Egy apró zalai faluban világraszóló fajtamentés zajlik

Katalin és József felesküdött a kárpáti borzderesre. Erdélyből hozzák át, hogy megmentsék a kipusztulástól ezt a különleges szarvasmarhát. Tartása egyszerű, igényei alacsonyak.

„Budapesten születtem, mindig városban laktam, de nagyon szerettem az állatokat. A férjemmel is a lovak révén ismerkedtem meg” – meséli Vörösné Horváth Katalin, aki párjával együtt egy különleges családi gazdaságot vezet a 100 fős zalai faluban, Gyűrűsön.

false

A dombokkal körülvett kistelepülés 24 kilométerre van Zalaegerszegtől. Vörös József már régóta lótenyésztéssel foglalkozik, azon belül is az őshonos fajtákkal (hucul és gidrán), amelyből összesen 130 példányt tartanak. Ám gazdaságuk nem csak ettől különleges: egy nagyon ritka, kihalóban lévő őshonos szarvasmarhafajta felszaporításával is foglalkoznak. A kárpáti borzderes szarvasmarha ugyanis már több évtizede nem található meg Magyarországon (erről lásd keretes írásunkat).

A borzderes

A kárpáti borzderes szarvasmarha a 19. század közepén-végén „fejlődött ki”, a Kárpátalján, illetve Erdély északkeleti részén tartott ősi fajták (mokány, riska, busa) és a svájci borzderes szarvasmarhák keresztezéséből. Az első világháborút követően meghúzott új határok miatt a borzderesállomány döntő hányada a környező országokhoz került, Magyarországon csak 1,7 százalékot tett ki részarányuk. A kárpáti borzderes végül 1980 környékén tűnt el hazánkból teljesen, mivel addigra visszaszorult a háztáji tehéntartás, és a borzderest nem lehetett a nagyüzemi tartástechnológiába beilleszteni.

Mivel a kárpáti borzderesnek nincsen hivatalos tenyésztő szervezete sem hazánkban, sem a környező országokban, itthon civil kezdeményezésre 2009-ben jelentek meg újra. A Polyán Egyesület (róluk bővebben lásd másik keretes írásunkat) ugyanis Kárpátalján és Erdélyben talált rá az itthonról eltűnt állatokra, és mára 150-200 borzderes található országszerte különböző gazdálkodóknál. „Nagyon egyszerű a tartása, ugyanis egész évben kint tud lenni a legelőn, az első fűtől az utolsóig megeszik mindent, eközben tökéletesen jól érzi magát a szabad ég alatt. Természetes a tejük és a húsuk, ugyanis semmilyen tápadalékot nem adunk nekik. Állatorvost sem kell nagyon hozzájuk hívni, a körmüket lejárják a legelőn, betegek pedig nemigen lesznek” – mondja Katalin, aki 13 borzderes szarvasmarhát tart. (Ebből 9 borjú, illetve van egy kis bika és egy nagy bika.)

A lovakat és a borzdereseket egyébként azért jó egy legelőn tartani, mert a borzderes megeszi azt, amit a ló meghagy. „Volt olyan ismerősöm, aki emiatt vett tőlem szarvasmarhát, hogy feltakarítsa a ló után a legelőt.” Katalin azt is mondja, hogy a több száz hektáros területet annak idején, 16 évvel ezelőtt kifejezetten állattartásnak megfelelő szempontok szerint választották ki. „Fontos volt, hogy a terület messze legyen a műúttól, és sok domb vegye körül.” A dombok azért kellenek, hogy egészséges, izmos állataik legyenek. „A kárpáti borzderes lényege, hogy igénytelen, tehát kevéssel is beéri, de el tud tartani a tejéből egy családot. Nem kell neki adni semmilyen különleges adalékot, vígan elél a legelőn.”

false

 

A fotókat Galló Rita készítette

Az asszony hozzáteszi, egyszer hozzájuk került egy disznó, amit szintén kihajtottak a mezőre, és hamarosan tele lett kiütésekkel. „Hívtuk az állatorvost, hogy mi baja van szegénynek, mire az orvos azt mondta, hogy süti a nap, eszi a zöldet, ez itt meg fog pusztulni. Allergiás. Ennek klimatizált helyiség és táp kell, akkor megmarad. Mi ezt nem szerettük volna, úgyhogy ezt a malacot elcseréltük egy mangalicára, ami viszont vígan ette a csalánt, bár kevésbé hízott, mint a másik malac.”

Az vagy, amit megeszel

A kárpáti borzderes nem érzékeny a legelő állapotváltozásaira, jól tűri az időjárás viszontagságait, és szélsőséges körülmények között is képes táplálékát maga megtalálni. „A borzdereseim olyanok kicsit, mint a kecskék. Mindenféle füvet megesznek, amitől sok ellenanyag kerül a tejükbe, ezért jót tesz az allergiás betegeknek. Láttam őket például parlagfüvet is enni, zöld diót és aranyvesszőt is. Az egyik szomszédasszony azt mondja, hogy mióta tőlem veszi a tejet, kevésbé jön ki a szénaallergiája.” Az asszony szerint a fenntartható jövő miatt muszáj visszanyúlni az őshonos fajtákhoz, amelyek az ember nélkül is feltalálják magukat, mert a malachoz hasonlóan az intenzív fajták egyből megbetegednének, ha nem jutnának azokhoz a tápadalékokhoz, amelyeket az ipari állattenyésztésben megszoktak. „Ha csak ezeket az intenzív állatokat tartjuk, akkor nem lesz mihez visszanyúlni. Ezért is fontos megtartani az őshonos állatokat és lehetőleg nem istállóban, hanem kint, természetes körülmények között, hogy megőrizze azokat a tulajdonságait, amiért tartjuk, amitől életképesek maradnak.” A borzderes könnyen kezelhető, barátságos és tanulékony, szaporodóképessége egyenletes és biztonságos, és akár 18-20 éves koráig is termelhet, és noha ebben az intenzív fajtákétól mennyiségében elmarad, ugyanakkor igen jó minőségű termékeket is ad.

„Ha vendégek jönnek hozzánk, vagy érdeklődök lovat venni, akkor nem ropival kínálom őket, hanem saját készítésű sajttal. Innen aztán a lovakról a kárpáti borzderesekre terelődik a beszélgetés, úgyhogy a vásárlói körünk nagyon jól tudja, hogy ökológiai állattenyésztéssel is foglalkozunk.”  Katalin szerint amúgy nincs szükségük nagy reklámra. „A tejet el tudjuk adni a faluban, a sajtot pedig a lovak iránt érdeklődő vásárlóinknak, a környéken élő osztrákoknak, németeknek vagy hollandoknak” – ezt már Katalin férje, József meséli.

József és Katalin

Tömöri Balázs és Katalin

 

„Nincs is idő meg energia külön piacot keresni a sajtnak. Amikor sok tejem van, akkor nem győzöm feldolgozni, amikor viszont lenne időm menedzselni a termékeket, akkor meg nincs miért, mert kevés van. A feldolgozás és az árusítás két külön dolog. Vagy foglalkozik az ember a feldolgozással és az állatokkal, vagy piacot keres. Mivel én hajtom be az állatokat a fejésre és én is fejem őket, nincs időm vásárokra járni” – teszi hozzá Katalin, aki eredetileg gyógypedagógus, ám egy ideje már csak a gazdaságnak él. A gyűrűsi családnak, akik egyébként a dombok aljában, a legelők mellett laknak, három gyermekük van. „Én és az öcséim segítünk mindenben, amiben csak tudunk: behajtás, fejés, sőt sokszor én viszem a papírokat a könyvelőhöz” – mondja Emese, a legidősebb gyerek, aki versenyszerűen lovagol, éppen ezért nagyon élvezi a lovakkal való foglalkozást. Ez a fajta életmód pedig annyira hatással volt rá, hogy hasonló területen tanult tovább: gazdasági és vidékfejlesztő agrármérnök lesz.

Fel a hegyekbe

A kárpáti borzderesek beszerzése korántsem egyszerű dolog. „Ötször kell Romániába utaznunk, míg haza tudjuk hozni az állatokat. Általában a Máramarosi- vagy a Fogarasi-havasokba megyünk fel megnézni egy-egy állatvásárt” – magyarázza József, majd hozzáteszi, hogy nagyon fontos a kapcsolati tőke, mert nem egyszerű tiszta vérű kárpáti borzderest találni. „Fenotípus alapján keressük az állatokat, amelyek inkább kisebb falvakban találhatók vagy olyan hegyi tanyákon, ahova ember nem nagyon jár. Éppen ezért fontos ismerni a helyieket, akik most már tudják, hogy mit keresünk, és segítenek nekünk.”

false

Amíg Magyarországra érkeznek az állatok, addig számos vizsgálaton kell átesniük. Ha fenotípus alapján megvan a kiválasztott példány, akkor vérvizsgálatnak vetik alá, ahol kiszűrik az esetleges betegségeket, ezt követően egy karanténtelepre kerülnek a marhák, ahol további hivatalos vizsgálatokon esnek át. Ha itt is minden rendben van, akkor behozatali engedélyt kell kérni az állat-egészségügyi hatóságnál. Ez a procedúra 2-3 hónapig tart, ezért kell a vásárló gazdáknak körülbelül ötször elutazni a helyszínre, mielőtt hazavihetnék az állatokat. József évente 10-12 állatot vesz egyszerre, azt mondja, többet nem is lehet egy adott tájegységen. „Az a gond, hogy az egész állományt átkeresztezték. Vannak természetes kereszteződések, de sokszor előfordul, hogy azért keresztezik másfajta szarvasmarhával, hogy több tejet adjon. Így viszont egészen más fenotípusok jönnek létre. Romániában mindenki szabadul az állatoktól, eladják, levágják, keresztezik őket. Akinek volt szép, tiszta vérű borzderese és eladta az utolsót, annak már nem lesz több, nincs utánpótlás, így pár évtizeden belül teljesen eltűnhet az egész állomány. Azt vettem észre, hogy a románokat ez nem nagyon érdekli, nem is értik ezt az egyesületesdit. Azt mondják, hogy nem baj, ha eltűnik ez a fajta szarvasmarha, majd lesz helyette jobb.”

A borzderes vételára Romániában egyébként 100 ezer forint körül mozog, de mire Gyűrűsre ér a családi gazdaságba, ez az összeg feltornássza magát akár 400 ezer forintra is, ugyanis a különböző orvosi vizsgálatok és a karanténba helyezés, engedélyek és papírok mind-mind pénzbe kerülnek. „Ebben azonban nincsen benne sem a benzinköltség, sem a szállás, és azt se adjuk hozzá, hogy külön fizetünk helyi embereknek, hogy segítsenek nekünk marhát felkutatni. Ez nekünk a hobbink is, szóval ezért nem számoljuk fel ezeket a költségeket. Feleennyiért vehetnénk másfajta állatot, és utazni sem kéne érte ennyit” – tudjuk meg Józseftől, de neki szívügye a borzderesek megmentése.

false

Eddig könnyen megengedhették maguknak ezt a költséges hobbit, mert József egy német cégnél dolgozott, ahol magas fizetést kapott, azonban ez a cég kivonult Magyarországról, ezzel megszűnt ez a munkahely. „Most vakarjuk a fejünket. Különböző európai uniós pályázatokból (földalapú támogatásokból, génmegőrzési támogatás stb.) élünk, illetve a lovakból. De azt látom, hogy a lónak vége van. Egyre kevesebb ember engedheti meg magának a lovaglást, illetve azt, hogy lovat vegyen.”

Mivel egyre többen tudják, hogy családi gazdaságuk borzderesek behozatalával is foglalkozik, többször nemcsak maguknak vesznek állatot, hanem kérésre is vásárolnak mások részére. „A borzderes tipikusan a szegény ember marhája. Kis túlzással elél az árokparton és egy családot ellát a tejéből, amiből sajtot is lehet készíteni, az pedig pluszbevételi forrás lehet. Olyan családok kérnek tőlem borzderest, amelyek teljes életmódváltást csináltak és a városból vidékre költöztek, ahol mindent igyekeznek maguk megtermelni. Mivel ehhez az állathoz nem kell különösebb szaktudás, az ilyen kezdő gazdáknak tökéletes választás. De van egy másik réteg is, akik vesznek tőlem állatot: olyan jómódú emberek, akik megengedhetik maguknak, hogy a nagyvárosi lét mellett egy kis parasztgazdaságot alakítsanak ki vidéken hobbiból, ahol sajtot is csinálnak a borzderes tejéből. Szóval széles a vásárlói kör.” József amúgy belföldön soha nem adta még el annyiért a borzderest, amennyiért vette, sokszor barátságból ajándékoz állatot rászoruló ismerőseinek.

false

Cselószki Tamás, a Polyán Egyesület munkatársa úgy tájékoztatta a magyarnarancs.hu-t, hogy belföldön 350-450 ezer forintért lehet vásárolni borzdereseket, tehát annyiért, amennyiért mindennel együtt behozzák Romániából az állatokat. „Piaci árról nem beszélhetünk, mert itthon nincsen piac, minden állatot kintről hozunk be. Az ár módosulhat a román viszonyoknak megfelelően, például ősszel egy kicsit olcsóbban adják el az állatokat.” Állami támogatás egyébként néhány éve jár a kárpáti borzderesre, pontosabban az anyatehenek után évi 219 eurót kapnak a gazdák.

Ha a magyarországi állományt, ami jelenleg mintegy 150 szarvasmarhát jelent, 600 és 1000 között lehetne országosan tartani ellenőrzött körülmények között, akkor biztosítva lenne ennek a fajtának a megmaradása, mert képes lenne elég tenyészbikát előállítani. Ehhez viszont még sok lelkes gazdára lenne szükség.

(Katalin és József gazdaságát a magyar Greenpeace segítségével ismertük meg.)

A Polyán Egyesület

2008-ban megalakult a Polyán Egyesület, két mikóházi gazda, valamint két civil szervezet (E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Inspi-Ráció Egyesület) részvételével. Ők olyan gazdálkodási formák újrahonosításán dolgoznak, amelyek keretében az ember együttműködik az élő rendszerekkel, tevékenysége pedig illeszkedik a táj természetes folyamataihoz. Az egyesület tagjai 2009-ben hozták be újra Magyarországra a kárpáti borzderes szarvasmarhákat. A fajta további elterjedéséért a Polyán Egyesület borzderes-kihelyezési programot indított a 2014–15-ös évben – egyelőre kizárólag Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák részére – a borzderes genetikai állományának in situ megőrzése céljából. Ezen kívül a Debreceni Egyetem is részt vesz a fajtamentő programban, mely során genetikai vizsgálatokat végeznek. Amennyiben a vizsgálatok alátámasztják a fajta más fajtáktól való különbözőségét, akkor megnyílik az út az önálló, őshonos fajtaként való elismertetésére és megőrzésére.

Neked ajánljuk