. (Az emlékmű egyszersmind megemlékezik, ha nem is név szerint, a zsidóüldözés helyi áldozatairól, valamint a második világégésben itt elesett nem magyar nemzetiségű katonákról is.) „Ezért megkértem egy nagyon jó kőfaragó barátomat, a nevét nem mondom, nehogy őt is feljelentsék, hogy nézzük meg és adjon tanácsot, mit lehet vele kezdeni, mert ez így szörnyű! Végül vállalta, hogy az egészet átcsiszolja, újra »aranyozza« és a felületet lekezeli. Mivel harminc évig a város nem foglalkozott ezzel az emlékművel, pontosabban ezzel sem, így a rendbetétel két napig tartott. De elkészült és méltó lett Sümeghez és a márványlapon szereplő hős magyar katonák nevének emlékéhez. A felújítást saját zsebből finanszíroztam, nem közpénzből, nem Sümegtől ellopott uniós támogatásból” – mondta portálunknak Németh Szabolcs. Hozzátette, az emlékművön szereplő áldozatok leszármazottai közül  többen megkeresték és megköszönték neki a felújítást.

Aztán Németh júliusban értesítést kapott Veszprémből, hogy rongálás és egyéb bűncselekmények miatt feljelentették őket. A sümegi feljelentő egyebek mellett azt írta, hogy Németh és Oszkó Zoltán ellenzéki önkormányzati képviselő „megrongálták a sümegi rendőrséggel szembeni II. világháborús hősi emlékművet”. Németh Szabolcs először azt hitte, valami félreértés lehet, de mint kiderült, nem. Azt is megtudta, hogy a sümegi feljelentő háromszor vitte el a helyi postára feljelentését. „Ekkor, bevallom, kissé elképedtem, hogyan lehet valaki ennyire rosszindulatú és mérhetetlenül gyűlölködő, buta ember” – kommentálta a történteket a sümegi aktivista, aki később megismerhette a feljelentés teljes szövegét.

 
A sümegi emlékmű a felújítás előt...
Forrás: Németh Szabolcs Facebook

Mivel személyiségi jogok védik a feljelentőt, ezért Németh lelkére kötötték, hogy le ne írja vagy ki nem mondja a nevét. A feljelentésben a „rongálás” és „meggyalázás” miatt a feljelentő az érintettek letartóztatását kérte, valamint azt, hogy „telefonjainkat foglalja le a rendőrség”, mert abban több „ilyen rongálos terv” van. A túlbuzgó „valaki” hozzáfűzte, a „rongálással” óriási károkat okozott a két férfi Sümegnek.

A feljelentésből nyomozás lett, ami arra az eredményre jutott, hogy „rongálásról” szó sincs, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

A rendőrségi határozat úgy fogalmaz: „a nyomozás során beszerzett adatok alapján nem rongálás történt, hanem az emlékmű tisztítását, illetve karbantartását végezték el szakemberek”.

 
...és után
Forrás: Németh Szabolcs Facebook

Németh Szabolcs, akit többször jelentettek már fel, az eset részleteit – amelyben közölte a feljelentő vezetéknevét, mondván, „abban nincs semmi” – megosztotta Facebook-oldalán. Emellett fotókat készített a sümegi emlékműről a „rongálás” előtti és utáni állapotáról. 

A feljelentgetősdi nem áll távol a kormánypártoktól. A Narancs.hu is megírta augusztus második felében, hogy Gárdonyban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) aktivistái (passzivistái) újrafestettek egy megkopott padot, mire megjelent a helyszínen Tóth István fideszes polgármester, aki fényképezni kezdte a „bűnözőket”. Polgárőrök és rendőrök is ott termettek, az MKKP-seket pedig bevitték az őrsre bűncselekmény gyanúja miatt. „Tóth polgármester úr szerint 300 ezer forintnyi kár érte Gárdony önkormányzatát a felújított padok miatt" – írta a Kutya Párt.

A Covid első hulláma alatt szintén házmestertempóra váltott a Fidesz. Lapunk számolt be róla elsőként, hogy Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester rémhírterjesztés miatt feljelentett egy helyi ellenzéki aktivistát, aki megírta közösségi oldalán, a járványra hivatkozva teljesen kiürítették a gyulai kórházat, ahol 1170 ágy állt akkor üresen, közben súlyosan beteg embereket is hazaküldtek. Az ügyészség később megszüntette az eljárást az aktivista ellen, nemrég pedig a Kúria mondta ki, hogy jogellenes volt a férfi előállítása.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.