Nemrégiben került nyilvánosságra, hogy milliárdokból fejlesztik a kecskeméti katonai repülőteret - amely köztudomásúan a Gripen-egység támaszpontja -, azért, hogy polgári forgalom számára is alkalmassá tegyék – nyilvánvalóan a Mercedes-üzem érdekeit szem előtt tartva.
Ez lesz a második, a pápai NATO-légi-támaszpont mellett, amelyet a Fidesz-kormányok idején vegyes, katonai-polgári célokra is „bevetnek”. Korábban sem a szocialista, sem a Fidesz-kormányok nem voltak ilyen rugalmasak, ennek kárvallottja lett az emblematikus légibázis, Taszár, s vele a Dél-Dunántúl infrastruktúra-fejlesztése.
Lassan kikopik a köztudatból annak a kis Kaposvár-közeli községnek egykor legendás neve, mely a honi harci repüléssel és az 1995-ös délszláv háborút lezáró IFOR-SFOR békemisszióval forrt össze elválaszthatatlanul. A taszári repteret a térképek ma már többnyire az „abandoned”, „elhagyott, elárvult, lakatlan” jelzővel illetik, s valóban úgy tűnik, már mindenki levette róla a kezét.
Dayton után 7500 fel- és leszállás
2003-as bezárása óta gyakorlatilag botránykőként szolgált: a mindenkori ellenzék okolhatta a kormányon lévőket, hogy veszni hagyták, pedig valójában nincs mit egymás szemére vetniük.
Taszár nevét a daytoni békemegállapodás másnapján kapta szárnyra a világhír, mikor az atlanti katonai szövetség a magyar honvédség egyik repülőezredének otthont adó támaszpontot szemelte ki bázisának.
| ||
Hatalmas területe, két, óriásgépek fogadására is képes leszállópályája, a célterülethez való közelsége tette alkalmassá, s ki is szolgálta becsülettel a tervezett időt. Mintegy 7500 fel- és leszállás zajlott az ittlétük alatt, Taszár nagy forgalmú légikikötővé vált.
| Sürgető kérés az USA-ból Az amerikaiak egy ideje sürgetik az Orbán-kormány, hogy az Oroszországhoz közeli NATO-államként fejlesszék a reptereiket a katonai gépek kiszolgálása érdekében. S ezt egy ideje már nem csak finom diplomáciai eszközökkel teszik, hanem már a sajtóban, nyilvánosan is üzengetnek. A nemrég hazánkba érdekezz új nagykövet, David B. Cornstein a Szombatnak adott interjújában a teendőket felsorolva a CEU-ügyet megelőzően ezt említette első helyen. „Négy célt tűztem ki, s remélem legalább néhányat sikerül is megvalósítani.Az első igen sürgető: a Kongresszus megszavazott egy törvényt, mely szerint kormányunk 55 millió dollárral segíti a magyarországi légibázisok kifutópályáinak felújítását. A két ország között erről védelmi együttműködési megállapodás született. A rendelkezésre álló pénz felhasználási ideje azonban jövő hónap (az interjú augusztus végén jelent meg – a szerk.) végén lejár. Ez ügyben a legsürgősebben lépni kell – őszintén szólva sosem hittem, hogy ilyen nehéz lehet elkölteni 55 millió dollárt.” Igaz, a nagykövet arra nem tért ki, mely repterek fejlesztését tartaná üdvözítőnek. |
A közeli Kaposvár is rendesen profitált a bázis közelségéből: sokszorosára bővült az üzletek, szórakozóhelyek forgalma, számos szolgáltató cég ekkortájt települt ide. Olyan társasház-építési boom indult meg a városban, amelyre azóta sem volt példa, ma viszont itt épül a legkevesebb lakás a megyei jogú városok közül. A munkahelyek száma vagy tizenöt-húsz százalékkal nőtt, az elérhető átlagkereset is – azóta ebben is sereghajtó lett a somogyi megyeszékhely.
| ||
A kétezres évek környékén nem volt ritka, hogy a belvárosban akár negyedmilliót is elkértek egy önkormányzati üzletért havonta, ma – persze csak a kiválasztottaknak – inkább húsz-ötvenezer forintos díj a jellemző, s így is üresen áll a helyiségek jó része.
A megye és a város vezetői mindig keresték a lehetséges kitörési pontokat a hagyományosan elmaradott térségben: már az IFOR-erők betelepülése előtt felmerült, hogy a reptér kettős, katonai-polgári célú hasznosítása üdvös volna a közlekedési infrastruktúra és a gazdaság fejlesztése szempontjából.
Kezdetben Kolber István (MSZP), majd Gyenesei István (Somogyért) megyei közgyűlési elnökök szorgalmazták az elképzelést, de a Magyar Honvédség és a HM – az 1998-as kormányváltás előtt és után, tehát mind a szocialista, mind a Fidesz-kisgazda időkben – ezt amúgy katonamódra, különösebb indoklás nélkül elutasította, s ezen az 1999-es NATO-csatlakozás sem változtatott.
| ||
„Ám a döntő mozzanat nem ez volt” – fogalmaztak az ügyet ismerő, HM-közeli forrásaink. A NATO-szerződésben egy bázisrepülőtér kiépítése is szerepelt, döntően a szövetség pénzén, s miután a Gripeneket már Kecskemétre rezerválták, Pápa és Taszár között dőlt el a verseny, az előbbi javára, 2001-ben. Pedig a NATO-illetékesek kezdetben Taszárt részesítették előnyben.
A szóbeszéd szerint a pálfordulásban volt némi része a pápai születésű Kövér Lászlónak, de leginkább annak, hogy „Pápára sokkal több pénzt lehetett igényelni hazai és NATO-forrásból”, miután az ottani repülőtér adottságai meg sem közelítették Taszárét. „Többől pedig több esik le”. A somogyi politikusok – beszélhetünk bármely oldalról – lobbiereje pedig közismerten harmatgyenge.
Ki lesz a müezzin Taszáron?
Arra is kevesen emlékeznek már, hogy 2003 elején egy, a mait vagy másfél évtizeddel megelőző muszlim-, ill. migránsellenes hisztéria vetett véget az amerikai hadsereg taszári jelenlétének. Iraki önkéntes rendfenntartókat kezdtek a támaszponton rövid, néhány hetes kiképzésben részesíteni, amelyre az akkor ellenzékben lévő Fidesz hisztérikusan reagált: „Kaposvár retteg!” hangzott el a polgári körök által szervezett tüntetésen. „Ki lesz a müezzin Taszáron?” tette fel a gúnyos kérdést a polgári körök fanzinja, a Búvópatak.
Taszár sorsát a magyar honvédség maroknyi utóvédjének távozása pecsételte meg 2005-ben. Átadták az ingatlanokat a Vagyonkezelőnek, s megkezdődött a hosszú, napjainkig tartó agónia. Habár 2006-ban Gyurcsány Ferenc Taszár-ügyi miniszterelnöki megbízottá nevezte ki Kolber István tárca nélküli minisztert, valójában kevés esély volt arra, hogy kiegészítő infrastruktúra – gyorsvasút, autópálya – nélkül színtisztán polgári, nagy forgalmú cargo- és utasbázis létesülhessen tisztán vállalkozói pénzből.
Eközben a kaposvári önkormányzat és a Somogy megyei közgyűlés fideszes vezetése minden erejével gáncsolta az amúgy is nehezen alakuló piaci-befektetői alapú megoldást. „Szétlopják Taszárt” – harsogott a szlogen a sajtótájékoztatóikon, s később, 2010 elején már konkrét fenyegetések is elhangzottak.
Bízzák Taszárt a Fideszre!
Ennek ellenére volt remény arra, hogy egy nemzetközi konzorcium által létrehozott cég, az Ugarde Kft. végül is megvásárolhatja a repteret, és üzemkész állapotba hozza, raktárbázissal, kiszolgáló létesítményekkel. Ám a szocialista kormány utolsó heteiben, habár a Nemzeti Vagyontanács eredményesnek nyilvánította a pályázatot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – egyértelműen a kormányváltás utáni retorzióktól tartva – formai okokra hivatkozva semmisnek mondta ki azt.
Hosszú és főleg eredménytelen pereskedés folyt ugyan az ügyben, ám a legbájosabb mégis az volt, hogy Gelencsér Attila és Heintz Tamás fideszes képviselőjelöltek kiálltak a kamerák elé, és felszólították Bajnaiékat: „bízzák Taszárt a következő kormányra!” Bízták, s az azóta eltelt nyolc év alatt csupán a dudva és a muhar, valamint egyéb gyomnövények végeztek érdemi tevékenységet a területen.
| ||
A Fidesz-kormány 2002-höz képest ma már teljesen más álláspontot képvisel többek közt a honi légibázisok kettős hasznosítását illetően is, ezzel gyakorlatilag lehúzta a vécén Magyarország egyik legjobb adottságú repülőterét. Pedig ma már az is köztudomású, hogy pl. a BMW-gyár éppen a légikikötő miatt került Debrecenbe és nem Miskolcra.
A súlyosan deprimált, gazdasági mutatóiban csak a kelet-magyarországi régióhoz mérhető dél-dunántúli térség felzárkóztatásához hatalmas segítség lehetett volna egy működő, kettős hasznosítású légibázis. Ehhez persze olyan kormányokra lett volna szükség az elmúlt évtizedekben, amelyek legalább néha felül tudnak emelkedni a napi politika szűk és sötét horizontján.
(Nyitókép: az amerikai légierő gépe és katonái egy 2002-es gyakorlaton Taszáron. Fotó: MTI/Kiss Béla)
