„Elegünk van Zsigóból, de…” – Választási csata a bajai körzetben

  • Stemler Miklós
  • 2014.04.04 08:55

Kis-Magyarország

Az elmúlt 20 évben nem győzött baloldali jelölt a bajai választókerületben, ahol most az önálló brandként felépített Teket Melinda próbálja megszorítani az 1998 óta legyőzhetetlen, ám a közelmúltban több zűrös ügybe is belekeveredett Zsigó Róbertet. A Fidesz a médiadominanciában és az épp a választás idejére eső átadó ünnepségekben hisz, míg a baloldal az ajtótól ajtóig zajló kampányban. Riport a hajráról.

Vona Gábor, Orbán Viktor, Teket Melinda – ilyen sorrendben és választékban fogadják a választási óriásplakátok a Bajára érkező autósokat, és a várost járva is szembeszökő a botrányos tavaly őszi időközi választáson feltűnő ellenzéki jelölt fölénye a plakáthelyek tekintetében. A választókerületet 1998 óta képviselő, 2010 óta pedig a várost is irányító Zsigó Róbert arcképével jóval kevesebb helyen lehet találkozni, ami markáns változás tavaly októberhez képest, amikor a megismételt időközi választáson szinte mozdulni sem lehetett a fideszes jelölt portréitól.

Ahol nem veszíthet a Fidesz

A lényegében ismeretlen Kovács Csabával szemben a választókerületet 1998 óta képviselő, a várost pedig 2010 óta irányító Zsigó Róbertet persze mindenki ismeri, ha nem képviselőként vagy polgármesterként, akkor Fidesz-szóvivőként. Nem kell ráadásul plakátra költeni egy olyan jelöltnek, akinek tevékenységét a 36 ezres példányszámban megjelenő önkormányzati lap különszámban mutatja be – ugyanebben a lapban ellenzéki politikus elvétve szerepel, ám a jótékonyságból kolbászt töltő fideszes alpolgármesterrel, illetve a mindenhol jelen lévő Zsigó Róberttel szinte az összes oldalon lehet találkozni.

false

Nem egyszerű terep ez a baloldal számára, amely 2006-os önkormányzati veresége óta a városi képviselő-testületben is csak nyomokban van jelen, a választókerülethez tartozó falvakban pedig még annyira sem. A választási rendszer átszabása sem használt ennek, igaz, a masszívan jobboldali, 2002-ig kisgazda, azóta fideszes Bács-Kiskun megyében nehéz is lett volna baloldali érzelmű területeket csatolni Bajához; a duplájára növelt új kerület többek között Semjén Zsolt és Font Sándor jobboldali potentátok korábbi településeit örökölte meg. A baloldal egy párton kívüli médiaszemélyiség bevetésével próbálja meg a lehetetlent, és hogy nem is teljesen esélytelenül, azt az is mutatja, hogy a megtépázott hírnevű Zsigó mellett néhány napja a billegő kerületekre tartogatott Orbán Viktor miniszterelnök korteskedett.

Már saját kocsijával jár Zsigó

Az április eleji napsütésben sütkérező bajai választópolgárok első ránézésre mindenesetre nem égnek választási lázban. „Csömör, uram” – jellemzi a választással kapcsolatos érzéseit egy középkorú férfi a buszpályaudvaron, aki eddig mindig elment szavazni, most viszont valószínűleg nem, mert minek? – kérdi. Egy nyugdíjas nő szavaz majd, de nem kíván a témáról bővebben beszélni – de nem azért, mintha félne – teszi hozzá. Ő az elmúlt négy év jellemzésére a stagnálás szót használja, ami a minket a város főterére berepítő taxis szerint lényegesen kedvezőbb, mint az, amiről az ő utasai számolnak be azokban az esetekben, amikor megnyílnak – ő most várja az „igazi fülkeforradalmat”.

Billegő körzetek

A témába vágó egri riportunkat itt, az esztergomit itt, a nyíregyházit pedig itt olvashatja el.

A bajai választókerület viszonylatában Teket Melinda kampányfőnöke, Hajdú Miklós is ilyesmiben reménykedik. Közbevetésünkre, miszerint ez első látásra nehezen hihető egy 16 éve stabilan jobbra szavazó választókerületben, megerősíti, hogy nem a kincstári optimizmus, hanem az elmúlt hetek tapasztalatai mondatják vele. Az kétségkívül tény, hogy Zsigó Róbertről a kampányban szinte hetente kerültek elő a kínos ügyek.

Mi számoltunk be először a kulturális tárcáig érő bajai könyvtárügyről, ahol a polgármester saját jelöltjére szabatta a jogszabályi előírásokat, és arról is, hogy kizárták a helyi Fideszből a korábbi polgármestert, Révfy Zoltánt, miután nem támogatta az őt korábban kigolyózó Zsigót. A népszerű volt polgármester kizárása után a maga módján állt bosszút: feltűnt Bajnai Gordon nagybaracskai kampányrendezvényén. A legkínosabb történet azonban a múlt héten pattant ki, miután kiderült, hogy a képviselő-polgármester magáncélokra használta a hivatali autót, több mint négymillió forintot elkocsikázva a város pénzéből. Zsigó, mentve a menthetőt, azóta saját kocsijával jár a városban – mondják a helyiek.

„A városban jól állunk” – mondja ezekre az ügyekre alapozva Hajdú, no meg arra, hogy alig fél éve egy eddig mindig Fidesz-győzelmet hozó városi választókörzetben egy szabálytalanságoktól hemzsegő választáson tudott csak nagy nehezen győzni a Fidesz jelöltje. Ráadásul a 2010. őszi eredmények sem adtak túl sok okot örömre a Fidesz szempontjából: bár Zsigó magabiztosan, 56 százalékkal nyert, a részvételi arány alig 33 százalék volt, és összességében több ezer szavazattal kapott kevesebbet, mint korábban volt párttársa, Révfy Zoltán.

A cukrász és a médiaszemélyiség

A kisebb-nagyobb falvak persze más lapra tartoznak, és itt az időközi választáson felfedezett Teket Melinda karizmáján múlik elsősorban, hogy mennyi szavazatot tud „rabolni” a baloldali ellenzék. Ebben sokat segíthet a televíziós újságíróként dolgozó jelölt viszonylagos ismertsége. Szemben az ország legtöbb választókerületével, Baján nem volt kérdés, hogy az MSZP átadja a jelöltség jogát. Az utolsó igazán népszerű szocialista politikus, Széll Péter volt polgármester 2006 őszén vérzett el, az MSZP így nem is ambicionálta a kerületet. Az E14 először Bajnai Gordon gyermekkori barátját, Michna Ottó vállalkozót szerette volna indítani, de Teket teljesítményét annyira meggyőzőnek tartották ősszel, hogy ő lépett Michna helyére.

false

„Melinda önálló brand lett” – mondja erre bajai forrásunk, igaz, egy általunk megkérdezett helybéli ezzel nem ért egyet. Az emberek az egyéniben is pártokra szavaznak szerinte, nem jelöltekre, így hiába nem párttag Teket Melinda, ez nem oszt, nem szoroz, ahogy az sem, hogy Zsigóból – legalábbis szerinte – elege van az embereknek. Erre játszott rá Zsigó Róbert is, amikor az „ifjú hölgy” mögött álló szocialistákat emlegette Orbán Viktor látogatása alkalmából – alkalmasint Hajdú Miklósra, az MSZP városi elnökére, 2002-es kihívójára gondolhatott.

A baloldali jelölt azonban már 2013 ősze előtt is ismert volt helyben a korábban városi tévéként működő, mostanra az egész megyét lefedő Dél Tv révén, és most is aktívan tévézik – a csatorna egyik sufnijában tudunk leülni pár percre az épp Orbán Viktor látogatásáról szóló híradós anyagot vágó jelölttel. A legtöbb baloldali jelölt által alkalmazott lakossági fórumokkal szemben Teket az ajtótól ajtóig kampány híve, hiszen mint mondja, a fórumokon is csak a saját szimpatizánsokat éri el. Ehelyett mindennap több órát tölt a választókerülete településein, ahol házról házra jár – elmondása szerint egy kis idő után még a szilárd jobboldali szavazók is megenyhülnek annyira, hogy legalább egy szórólapot elvegyenek tőle.

Egy kellemetlen kérdés

A folyamatos személyes jelenlét és a Dél Tv által biztosított médiafelület és ismertség létfontosságú, hiszen a helyi médiában az ellenzék alig látható. A megyei napilap, a Petőfi Népe online kiadása alapján például úgy tűnik, mintha nem is lenne kampány – pontosabban ennek egyetlen nyoma egy Orbán Viktor-interjú –, az önkormányzati fenntartású városi médiában pedig csak Zsigó Róbert létezik. A városi média kifejezést persze érdemes fenntartásokkal kezelni, a Bácskai Napló ugyanis december óta 36 ezer példányban jelenik meg, a választókerület egyéb településein is.

A polgármester eredményeinek bemutatására ráadásul egy teljes különszám jutott, amelynek a mai napig nem világos a finanszírozási háttere. A képviselő-testületben is jelen lévő Hajdú interpellációt intézett az ügyben Zsigóhoz, aki a kérdést továbbutalta a lapot kiadó Baja Marketing Kft. ügyvezetőjéhez; ő április elsejéig ígért választ, ez azonban nem történt meg. Bócsa Barnabást mi is felhívtuk, hátha velünk közlékenyebb lesz: az önkormányzati cégvezető a szerkesztőséghez irányított minket, majd kérdésünket végig sem hallgatva bontotta a vonalat. Teketék tévéjében mindenesetre a polgármester állandó szereplő, bár sosem személyesen: már jóval riválisa politikusi pályára lépése előtt bojkottálni kezdte párttársaival együtt a médiumot.

Zsigó Róbert kihívójával szemben nem a személyes kapcsolatteremtésben hisz: a helyi média mellett elsősorban átadási ünnepségeken lehet vele találkozni, amelyeknek természetesen Baján is most jött el a szezonja. Ciklusa legnagyobb dobása egy nagyszabású turisztikai beruházás, amely révén 2,1 milliárd forintból jön létre egy turisztikai központ a Petőfi-szigeten, emellett pedig finiséhez közeledik a helyi kórház négymilliárdból készülő új épületének befejezése, ezt azonban még Révfy Zoltán járta ki a városnak Bajnai Gordon kormányzása idején.

A polgármester-képviselő portréját emellett biciklisek utaztatják a városban, és egy háromkerekűn is látható a főtéren – az általunk megkérdezett helyiek az itteni trafikügy egyik nagy nyerteséhez kötik a gépjárművet. Hétköznapi történet, mint ahogyan az is, hogy Teket Melinda kampánycsapata egyik tagjának közeli hozzátartozójáról az őszi időközi választás idején derült ki, hogy mégsem alkalmas egy már hónapokkal korábban neki ígért munkára. A szóban forgó pedagógus most közmunkásként dolgozik, többek között az ő tevékenységét dicséri Baja valóban példásan karban tartott főtere.

Kicsit távolabb azért már feltűnnek az eladó, kiadó táblák az üres házakon, üzleteteken, és bár a térség gazdasági helyzete nem mondható kirívóan rossznak a 10 százalék körüli munkanélküliségi rátával, a helyzetet jól jelzi, hogy az elmúlt időszakban bő 1500 fővel, azaz öt százalékkal csökkent Baja lakossága, 38 ezerről 36 ezer közelébe. Akármi is történik persze április hatodikán, ezen a téren még jó ideig nem lesz változás.

A kínálat

Bács-Kiskun megye 6. számú körzetében 15 jelölt közül lehet majd választani. Zsigó Róbert és Teket Melinda mellett még ismert jelöltnek számíthat az LMP-ből Ikotity István. A Jobbikot Mészáros István képviseli, de lesz jelöltje a TEMPO-nak, a JESZ-nek, a Munkáspártnak és a szociáldemokratáknak is.

Neked ajánljuk